Pécs, uránvárosi épület-díszek

uzmaria blogjauzmaria @ 2012.09.25. 16:19Helyek
 
Pécsett az u.n. Szigeti városrészen hajdanában katonai gyakorlótér, ill. repülőtér volt. Az 1950-es évek elején, amikor is a város határában nyitott uránérc bánya munkásainak lakóhely kellett, elkezdték egy új városnegyed építését, amit azóta is „Uránváros” néven emleget a város lakossága. Eredetileg téglából, majd a gyorsabb tempó miatt, panelból építették a zömében és az építkezés elején 4 emeletes épületeket. (Kifejezetten ennek az építési stílusnak a céljaira, a város másik végében „panelgyárat” hoztak létre.) Később tízemeletesek, ill. négy 7 emeletes ház is épült. Több, mint 7000 lakás van itt, nagyjából tízezernyi embernek adva otthont.

Ma már szépek a háztömbök közé ültetett fák, a kis parkok hangulatosak, játszóterek is vannak. A városrészben több szobor is található. Orvosi rendelő, iskolák, óvodák is épültek. Azonban – legalábbis ez a hír járta anno – hogy a gyerekek a sok, viszonylag egyforma négyemeletes között jobban el tudjanak igazodni, a házak kapui fölé különféle – elsősorban állatokat ábrázoló, domborművek kerültek. Volt persze más téma is, de valóban alkalmasak voltak arra, hogy egy gyerek, ha mást nem tudott, akkor azt biztos megtanulta gyorsan, hogy a rókás, vagy a pávás házban lakik-e?

Ezek a reliefek, domborművek neves művészek alkotásai, többnyire márvány, ill. bronz anyagúak. Tudjuk, hogy semmilyen anyag nem örök, de azért az efféle alkotás több figyelmet érdemeltek volna. Legelőször a Türr István utcai házak kapuja fölül tűntek el, sajnos nem is tudom, ott pontosan melyek, ill. milyen anyagból készültek voltak. A ház tatarozása során szedték le és már nem kerültek vissza….

Aztán lassan itt-ott eltünedezett egy-egy (természetesen) bronz alkotás, majd idén nyáron elkezdték „egyesek” az éj leple alatt lelopni ezeknek a bronz díszeknek a többségét és a még mindig nem eléggé ellenőrzött ócskavas begyűjtő telepen mint értékes anyagot eladták. (Gondolom én, mert nyilván nem a házuk fölé szögezték ki….) Meglehetősen nagy felháborodás volt, amikor ezek az alkotások eltűntek, de mivel minden napra jut valami bosszúság, meglehetősen hamar el is csendesedett a visszhang.

Először, amikor az eset megtörtént, megpróbáltam kimenni és lefényképezni az alkotások „hűlt helyét” – nem is egy helyről „eltanácsoltak”, hogy mit fényképezgetek ott? Esetleg egy 70 éves öregasszonyról azt hitték, hogy terepet felmérni megyek a következő éjszakai lopáshoz? Nem tudom… Mostanra talán csendesült a düh, majd megpróbálom felkeresni a helyszíneket és az érintett szoborhoz feltöltöm a jelenlegi állapotot, vagyis a szobor hűlt helyét.

Erre a videóra Úz György hívta fel a figyelmemet – ezúton is köszönet érte. Nemrég jelent meg a youtube-on. Láthatók rajta azok az alkotások is, melyek már régebben, ill. a mostani „akció” során semmisültek meg. Mindenki figyelmébe ajánlom.
http://www.youtube.com/watch?v=z96XaHi9Z5s
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok