IV. Béla szoborpályázat

 
Dr. Tóth Attila művészeti íróval a IV. Béla szoboravatás apropója kapcsán beszélgettem.

Milyen aktualitása volt IV. Béla lovas szobor pályázat kiírásának, mik voltak a formai és tartalmi követelmények?

T.A: „IV. Béla személyében második honalapítóját tiszteli Szeged városa is. Az idén lesz trónra lépésének és királlyá koronázásának 775. évfordulója. Ebből az alkalomból tervezte felállítani lovas szobrát a város, a Széchenyi téren. A lovas szobor megtervezésére és kivitelezésére Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése 2009 októberében hirdetett országos, nyilvános, névaláírásos szoborpályázatot. A mű létrehozására bruttó 20 millió Ft-ot biztosítottak, mely az alapozás, a talapzat és a környezetrendezés költségeit nem tartalmazza. A pályázóknak 1:10-es léptékű makettet, műleírást, munkatervet, költségvetést és elhelyezési tervet kellett bemutatniuk 2009. november 30-ig.”

Kik pályáztak, és mennyi pályaterv vett részt a pályázaton. Hogyan történt a pályaművek elbírálása?

T.A.: „A benyújtott tervek bírálatára a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátust kérték fel, szakértőkként Benedek György, Győrfi Lajos, Kiss Jenő Ferenc, Popovics Lőrinc szobrászművészek, dr. Tóth Attila művészeti író, Török Péter tájépítész, a Lektorátus részéről pedig Prokai Gábor osztályvezető közreműködtek. A pályázatra 13 szerző, illetve szerzőtárs összesen 15 pályatervet mutatott be. A pályázaton részt vettek: Baráz Tamás-Erős Apolka, Bíró Lajos, Engler András, Bőjte Horváth István, Majoros István, Szanyi Péter, Tóth Sándor, Tóth Béla és Tóth Dávid. Hat pályamunkát a pályázati kiírástól eltérőnek találtak, bírálat nélkül kizártak.
A kiírásban elvárt 1,5 szeres életnagyságnál kisebb terveknek bizonyultak: Balogh Sándor, Imre Péter, illetve Józsa Gábor terve, Lapis András és Raffay Dávid tervének léptéke szintén nem felelt meg a pályázati kiírásnak.”

Kik voltak a díjazott pályamunkák alkotói?

T.A.: „Tóth Béla és Tóth Dávid nyerte a pályázat 1. díját. A pályamunkák közül egyedül ennek a megvalósítását ajánlották a szobor állíttató városnak.
Bíró Lajos pályamunkáját a szakértők a 2. díjra javasolták. Mind az egyes elemeken (talapzat, szobor) mind a szobron belül jó aránnyal, jól szerkesztett, mozgalmas kompozíció. A ló és lovas harmonikusan megformált, főleg oldalról, de szemből is érdekes nézeteket ad…”
Engler András pályamunkáját a szakmai értékére tekintettel a szakértők a 3. díjra javasolták. Finoman, szépen kidolgozott, részletezetten előadott kisplasztika…”

Mi volt a szakértők véleménye a nyertes pályaműről?

T.A.: „Tóth Béla és Tóth Dávid lovas szobra, minden vonatkozásában kiérlelt, részleteiben is összehangolt, jól szerkesztett kompozíció. A posztamens és szobor között szerves a kapcsolat, a talapzat formájának élei a szoborra vezetik a szemet… Ló és lovas kapcsolata megoldott, szép az együttmozgásuk, közös az akaratuk, az alak uralja az erőteljes csatamént és a széttartó lábaival a teret, gazdagok az oldalnézetek. Meggondolandó a ló fejének mozdítása és csökkentése, miáltal a nyak hosszabbodna…”

Lesz-e a közeljövőben Szegednek új szobra?

T.A.: Gregor József mellszobrát avatják 2010. aug. 8-án, születésének 70. évfordulója alkalmából.
Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából szeptemberben, Gyurcsek Ferenc egész alakos szobor kettősével állítanak méltó emléket a költő óriásnak, aki egyetemi évei alatt Szegeden élt.

A szerző bemutatása: http://panteon.szegedvaros.hu/component/content/article/3.html
IV. Béla szoborpályázat cikke a SZEGED folyóirat 2010. januári számában olvasható
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...