A Körönd szobrai

 
VÁNDORLÓ FEJEDELMEK
(Szoborcserék a Köröndön)
Úgy érzem, hogyha vállalkoztam arra, hogy a Körönd szobrait bemutassam, szükséges egy külön blog a történet megismertetéséhez. Ehhez nyújtott segítséget Prohászka László Soborsorsok című 1994-es kiadású könyve, mely a fenti cím alatt az alábbiakat közli (részletek):
Ferenc József tíz köztéri szobrot ajándékozott Budapestnek. Hunyadi János, Anonymus, Szent Gellért, Tinódi Lantos Sebestyén alakját a város különböző pontján, míg Pázmány és Werbőczy emlékművét az akkori belvárosi Kígyó téren állították fel. További négy alkotás is egy helyre került: a Köröndre.
1902-ben Róna József : Zrínyi Miklós,
1902-ben ifj. Vastagh György: Bethlen Gábor szobra
1903-ban Holló Barnabás: Bocskai István szobra
1905-ben Senyei Károly: Pálffy János szobra
A bécsi béke 300. évfordulója alkalmából, 1906-ban Debrecen városa felállította a budapesti szobor tökéletes másolatát, a talapzaton kőből faragott, félalakos hajdú figurákkal. A budapesti szobor megmintázásával Szárnovszky Ferencet bízták meg, aki a többszöri pályázati elutasítás miatt összetörvén gipsz szobrait öngyilkos lett. Végül Senyei Károly készítette el a Pálffy Jánost ábrázoló szobrot.
A második világháború után úgy döntöttek, hogy a Milleniumi emlékmű öt Habsburg uralkodó helyére más szobrok kerüljenek.
Ezért az elkészült Thököly, II. Rákóczi Ferenc szobra mellé a Köröndről áthozták Bocskai István és Bethlen Gábor szobrát (méretük azonos volt)
Bocskai helyére Marton László: Szondy szobra került
A Bethlen szobor helyére Kiss Kovács Gyula: Vak Bottyán szobra került
Vak Bottyán talapzatán a feliratot át kellett vésni.
Az új Szondy emlékmű talapzata viszont szegényebb lett a két hajdú szobrával.
Eltűnt a térről Pállfy János. Helyére Pátzay Pál 1959-ben készült Balassi szobra került. A talapzat itt is megmaradt, mindössze a Pálffy tábornagyi rangjára utaló marsallbotot és a barokk virág fűzéreket vésték le róla.
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok

Hozzászólások

Hozzászólás írása...