A gyógyítás története

Budapest, VIII. kerület, Rezső tér 16.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dombormű
Angol cím:The History of Healing

Budapest
VIII. kerület, Rezső tér 16.
A SOTE Markusovszky Lajos Kollégiumának Gaál Mózes (korábban Rezső) utca felőli, keleti oldalán

Felállítás1965

Csuhai István
2010.04.10. 22:34
Kerényi Jenő A gyógyítás története című reliefje egy viszonylag későn kiírt pályázat eredményeként született meg. 1963 elején Illés Gyula, Kerényi Jenő és Somogyi József részvételével bonyolították le a pályázat első fordulóját, Illés 3, Somogyi 2, Kerényi pedig 1 pályaművet adott be a homlokzati domborműre, ám a bíráló bizottság egyik munkával sem volt maradéktalanul elégedett, változtatásokat kért mindegyik esetben. A második fordulóban Somogyi József külföldi tartózkodása miatt nem vett részt, az idő pedig sürgetett, hiszen az Azbej Sándor tervezte épület 1964-ben felépült. Kerényi Jenő végül győztes pályaművét, mely lényegében a két évvel korábbi változatot variálta, végül 1965-ben helyezték el a SOTE Markusovszky Lajosról elnevezett kollégiuma bejárati tömbjének teljes keleti homlokzatán.

A művet a Kerényi munkáit soroló lajstromok, regiszterek stb. Dombormű címen jegyzik, a műLap címét Rózsa Gyula monográfiájának (Glória Kiadó, 2010) oeuvre-katalógusából vettem. A pirogránit anyagú, fél és 1 négyzetméternyi között váltakozó nagyságú és nem mindig szabályos alakú mozaikkockákból összeillesztett alkotás jobb alsó sarkában olvasható a művész monogramja és a felállítás éve.

A mintegy harminc alakot (főként nőket és gyermekeket, de férfiakat és különböző természeti kreatúrákat hol egyenként, hol párban, mindent összevetve a 'gyógyítás' nagyobb kontextusában) felvonultató, igen mozgalmas művet meglehetősen nehéz fényképezni, a tavasz közepétől késő őszig egyáltalán látni is, hiszen lombozó fák és egy villanyoszlop takarásában áll. A borítóképen alkalmazott halszem-effektussal megpróbáltam az egészet egyetlen képbe foglalni, de ez nem a mű valóságos dimenzióit és kiterjedését mutatja - tényleges mérete kb. 11 x 5.5 méter, mely számítás a szemmértékemen alapul. Rózsa Gyula fentebb hivatkozott katalógusa felületét 100 négyzetméterben adja meg - mindenképpen rendhagyó méretű, monumentális munka. Reális ábrázolását lásd a távolabbi, a zavaró tényezőket is tartalmazó képen.

Különböző napszakokban, különböző fényviszonyok között az alkotás más-másképpen hat, árnyékai-fényei igazi domborműhöz méltóan valóságos játékot űznek a nézővel. Részletei is igen sokat mondóak, és a mű minden elemében tökéletesen közvetíti Kerényi 1938-as olaszországi útja során kialakult, érett korszakában pedig összetéveszthetetlenné fejlesztett (még például eltávolított Osztapenko-szobrán is átütő) egyéni stílusát. Műemléki védelmet, és több mint negyven év után egy letisztítást érdemelne, noha az elmúlt évtizedekben különböző mértékben színeződött anyag egyenetlenségét nem lehet tökéletesre kiigazítani.
Csuhai István
2017.03.08. 10:05
A dombormű részletes elemzése, kitekintéssel a Kerényi-ikonográfiára, a szobrász rejtélyes plasztikai trükkjére és sok mindenre, rengeteg képpel:

https://csuhai.com/2014/03/15/van-itt-minden/
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2010.04.10. 22:34
Jenő Kerényi's monumental relief is placed on the side wall of an academic hostel, run by the Budapest SOTE University, located close to the central building of the same university, the tallest skyscraper of contemporary Budapest.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48970
Feltöltve
2010.04.08. 17:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 17:59

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 1. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48971
Feltöltve
2010.04.08. 18:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:01
Balról jobbra: 1. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 2. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48972
Feltöltve
2010.04.08. 18:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:03
Balról jobbra: 2. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 3. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48973
Feltöltve
2010.04.08. 18:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:04
Balról jobbra: 3. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 4.szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48974
Feltöltve
2010.04.08. 18:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:06
Balról jobbra: 4.szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 5. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48975
Feltöltve
2010.04.08. 18:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:07
Balról jobbra: 5. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 6. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48976
Feltöltve
2010.04.08. 18:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:08
Balról jobbra: 6. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Balról jobbra: 7. szakasz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48977
Feltöltve
2010.04.08. 18:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 18:11
Balról jobbra: 7. szakasz

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

A K.J. szignó és a készítés éve közelről
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60560
Feltöltve
2010.07.15. 00:20
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.15. 00:20
A K.J. szignó és a készítés éve közelről

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60561
Feltöltve
2010.07.15. 00:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.15. 00:21

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232987
Feltöltve
2016.02.27. 20:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.27. 20:22

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378230
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 28.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378231
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378232
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO1000

378233
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378234

378235
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378236
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378237
Feltöltve
2019.10.12. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 84.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:13

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378238
Feltöltve
2019.10.12. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 35.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:14

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378239
Feltöltve
2019.10.12. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:14

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378240
Feltöltve
2019.10.12. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:14

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378241
Feltöltve
2019.10.12. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:14

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378242
Feltöltve
2019.10.12. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:14

Archív fotók

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Orig: Semmelweis Egyetem Levéltára
Kép - 74586
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194535
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.02.03. 12:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.03. 12:55
Archív felvétel
Orig: Semmelweis Egyetem Levéltára
Kép - 74586

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386482
Forrás
Művészet, 1968 (9. évfolyam, 12. szám)
Évszám
1968
Feltöltve
2019.12.04. 17:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.12.04. 17:36
1968, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"A gyógyítás története" c. alkotás fotói

Három képkockából összeállított panoramikus kép, amin az összes részlet látható, a valóságban azonban a relief nem görbül így.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48969
Feltöltve
2010.04.08. 17:58
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.08. 17:58
Három képkockából...Teljes szövegHárom képkockából összeállított panoramikus kép, amin az összes részlet látható, a valóságban azonban a relief nem görbül így.Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

19.12.04. 17:36
1 új fotót töltöttem az "A gyógyítás története" műlaphoz
19.10.12. 21:43
A Közösség megszavazta az A gyógyítás története műlapon várakozó szerkesztést
19.10.12. 15:14
5 új fotót töltöttem az "A gyógyítás története" műlaphoz
19.10.12. 15:13
8 új fotót töltöttem az "A gyógyítás története" műlaphoz
19.04.25. 12:03
Megérintettem az "A gyógyítás története" alkotást
16.02.27. 20:22
1 új fotót töltöttem az "A gyógyítás története" műlaphoz
15.02.16. 14:43
Megérintettem az "A gyógyítás története" alkotást
15.02.03. 12:55
1 új fotót töltöttem az "A gyógyítás története" műlaphoz
14.12.01. 13:04
Megérintettem az "A gyógyítás története" alkotást
10.04.10. 22:34
Csuhai István publikálta "A gyógyítás története" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.