Budapest, XVIII. kerület, Batthyány Lajos utca 87/b
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Saint Emeric of Hungary

Budapest
XVIII. kerület, Batthyány Lajos utca 87/b
A templomkert hátsó részében áll.

Avatás2019. október 7.
Avatás1931. október 18.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Hársch Ferenc
2010.03.26. 08:12
A Pestszentlőrinci Mária Szeplőtlen Szíve Főplébánia templomkertjének hátsó részében, alig észrevehetően húzódik meg az ifjúság védőszentjének két és fél méter magas bronzszobra, ami három és fél méter magas mészkő talapzaton áll.
Pestszentlőrinc első köztéri szobra. Később a köztérből zárt kert lett.
A szobrot Szent Imre halálának 900. évfordulóján állították fel.
Visnyovszky Lajos pestszentlőrinci szobrászművész alkotása.
Források:
http://18kerterkepen.hu/emlekmuvek.php
kectam
2021.12.30. 21:48
Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusnak mintegy főpróbája volt az 1930–1931-ben Szent Imre herceg halálának 900. évfordulójára megrendezett ünnepségsorozat. Ennek egyik részeként avatták fel a szobrot. Hász István dr. tábori püspök tartotta az avatóbeszédet, majd megáldotta és leleplezte a művet.
Források:
Szent, Imre-szobrot lepleztek le Pestszentlőrincen - Nemzeti Ujság, 1931. október 20. 8. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1931_10/?pg=255&layout=s
Dénes Ildikó
2023.12.07. 11:08
Eredetileg a szobor a templom bal oldalán volt felállítva. 2019-ben restaurálták és áthelyezték a templom jobb oldalára, a Batthyány Lajos utca Petőfi utca felőli sarkára, a kerítés mellé, hogy jobban lehessen látni. Arccal a Batthyányi utca felé néz. Felavatása 2019. október 7-én történt, amikor Snell György esztergom–budapesti segédpüspök megáldotta a szobrot.
Források:
https://pestbuda.hu/cikk/20210414_szent_imre_kultusza_varosresz_templom_es_kozteri_szobor_is_orzi_a_herceg_emleket_a_xviii_keruletben
Angol leírás, sztori
Hársch Ferenc
2010.03.26. 08:12
Prince St. Imre, also Henricus, Emeric, Emerick, Emmerich, Emericus or Americus (Székesfehérvár (Hungary), about 1000 to 1007 – 2 September 1031) "was the son of King St. Stephen I of Hungary and Giselle of Bavaria. He is assumed to be the second son of Stephen, he was named after his uncle, St. Henry II, and was the only of Stephen's sons who reached adulthood."
http://en.wikipedia.org/wiki/Saint_Emeric_of_Hungary

Közös gyűjteményben
Szent Imre-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47550
Feltöltve
2010.03.26. 08:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.03.26. 08:01

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47551
Feltöltve
2010.03.26. 08:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.03.26. 08:02

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
47552

47553

47554

47555
Feltöltve
2010.03.26. 08:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.03.26. 08:03

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
466426
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2021.11.04. 15:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/160 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 15:34
2009. október

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548136
Feltöltve
2023.12.06. 17:32
EXIF információk...
Apple / iPhone 12 mini
ƒ8/5 • 1/329 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:32

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548137
Feltöltve
2023.12.06. 17:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 33mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:32

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548138
Feltöltve
2023.12.06. 17:32
EXIF információk...
Apple / iPhone 12 mini
ƒ8/5 • 1/373 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:32

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548139
Feltöltve
2023.12.06. 17:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:32

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548140
Feltöltve
2023.12.06. 17:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/60 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:32

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548141
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 33mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548142
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/100 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548143
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548144
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
Apple / iPhone 12 mini
ƒ8/5 • 1/121 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548145
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
Apple / iPhone 12 mini
ƒ8/5 • 1/175 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548146
Feltöltve
2023.12.06. 17:33
EXIF információk...
Apple / iPhone 12 mini
ƒ8/5 • 1/188 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.12.06. 17:33

Archív fotók

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
60438
Feltöltve
2010.07.13. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.13. 14:09
Archív felvétel

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130549
Feltöltve
2013.02.11. 11:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 13.02.11. 11:04
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.12.07. 11:09
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.07. 11:08
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.07. 11:08
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.06. 17:33
6 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
23.12.06. 17:32
5 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
21.12.30. 21:48
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.04. 15:34
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
20.02.10. 21:23
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.11. 11:04
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
10.07.13. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
10.03.26. 08:12
Hársch Ferenc publikálta "Szent Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.