Békéscsaba – a legkedvesebb városom


Hely
Kotricz Tünde (TundeK62) @ 2009.12.28. 19:32

A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja.
Az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzék már mint egyházas települést említi. Ez a város első írásos emléke is egyben.

A településszerkezet a XIX. század elejére vált véglegessé. 1777-ben készült el a településen átvezető Élővíz-csatorna, amely a vizes rétek, legelők, mocsaras területek kiszárítását segítette elő. Fő funkciója azonban az építkezésekhez szükséges faanyag ideszállítása volt az erdélyi területekről. A várost körülölelő védőgát azonban csak az 1888-as nagy árvíz után épült meg.

Békéscsabán él hazánk egyik legnagyobb szlovák közössége, akiknek őseit még az 1700-as évek elején telepítették ide a felvidékről. Az utcanévtáblák ma is sok helyen kétnyelvűek. Van általános, és középiskolájuk is a szlovákul tanuló gyerekeknek.

A város már a XIX–XX. század fordulóján is neves tanintézményekkel rendelkezett. 1990 után két főiskolai kar nyílt.
A 101. számú gyalogezred, a város házi ezredének laktanyája 1892–94 között épült fel. A rendszerváltásig működött laktanyaként. Ma a jelentős átalakítások után a Rózsa Ferenc Gimnáziumnak ad helyet.

Az első világháború után (1918) rendezett tanácsú várossá válik. A győztes román hadsereg egy éves megszállása után (Arad és Nagyvárad elvesztése) a város jelentősége egyre nagyobb lett.
A második világháborúban ott is az állomás és környéke szenvedte a legnagyobb károkat a bombázások következtében.

Eddig a száraz tények. És hogy miért éppen most, és éppen Csaba?

Egész egyszerűen szeretem a várost. Oda jártam középiskolába, a városban fogalommá vált „Vízmű” nevű intézményébe. Ami nem egy vállalatot, hanem egy iskolát jelent; a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolát. Négy éven át tanultam útépítést. Amit máig nem értek, mert az iskolának volt vízügyi tagozata is, és apám éppen Debrecen vízellátási rendszerének kiépítésén dolgozott.
Ott, abban a kisvárosban, az ország keleti végében váltam olyan emberré, amilyen ma is vagyok.

Természetesen kollégiumi élet várt rám (Lékai János Középiskolai Kollégium). De azon kívül, hogy soha nem tudtam magam kialudni a négy év alatt, csak szép emlékeim vannak. Pedig akkoriban még igen zártak voltak ezek az intézmények. Eleinte egy hónapban egyszer jöhettünk haza, később gyakrabban. Ott váltam moziba, és színházba járó emberré, ami a mai napig megmaradt. 1976 és 1980 között a Békéscsabai Jókai Színház összes színházi előadását, és szinte, az összes akkoriban vetített filmet láttam. De a kollégiumi élettel együtt járt, hogy pl. azokban az években tévét nem tudtam nézni.

Életre szóló barátságok szövődtek az egykori kollégiumi társakkal, és a máshová való osztálytársakkal. Sajnos a csabaiak nem annyira voltak a társaság részei.
Az ott töltött „üres” hétvégéket használtuk fel a zenei könyvtári látogatásokra. Mivel a múzeum útba esett, mert a kollégium a Gyulai úton, a mai hatalmas kórházépületekkel szemben volt, így mindig végignéztük a kiállításokat is. Kedvenc helyünk az azóta már romos állapotban lévő Körös Hotel presszója volt. Szinte minden este még egyszer megvacsoráztunk a kollégiumi vacsi után a város valamelyik éttermében. És még mindig maradt annyi zsebpénzem, hogy a ma már igen szép nagy számú könyvgyűjteményem sok darabját megvegyem.

A szobrokat sajnos nem láttam abban az időben. Illetve köztük éltünk, minden nap láttuk az Élővíz-csatorna partján lévő szoborparkot. Így, hogy most vettem magam, és újra elindultam egy más szemszögből felfedezni a várost, a következőket láttam meg:

Ugyanúgy, mint az Alföld többi városában, Csabán is nagyon kevés szobor készült a második világháború előtt. Egyszerűen azért, mert az anyag hiányzott hozzá.
Egy nagy szoborállítási hullám figyelhető meg a hetvenes években, és a kilencvenes években.
Miután a város nem tartozik az idegenforgalmilag frekventáltabb területek közé, ezért útikönyv sem készült róla még eddig soha. A Vendégváró Békés megyével foglalkozó kötetének van pár oldala ami a várossal foglalkozik, de az édeskevés ahhoz, hogy segítségként számba jöjjön.

