Évzáró

 
A karácsonyi üdvözlet után belső hírként mindenképpen dukál egy kis évértékelés. Rövid leszek, mert a lényeget úgyis tudjátok már, elég volt követni az eddigi híreket és láthatjátok, hogy mennyire sok pozitív visszajelzést kaptunk - a munkánk rendkívül értékes egyre szélesebb réteg számára.

Sokat teszünk azért, hogy ez a helyzet ne változzon, hogy továbbra is magas színvonalat tudjunk tartani. A főszerkesztői levelezésekben nem ritka, hogy számos körön keresztül egyeztetünk egy-egy fontosabb kérdésben - mert valljuk be, mindannyian mások vagyunk picit de a véleményeknek valahol mégis találkozniuk kell.
Egyértelmű célunk, hogy a Szoborlap.hu az általános népszerűségnövekedés, az új regisztráltak érkezése és a folyamatos belső munka mellett mércéül szolgáljon, mint példaértékű közösségi adatbázis. A feladat roppant nehéz, de látható, hogy minden tagunk igyekszik a tőle telhető legtöbbet tenni az ügyért.

A következő év legfontosabb törekvéseit az alábbiakban foglalom össze:

Meg kell oldanunk az inaktív tagok műlapjainak sorsát
Érthető okokból egyre növekvő számban akadhatunk olyan szellem-műlapokba, amelyeket eredeti szerkesztőjük már nem igazán gondoz. Ők is a lap történelmének részei: akkor és ott pont megfelelő munkát végeztek, de a lap rohamos komolyodásával már nem tudtak vagy akartak együttműködni.
Célunk, hogy a műlapokat karban tartsuk, ezért ezt a területet némileg reformizálni kell.

Középpontban a szobrok
Az előző pont folyománya ez valójában, és annyit jelent, hogy a 2011-es fejlesztések középpontjában még inkább az szerepel, hogy hogyan tudjuk a legjobban védeni és bővíteni a létrehozott tudásbázist. Ehhez a közös munka további könnyítése segít majd minket.

Elindul a Statuemap.com
Ahogy azt már egy korábbi, személyesebb hangvételű belső levelemben írtam, elindul a statuemap.com, vagyis a szoborlap angolul beszélő kistestvére. A hónapok óta egyre aktívabb munka során kisebb módosulások is voltak már a koncepcióban, ami persze várható volt. Ebből egyelőre titeket az érint, hogy a korábbiakban leírtakkal ellentétben nem mind, hanem csak azok a műlapok kerülnek át automatikusan, amelyeknél legalább az angol cím meg van adva. Ez most 1000 körüli szobrot jelent. Ha részt vennél a várhatóan január 11-én induló éles tesztelésben, akkor iratkozz fel itt.

bónusz: 2011-ben NEM írom újra a Szoborlapot! :]
Ez az én személyes ígéretem, ami azt garantálja, hogy a következő év mentes lesz az eddig szinte menetrendszerűvé vált ilyenfajta meglepetésektől. A fejlesztéseket már ebben az évben is folyamatossá és láthatatlanná próbáltam alakítani, hogy ne találkozzatok hirtelen nagy változásokkal.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...