Nyilvános levél a fejlesztőtől

 
Lassan másfél hónapja indult el az új verzió és azóta sok-sok tapasztalatot szerezhettünk abban, hogy a rengeteg újítást és kényelmi funkciót elhozó 3.0 fejfájásra is épp elég lehetőséget ad mindenkinek.
Erről szeretnék egy picit beszélni ebben a belső hírben, amit csak ti, regisztrált felhasználók olvashattok. Kérlek benneteket, hogy rágjátok végig magatokat rajta és tegyétek hozzá a gondolataitokat, ha van valami.

Az elmúlt hetekben több számomra fárasztó, vagy épp elszomorító, aggasztó beszélgetésbe kellett belebonyolódnom, ami fejlesztőként igazán sok erőmet és időmet vette el. Úgy érzem, hogy időről időre nyomatékosítanom kell bizonyos alapvető dolgokat.

Rengeteg kritikát, hibajelzést, kérést, levelet és kommentet kapok nap-mint nap. Arra sarkallnak, hogy újra és újra elgondolkodjak azon, hogyan lehet még inkább segíteni a közös munkát.
Eddig azt feltételeztem, hogy az a megoldás, ha mindent szabályok közé próbálunk szorítani, hiszen eddig sokan épp a szabályozatlanságot támadták. Elindítottuk a folyamatot, megpróbáltuk programozottá tenni a kereteket.
Az új változat indulását követően pár héttel viszont világossá vált, hogy akik eddig a szabályozatlanság miatt jeleztek, most a szabályokban találnak ellentmondásokat, vagy épp a még részletesebb paraméterezhetőséget igénylik.

Így utólag láthatjuk, hogy mindkét út helytelen. Egyszerűen lehetetlen megfelelni bizonyos egyének elvárásainak, ami miatt sok esetben azok érdeke sérül, akik régóta itt vannak és a legtöbbet tették hozzá a laphoz.

Mindannyian tudjátok és értitek, hogy a Szoborlap egy komoly közös 'társadalmi munka', és mint ilyen, semmilyen fizetség nem jár érte sem a feltöltőknek, sem a főszerkesztőknek. Épp ezért kiemelkedően fontos, hogy a közösség jó hangulatú és alkotó szellemiségű maradjon.
Épp ezért kérek mindenkit arra, hogy kímélje meg a szoborlapot a nyilvános kommentekben elkövetett folyamatos kritikáktól, vitáktól. A lapon úgy érzem, hogy az utóbbi időben háttérbe szorultak a szobrok és előtérbe a vélemények, amelyek a rendszer jellemzőiből fakadóan azonnali publicitást kapnak.
Ez a publicitás az elszaporodó nyilvános viták miatt nem tesz jót a szoborlapnak, nektek és végső soron a maguknak a szobroknak sem.

Voltak olyan gondolatok, hogy egyszerűen leállítom a kommentelést, vagy csak belső tagok láthatják. Egyik sem megfelelő megoldás. Fejlesztettem egy 'VITA' címkézési lehetőséget, amivel eldugom a vitákat, de nem lehet ott minden pillanatban egy főszerkesztő. Így pedig meg is fog sokszor történni, hogy kimennek olyan megnyilvánulások, amelyeket személy szerint félelmetesen szégyellek.

Azt kérem, hogy kezeljük helyén a dolgokat. Ne vegyük el a kedvét egymásnak. Aki így cselekszik, azt a közösség kiveti magából. Ennek vannak jelei, és én nem akarok és nem is fogok az útjába állni. A kommentek moderálásra kerülnek, ha ez sem segít, akkor pedig hatásosabb eszközökhöz kell folyamodnunk.

Kéréseim:
- a hibákat a hibák közt jelezzétek, mérlegelve annak súlyosságát
- a főszerkesztők nem ülnek egész nap a gép előtt, ezt ne várjátok el
- ne töltsetek fel olyat, ami nem fér bele a lap kereteibe; ha valami úgy tűnik, hogy határt súrol, inkább kérdezzetek előtte Bercitől. Ha nem kérdeztek és utólag kérünk meg benneteket az eltávolításra, módosításra, akkor legyetek közreműködőek
- nem kell MINDENT bemutatni, a tárhely erősen véges, koncentráljunk a művészileg értékes alkotásokra
- mellőzzük a cinikus, ironikus és egyéb beírogatásokat - egyszerűen nincs rájuk szükség

Nem célom, hogy törlőhadjáratot indítsak a műlapok között. Sőt, egyáltalán nem kell törölni visszamenőleg, nem ez a cél. Ami már fent van, sok más weblapon be lehet linkelve, hagyjuk csak meg.
Ami helytelen, legyen okulás, ami helyes, legyen példa.

A jövőről beszélek, amiben remélem, hogy békésebben és tevékenyebb légkörben tudunk együtt dolgozni. A szarvakat kérem lecsatolni, a fejlesztés lassan a végéhez ér, készüljetek arra, hogy mostantól példamutató közösségi munkát végezzünk.
Ne uralkodjon el az, ami annyi más weboldalon világháló-szerte. A szoborlap egyszerűen nem erről szól: a szoborlap a szobrokról szól!

Köszönöm, hogy elolvastad.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...