I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok

Debrecen, Benczúr Gyula utca 20.

Debrecen
Benczúr Gyula utca 20.
Az I. számú ravatalozó nyugati oldalán látható.

Felállítás1932

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2010.04.23. 23:51
Haranghy Jenő, műve elkészítésének lehetőségét egy pályázaton nyerte el, amelyet a Debreceni Köztemető díszítő alkotásaira (szobrok és muráliák) írtak ki 1931-ben, debreceni kötődésű képzőművészeknek.
Az alkotások 1932-re el is készültek.
Az I. számú ravatalozónak három oldala díszített. Az északi oldalon freskó és üvegablak, a keleti és nyugati oldalon is üvegablakok láthatóak.
A nyugati oldalon is 3x3 ablak van. Ebből a középső részek nem emberi alakok, hanem temetőrészletek.
A részek két oldalán férfiak, illetve nők haladnak. Mindegyikük balról jobbra, észak felé megy. Minden ablak más és más; egyetlen emberi alak sem ugyanaz. Itt is visszaköszönnek az Attila temetése című freskón látott alakok.
A műemléki védettségű művek igencsak megérettek egy alapos tisztításra.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/haranghy-jeno

"I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
49622
Feltöltve
2010.04.12. 14:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.12. 14:37

49623

49624

49625
Feltöltve
2010.04.12. 14:38

TundeK62 10.04.12. 14:38

49626

49627
Feltöltve
2010.04.12. 14:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.12. 14:39

"I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
49629
Feltöltve
2010.04.12. 14:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.12. 14:40

"I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
49630
Feltöltve
2010.04.12. 14:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.12. 14:41

49631

51270
Feltöltve
2010.04.21. 22:57

TundeK62 10.04.21. 22:57

51271

51272

185926
Feltöltve
2014.11.04. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 23:54

"I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185927
Feltöltve
2014.11.04. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO640

185928
Feltöltve
2014.11.04. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 23:54
Összesen 15 fotó

Műlap története

15.06.15. 00:39
Az "I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.23. 23:51
TundeK62 publikálta "I. számú ravatalozó: Attila temetése: nyugati oldali üvegablakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.