Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei

Budapest, XIV. kerület, Állatkerti út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti út
A Városliget északnyugati végében található, 1986 óta természetvédelmi terület.

Felállítás1912. május 20.

Róth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2010.03.28. 20:46
Bár az első magyarországi állatkert csak 1866-ban nyitotta meg kapuit, a vadállattartásnak már korábban is voltak előzményei hazánkban. Több főúrnak és egyházi méltóságnak volt vadaskertje, néhány uralkodónak pedig egzotikus állatai is voltak.
A korabeli állatkert legismertebb építészeti, iparművészeti, kertépítési értékeit a szecessziós stílus formavilágának megfelelően alakították ki, pl: a Vastagbőrűek Háza.
Az intézmény 1885-ben épült első bejárata is díszes volt, de az 1909-1912 közötti átépítéskor másodjára felépített főkapuhoz, csak az alapjait használták fel.
A főkapu amely ma az állatkert egyik szimbóluma, Neuschlosz Kornél műépítész tervei alapján készült. Egy központi kaputoronyból áll, amelyet négy-négy műkőből öntött kőelefánt és köztük ülő indiai idomárjaik tartanak, ehhez két negyedköríves oldalszárny és ezek végén egy-egy irodaként és jegypénztárként működő épület áll. A kaputornyot Zsolnay kerámiával borított, cikkelyes álkupola fedi, melynek középső részén jegesmedvék, legtetején pedig mandrillok figyelnek a világ minden égtája felé.
A szobrok Maugsch Gyula alkotásai. Figyelemre méltó még a kovácsoltvas kapu, illetve a kapuív mentén végigfutó, trópusi hangulatú mozaik. (Wikipédia)

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47819
Feltöltve
2010.03.28. 19:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.03.28. 19:07

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47815
Feltöltve
2010.03.28. 18:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.03.28. 18:56

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78330
Feltöltve
2011.02.20. 21:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ360/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:39

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47818
Feltöltve
2010.03.28. 18:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.03.28. 18:58

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

A főbejárat mozaikívének részlete.
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78332
Feltöltve
2011.02.20. 21:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ400/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:40
A főbejárat mozaikívének részlete.

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78334
Feltöltve
2011.02.20. 21:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:42

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

A főbejárat kupolájának 'csúcsdísze'.
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78331
Feltöltve
2011.02.20. 21:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ400/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:40
A főbejárat kupolájának 'csúcsdísze'.

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78333
Feltöltve
2011.02.20. 21:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ400/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:41

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

A főbejárat jobb oldalának elefántjai idomítójukkal.
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78335
Feltöltve
2011.02.20. 21:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.20. 21:48
A főbejárat jobb oldalának elefántjai idomítójukkal.

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57222
Feltöltve
2010.06.13. 16:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.13. 16:05

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63476
Feltöltve
2010.08.16. 17:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.08.16. 17:01

152087
Feltöltve
2013.11.18. 22:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.18. 22:29

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63477

152088
Feltöltve
2013.11.18. 22:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.18. 22:29

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152089
Feltöltve
2013.11.18. 22:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.18. 22:30

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Belülről
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
165483
Feltöltve
2014.05.13. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.13. 16:29
Belülről

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
246553
Feltöltve
2016.07.21. 21:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ56/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.21. 21:35

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511651
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1600 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 21:17
2019. július

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511653
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/400 • 32.2mm • ISO125

511654
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/1600 • 53.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 21:19
2019. július

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511655
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1600 • 15.2mm • ISO125

511656
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/1000 • 26.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 21:19
2019. július

Archív fotók

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Képeslap 30-as évek
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47901
Feltöltve
2010.03.29. 20:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.29. 20:46
Archív felvétel
Képeslap 30-as évek

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Saját - Egy fekete notesz titkaiból könyv, 1959
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47902
Évszám
1959
Feltöltve
2010.03.29. 20:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.29. 20:47
1959, Archív felvétel
Saját - Egy fekete notesz titkaiból könyv, 1959

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Képeslap 80-as évek
Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47903
Feltöltve
2010.03.29. 20:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.29. 20:49
Archív felvétel
Képeslap 80-as évek

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62299
Feltöltve
2010.07.31. 19:06
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.31. 19:06
Archív felvétel

Élményképek

"Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Maugsch GyulaRóth Miksa (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511652
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.12.20. 21:17
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 21:17
2019. július
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.11.06. 11:33
Megérintettem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" alkotást
22.12.20. 21:19
3 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
22.12.20. 21:17
3 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
21.06.01. 08:35
Az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.05. 11:23
Megérintettem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" alkotást
17.10.06. 15:43
Megérintettem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" alkotást
17.04.29. 13:36
Megérintettem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" alkotást
16.07.21. 21:35
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
16.07.15. 13:06
Megérintettem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" alkotást
16.02.06. 10:36
Az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.13. 16:29
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
13.11.18. 22:30
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
13.11.18. 22:29

10.08.16. 17:01

10.07.31. 19:06
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
10.06.13. 16:05
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
10.05.29. 01:34
Az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.29. 20:49
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
10.03.29. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
10.03.29. 20:46
1 új fotót töltöttem az "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" műlaphoz
10.03.28. 20:46
ATTILA SISKOVITS publikálta "Az állatkert főbejáratának szobordíszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.