Ivó lány – Szomjúság

Szentendre, Dózsa György út 4.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Szomjúság

Szentendre
Dózsa György út 4.
A Rendőrséggel szembeni parkban.

Felállítás1965. október 3.

ATTILA SISKOVITS
2010.04.12. 21:58
Használaton kívüli szökőkút medence partján, embernagyságú mészkőszobor.
A műalkotás tenyeréből szomját oltó fiatal nőt ábrázol.
A szobornak jó néhány másolata ismert, Szentendrén Kucs Béla szobrász művész eredeti alkotása látható.
Göröntsér Vera
2016.04.16. 18:53
Mindig is szomorúan néztem kocsiból, vagy más járműből ezt a térdeplő, kecses lánykát, aki kezével vizet merítve régestelen régóta oltja szomját a kis medence fölé hajolva. Számomra Szentendre "üdvözlő szobra" volt, jelezte, nem sokára a városba érünk.
Megállni, körbejárni (fényképezni) azonban nem volt alkalom.
Most elzarándokoltam ide, egyszerűen a találkozásért. Szép a szobor és mintha megtisztult volna!?
Jó hírt találtam! Bár ott-létemkor a medence száraz volt, egy 2014-es helyi újság cikkében olvasható (remélhetőleg még érvényes), "Már nem szomjazik a kőlány sem: hosszú idő után szintén működik a szökőkút Kucs Béla Ivó lány – Szomjúság című szobránál."
Források:
http://www.szentendreihirek.hu/wp-content/uploads/2014/07/szevi2014_12.pdf
Ády
2017.12.04. 16:49
Pest megyei alkotások
Szomjúság

"Kucs Béla neve összeforrt Szentendrével. Többszörösen is indokolt tehát, hogy a kisváros Kucs Béla kőszobrával, a „Szomjúság”-gal fogadja a betonúton érkezőt. Csak, aki réten kaszált, cséplőgépnél dolgozott, kohómunkás volt, kubikos vagy bányász — az tudja,igazán, mi a szomjúság. Az tudja — mit jelent tikkadásban hűsítő vízhez jutni. Kucs Béla ruhátlan női testbe álmodott szobra ezt a naponta ismétlődő ősi állapotot tükrözi. Ez a szomjúság jelen esetben nemcsak vízre korlátozóik, mint Derkovits Gyula és Szőnyi István hasonló tárgyú műveinél — ez a szomjúság egyetemes, a szerelem nagy élménye is benne foglaltatik. Ez a csillapíthatatlan szomjúságot hordozó női test egyúttal forrás is, szomjoltó szépség, a maradéktalan természet központi magaslata.
Jól hat a vízzel telített kőtányér a szobor alapzataként a háromszög alakú füves térségen, fenyőfák között. Az ivó nő szomjas hevületében előrehajlik, a száj és nyak megfeszülése jelzi mohóságát, melyet a hűvös tiszta víz enyhít
„Csak tiszta forrásból” — hirdeti Bartók zenéje, csak tiszta forrásból sarjadhatnak eszményeink, melyet számunkra Kucs Béla művének sallangtalan fiatalsága biztosít — nőember, aki egyszerre szomjúság és forrás, a szépség felvonulása és végeredménye. Végtagjai nemesen záródnak —s a vizet irányító karok öblöt képeznek a fej ivásra koncentrált aktivitásával.
A szobrászi előadásmód tökéletes arányokkal gazdálkodik, a mű fejkörzetének buzgósága megcsöndesedik az alsó végtagoknál, a test termő érzékiségében vonzó szemérem és elfojtódás is jelentkezik. Örvendetes Kucs Béla szuverenitása, az a művészi függetlenség, ahogy célkitűzésének megfelelően hajlítja, gyűjti, módosítja az eszmejelző mozdulatot, az összetett mozgásirányokat. Így és ezért hisszük el a szentendrei út elágazásnál minket is üdvözlő fehér kőszobornak, hogy a forrás nemcsak víz, hanem asszony és tavasz, maga az élet."
Losonci Miklós
Források:
Pest Megyei Hírlap, 1971. november 28. (15. évfolyam, 281. szám)

ATTILA SISKOVITS készítette a műlapot

Kapcsolódó
Ivó nő

Cím alapján hasonló

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49681
Feltöltve
2010.04.12. 15:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 15:46

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49684
Feltöltve
2010.04.12. 15:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 15:47

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49685
Feltöltve
2010.04.12. 15:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 15:48

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49686

89447
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.07.14. 17:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.14. 17:59
2010. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
89448
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.07.14. 17:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.07.14. 17:59
2010. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
182576
Feltöltve
2014.10.09. 11:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 11:30

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
182577
Feltöltve
2014.10.09. 11:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 11:30

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
182578
Feltöltve
2014.10.09. 11:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 11:31

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
182579

182580
Feltöltve
2014.10.09. 11:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 11:32

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
237712
Feltöltve
2016.04.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.16. 18:38

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
237715
Feltöltve
2016.04.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.16. 18:39

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
237718
Feltöltve
2016.04.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

237719

237721
Feltöltve
2016.04.16. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.16. 18:40

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276913
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.05.07. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.07. 20:27
2016. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276914
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.05.07. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.07. 20:27
2016. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276915
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.05.07. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.07. 20:28
2016. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276916
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.05.07. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.07. 20:28
2016. április

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276917
Feltöltve
2017.05.07. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.07. 20:28

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
365171
Feltöltve
2019.07.13. 13:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.13. 13:23

Archív fotók

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

"1965. Kucs Béla Szomjúság című szobrának felavatása.
Balra sziráki Ferenc tanácselnök, jobbra Szántó Imre festőművész, és a gyermek Csertől László fia."
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
345232
Forrás
Facebook - Szentendre régi képeken 1995 előtt
Évszám
1965
Feltöltve
2019.03.07. 16:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.07. 16:44
1965, Archív felvétel
"1965. Kucs Béla Szomjúság című szobrának felavatása. Balra sziráki Ferenc tanácselnök, job...Teljes szöveg"1965. Kucs Béla Szomjúság című szobrának felavatása.
Balra sziráki Ferenc tanácselnök, jobbra Szántó Imre festőművész, és a gyermek Csertől László fia."Kevesebb szöveg

"Ivó lány – Szomjúság" c. alkotás fotói

Fotó: Szántó Imre
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
345233
Forrás
Facebook - Szentendre régi képeken 1995 előtt
Évszám
1995
Feltöltve
2019.03.07. 16:48
Képinfó
Alkotó a képen
(Kucs Béla)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.07. 16:48
1995, Archív felvétel
Fotó: Szántó Imre
Összesen 24 fotó

Műlap története

21.11.13. 08:42
Megérintettem az "Ivó lány – Szomjúság" alkotást
19.07.13. 13:23
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
19.04.03. 15:59
Az "Ivó lány – Szomjúság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.07. 16:48
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
19.03.07. 16:44
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
16.04.17. 17:43
Az "Ivó lány – Szomjúság" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
16.04.17. 12:40
Az "Ivó lány – Szomjúság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.16. 18:55
Az "Ivó lány – Szomjúság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.20. 07:56
Az "Ivó lány – Szomjúság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.09. 11:32
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
14.10.09. 11:31
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
14.10.09. 11:31
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
14.10.09. 11:30
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
14.10.09. 11:30
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
11.07.14. 17:59
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
11.07.14. 17:59
1 új fotót töltöttem az "Ivó lány – Szomjúság" műlaphoz
10.04.12. 21:58
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Ivó lány – Szomjúság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.