Bakonybél, Petőfi u.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Gellért és az őz

Bakonybél
Petőfi u.
A Petőfi utca folytatásában a faluból kisétálva, kb. 10 perc gyalogút;...Teljes szövegA Petőfi utca folytatásában a faluból kisétálva, kb. 10 perc gyalogút; Borostyán-kút vagy Szent-kútKevesebb szöveg

Felállítás1996

Csuhai István
2010.04.13. 00:04
A Bakonybél közelében lévő Borostyán-kúton (más nevén: Szent-kúton) 1825-ben felépített kis emlékkápolna előtt áll a mészkőből készített, 1996-ban emelt, Szent Gellértet egy őzzel ábrázoló életnagyságú szobor, a 2001-ben elhunyt zirci szobrász alkotása.

Az egész hely - a kicsiny, arányos kápolna, az előtte lévő tó, a mögötte álló dombon elhelyezkedő Kálvária az élénk színesre festett fa stációkkal, és maga a szobor is - Szent Gellért remeteségére emlékeztet, aki a legenda szerint a fiatal Imre herceg tanulmányainak előrehaladásával megelégedve, de még csanádi püspöksége előtt, hét évig időzött Bakonybélben. Csak az erdő szelíd vadai nyújtottak néki társaságot magányában, hogy aztán életének egy későbbi, minden bizonnyal nyugtalanabb szakaszában könyörületet nem ismerő ellenfelei szöges hordóban gurítsák le a Kelen-hegy oldalán, mely ma e tanúságtételért cserébe az ő nevét viseli.

Cím alapján hasonló

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49772
Feltöltve
2010.04.12. 23:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:22

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49773
Feltöltve
2010.04.12. 23:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:24

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49774
Feltöltve
2010.04.12. 23:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:25

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49775
Feltöltve
2010.04.12. 23:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:26

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49776
Feltöltve
2010.04.12. 23:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:29

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
49777
Feltöltve
2010.04.12. 23:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.12. 23:31

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175538
Feltöltve
2014.08.13. 14:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 14:04

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175537
Feltöltve
2014.08.13. 14:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 14:04

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175536
Feltöltve
2014.08.13. 14:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 14:03

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250672
Feltöltve
2016.08.23. 16:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 16:47

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250673
Feltöltve
2016.08.23. 16:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 16:48

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250674
Feltöltve
2016.08.23. 16:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 16:49

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250675
Feltöltve
2016.08.23. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 16:50

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
328986
Feltöltve
2018.10.25. 07:23
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/107 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ujj Ágnes 18.10.25. 07:23

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
413832
Feltöltve
2020.08.20. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.08.20. 21:09

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
494527
Feltöltve
2022.07.19. 16:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.07.19. 16:27

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
494528

494529

494530
Feltöltve
2022.07.19. 16:28

Kiss Katalin 22.07.19. 16:28

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
494531
Feltöltve
2022.07.19. 16:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 22.07.19. 16:28
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.07.19. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz

22.07.19. 16:27

20.08.20. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
18.10.25. 07:23
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
16.08.23. 16:50
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
16.08.23. 16:49
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
16.08.23. 16:48
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
16.08.23. 16:47
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
14.08.13. 14:04

14.08.13. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
13.04.17. 15:33
A "Szent Gellért" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.13. 00:04
Csuhai István publikálta "Szent Gellért" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.