Szerencsémre a városnak elég jó honlapja van, ami segíthetett, pl. az életrajzok esetében.
Tavaly ősszel, amikor elutaztunk a lányommal oda az őszi szünetben, csak véletlenül fotóztam le egy pár köztéri alkotást. Miután ide beléptem, elhatároztam, hogy visszamegyek, és folytatom.
De időközben lett egy békéscsabai feltöltőnk, aki január végén megígérte, hogy tölt még fel képeket. November közepéig vártam. Akkor, amikor Debrecenben felállították egyik nap a főtérre a hatalmas karácsonyfát, és gyönyörű idő volt; elhatározásra jutottam. Másnap reggel irány Békéscsaba!

Szinte teljes előkészület nélkül indultam útnak, bízván a helyismeretemben. Az anyag így aztán nem lett teljes; de megtettem, amit az adott körülmények között lehetett (50 méter alatt volt a látótávolság szinte egész nap a ködtől).
Az időjárás körülményei annyira zavartak, hogy a saját volt iskolámba nem mentem be, mert már nem volt rá időm.

Bejegyzés kezdőlapra | Megtekintés: 272, ma: 0, heti átlag: 0.60

Kapcsolódó település: Békéscsaba
Kapcsolódó Műlapok
Ifjú mérnökökJókai-portréVásárhelyi PálMártíremlékműJózsef AttilaMóricz ZsigmondKossuth-szoborKirándulókVelocipédes városcímerJustitia-szoborJustitiaHomlokzati plasztikaZeneA harmóniaTornászlányBoczkó DánielHalászlányos díszkútIntegetőEmlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékéreHolokauszt-emlékműAlföldHolokauszt-emléktáblaÁchim L. AndrásLipták AndrásHaan LajosMunkácsy MihályGyóni GézaBartók BélaKodály ZoltánA múzsaGyóni GézaLuther MártonMunkáslányAngyalos ivókútSzeberényi-emlékműFürdőzők-szoborcsoportA családSportolókKozmoszHoroszkópos üvegablakLovacskákCsibecsókTulipán 1.101-es gyalogezred emlékműveII. világháborús emlékműTulipán 2.Kendős asszonyKenyérvivőA kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműveMagvetőA napimádóDr. Borbola JózsefDr. Gombos ImreKisfiú gyíkkalMohácsy MátyásMalom cégérDr. Réthy Pál emlékkőPenza–Békéscsaba barátság-emlékműVajda AurélVidovszky BélaBékés megye címereMúzeumi emléktáblákÉletképBacchus borozó cégéreKorona patika cégéreAllgorikus női alakokSztraka Ernő domborműves emléktáblaMunkácsy Mihály domborműves emléktáblaA Városháza építésének évfordulós emléktáblájaFeszületBerthóty István dr. sírjaAlföld–Fiumei vasútA pápai tizedjegyzék emlékeBartoss FerencTrianon-emlékműMagyarok NagyasszonyaSúlydobóSportoló lányJózsef AttilaKentaurokSzéchenyi István plakettRózsa FerencAz aradi vértanúk emlékéreProletárIn MemoriamÁrpád fejedelem térSík FerencÜlő nőNagy Imre-emlékműSzabó Pál-emlékműTrefort ÁgostonÁchim L. AndrásÁchim L. AndrásHősi emlékmű1956-os emlékműMunkácsy MihályTevan AndorTérplasztikaKemény GáborKulich Gyula

Köszönöm, hogy végigolvastad.
Igen, valahogy mindenképp szerettem volna lefotózni a város szobrait. Azt hiszem, ennyi megszállottság belefér. Ugyanígy voltam Nagyszalontával is, csak arról a városról nem készült blogbejegyzés.


Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.04.12. 20:31

Ez nagyon szép, személyes hangú bejegyzés. Ugyanazok a nemzedéki élményeink (bár én csak később, az egyetemen voltam kollégista, akkor se sokáig) - amit a könnyen beszerezhető saját könyvtárról írsz, azt csak megerősíteni tudom. El sem tudom képzelni, hogy egy mai fiatal ember, akinek az az ambíciója, hogy könyveket gyűjtsön, hogyan képes ezt megvalósítani. És nagyon megfogott az is, ahogy erről a szobrokat fényképező szenvedélyről beszélsz. Nagyon ismerős :)


Csuhai István
2010.04.12. 11:22