Békéscsaba, Lencsési út
További képek a Fotólistában

Békéscsaba
Lencsési út
A Lencsési út vége felé, az egyik útkanyarban áll.

Avatás1983

TundeK62
2010.04.18. 16:54
A Kentaurokat, a félig emberi, és félig lóalakú mitológiai lényeket ábrázoló szoborpárt a szobrászról szóló internetes oldalak szerint 1983-ban avatták. Ezzel szemben az életnagyságnál kisebb alkotás talapzatán 1980-as dátum szerepel.
A pár emberi része ölelkezik.
A szobor bronzból készült. Békéscsaba egyik legújabb lakótelepének majdnem a végében áll az alkotás, egy erős bal kanyarnál kell figyelni rá. Lassan olyan nagyok lesznek a körülötte áló fák, hogy teljesen elvész a Kentaurok alakja. Ezért is nem tettem be a városképi jelentőségű művek közé. Nagyon kellett figyelni, hogy megtaláljam. Ráadásul ez már majdnem a város széle. Elég messze esik a városközponttól.
Az alkotó Széri-Varga Gézának van még egy 1980-ban készült Kentaurpár című alkotása Apostagon.
Ez volt a városban a második felállított alkotása. Elsőként,1981-ben a Ligetben helyezték el Mohácsy Mátyás kertész mellszobrát.

"Széri Varga Géza szobrász- művészt 1978-ban bízták meg a József Attila-lakótelepen álló köztéri plasztika elkészítésével. 1983-ban helyezték el a 250 cm magas, Kentaurok című bronzszobrot a Lencsési út kanyarulatában lévő téren.
A kentaur mitológiai lény. Alsó testrésze a lótól, felső az embertől származik. Ősi jelképe az ember ösztönéletének. Széri Varga Géza alkotásán az ölelés gesztusát, s a leányalak férfivállba búvó fejét nőies szemérem hatja át. A kentaur
pár lóra emlékeztető alsó testrészei nem érintkeznek, de állati ösztönöket sugárzó, hazudhatatlan vággyal feszítik a felső testeket egymásba. Tomboló ösztönök és emberi együvé tartozás árad a műből. Az alakok minden mozdulata hiteles, harmonikus, ízléses. A rusztikus felület egyszerre vall a görcsös vágyról és a szerelmi kapcsolat emberi gyötrődéseiről. Felállításának időszakában vitát váltott ki a kompozíció, de a jó alkotás, türelme elismerést teremt. Felfedezik, megszeretik, gondolkodnak miatta."
Forrás: Békés Megyei Hírlap, 1994. november 9. (7. p.)
Források:
Békés Megyei Hírlap, 1994. november 9. (7. p.)
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kentaur

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
50659
Feltöltve
2010.04.18. 13:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.18. 13:30

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
50660
Feltöltve
2010.04.18. 13:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.18. 13:31

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
50661

50662
Feltöltve
2010.04.18. 13:32
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.18. 13:32

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
50663

50664

50665
Feltöltve
2010.04.18. 13:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.18. 13:33

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
50666

184996
Feltöltve
2014.10.27. 01:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:36

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
184997
Feltöltve
2014.10.27. 01:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:38

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
184998
Feltöltve
2014.10.27. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:41

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
184999

185000
Feltöltve
2014.10.27. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:41

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185001
Feltöltve
2014.10.27. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:42

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185003
Feltöltve
2014.10.27. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:45

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185005
Feltöltve
2014.10.27. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:46

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185004
Feltöltve
2014.10.27. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:46

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236501
Feltöltve
2016.04.04. 20:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:20

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236502
Feltöltve
2016.04.04. 20:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:20

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236503
Feltöltve
2016.04.04. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:21

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236504
Feltöltve
2016.04.04. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:21

"Kentaurok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236505
Feltöltve
2016.04.04. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.04. 20:21

Archív fotók

"Kentaurok" c. alkotás fotói

"Varga Géza: Kentaurpár, bronz, 250 cm, 1980"

Fotó: Nagy Imre
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
170179
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. július
Évszám
1980
Feltöltve
2014.06.29. 11:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.29. 11:13
1980, Archív felvétel
"Varga Géza: Kentaurpár, bronz, 250 cm, 1980"

Fotó: Nagy Imre
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.07.04. 11:24
A "Kentaurok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.25. 08:02
Megérintettem a "Kentaurok" alkotást
14.06.29. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Kentaurok" műlaphoz
10.04.18. 16:54
TundeK62 publikálta "Kentaurok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.