"Kálváriák" műlap-gyűjtemény

Idővonal

Kálváriák „Kálvária (latinul: calvaria), Krisztus kereszthalálának helyszíne Jeruzsálemben. Jeruzsálemben kezdet...Teljes szövegKálváriák
„Kálvária (latinul: calvaria), Krisztus kereszthalálának helyszíne Jeruzsálemben.
Jeruzsálemben kezdetben két stáció volt, a pilátusi ítélet és a keresztre feszítés. A hagyomány szerint Mária, Jézus anyja Jézus feltámadása után néhány tanítvány kíséretében többször végigjárta Jézus szenvedésének útját. Később az út egyes helyein emléktáblákat állítottak. Miután a ferencesek 1342-ben átvették a szentföldi helyek felügyeletét, Jeruzsálemben körmeneteket tartottak zarándokoknak Jézus szenvedésének útján. A zarándokok megálltak az egyes táblák előtt imádkozni, elmélkedni.
„A kálváriák elterjedése és használata összefügg azzal a gondolattal, hogy a keresztény ember legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírba tételig.” Miután az emberek nem juthatnak el Jeruzsálembe, a pápák megengedték, hogy másutt is lehessen állítani keresztutat.
Először hét stációs volt a keresztút a római hét-stációs templom mintájára, majd tizenkét stációs lett. A keresztutat a 13. és 14. stációval Antonius Daza spanyol ferences 1625-ben egészítette ki. XII. Kelemen pápa 1731-es rendelkezése szabályozta a keresztutak felállítását.



Keresztút
„A keresztút (lat. via crucis, via dolorosa) eredetileg az a kb. 1,5 km-es útvonal,[1] melyen a keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára. Ma olyan ájtatosság, aminek segítségével a keresztény hívek Jézus szenvedésein és keresztre feszítésének eseményein elmélkedhetnek. Ennek gyakorlásához zárt térben (általában templomban) vagy szabadban (általában hegyen) elhelyeznek 14 állomást (stációt)…

A keresztútnak az idők folyamán kiformálódott 14 állomása:
1. Jézust halálra ítélik
2. Jézus vállára veszi a keresztet
3. Jézus először esik el a kereszttel
4. Jézus anyjával találkozik a keresztúton
5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
7. Jézus másodszor esik el a kereszttel
8. Jézus beszél a síró asszonyokhoz
9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
10. Jézust megfosztják ruhájától
11. Jézust keresztre szegezik
12. Jézus meghal a kereszten
13. Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe helyezik
14. Jézust eltemetik
Az egyes stációkat Jézus szenvedésének ábrázolásai (stációképek) jelzik, majd a zárókép a föltámadásra utal. A templomokban a 14 stációképet a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelző római számmal együtt. A szabadban (hegyen) emelt keresztút 14 stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és Kálváriához vezet. Különösen a nagyböjt idején gyakorolják. Folytatásának tekinthető az általában húsvét és pünkösd közötti időszakban gyakorolt ájtatosság, az ún. örömút.

Régebben egyes helyeken létezett még egy 15-ik állomás is, Krisztus feltámadása, ami a hivatalos Keresztútnak nem része.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kálvária
https://hu.wikipedia.org/wiki/KeresztútKevesebb szöveg