„Száz év remény” - Búza Barna (1910-2010) emlékkiállítása

dori blogjadori @ 2011.03.27. 18:19Ajánló
 
2011. február 24-én Búza Barna szobrászművész alkotásait bemutató kiállítás nyílt a Molnár-C. Pál Műterem-múzeumban. Búza Barna a 20. század nagy tanúja volt, fordulatos életében a megpróbáltatások között is megőrizte erőt adó derűjét és reményét. A nagy mesterek szakmai tudásával, újító ötleteivel, mesés fantáziával és 100. évében is fáradhatatlan lelkesedéssel alkotta meg a magyar szobrászat egyik kiemelkedő életművét. A kiállítás a Molnár-C. Pál Baráti Kör örökös tiszteletbeli elnökének állít emléket. A tárlat alapját a művész hagyatékában maradt kisplasztikák, érmék, szerszámok és korabeli fotók alkotják, de megtekinthető itt a művész egyetlen festménye is, mely még sosem vett részt kiállításon. A múzeum Tavasz-termében megrendezésre kerülő hagyatéki kiállítás-sorozat célja a művészt, mint embert bemutatni. Ennek megfelelően az egyes művek az alkotó tolmácsolásában, egyes szám első személyben szólalnak meg korábbi riportokból és a művész életéről írt könyvből vett idézetekkel.

A kiállítással egy időben jelent meg Béres Klára – Béres Melinda: Az üstökös csillagot hozott – Történetek Búza Barna szobrászművész életéből című könyv.

A kiállítás megtekinthető: 2011. június 18-ig.
Molnár-C. Pál Műterem-múzeum, Budapest, 1118, Ménesi út 65.;
Nyitva tartás: Sze 10-13, Cs 15-18, Szo 10-13
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...