I. világháborús emlékmű

Budapest, XIV. kerület, A Rákosfalvai katolikus templom mellett.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék, A zászlóvivő

Budapest
XIV. kerület, A Rákosfalvai katolikus templom mellett.
Az IKEA után a Füredi úton a második ház végénél, látható a Füredi...Teljes szövegAz IKEA után a Füredi úton a második ház végénél, látható a Füredi útról is. A ház sarkánál busz megálló is van.Kevesebb szöveg

Avatás1925. április 19.

András
2010.03.18. 15:39
Csak úgy vaktában elmentem sétálni, keresgélni. Sajnos nem volt nálam gép és nem tudtam csak a telefonommal pár képet készíteni, végül is találtam a panelházak között egy templomot, akkor már sejtettem, hogy más is lesz ott. Bejött egy feszület és egy emlékmű.Vissza megyek később, habár már nem lesz ugyan az a fényviszony, mint délelőtt. A talapzat két oldalán lehetne olvasni a háborúban elesett hősök neveit, de nem lettek megújítva,ezért sajnos nem láthatóak a nevek. Nagy kár mert már lehet, hogy a név lajstrom elveszett.
Körül belül két méter magas beton, alján lépcsőzetes kiképzésű ,felül párkányos csonka gúla alakú talapzaton áll a zászlót tartó katona.
További linkek
http://www.karpat-medence.hu/m.php?m=emlekmuvek

András készítette a műlapot

Kapcsolódó
Hősi emlékmű

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46674
Feltöltve
2010.03.18. 15:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:12

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46675
Feltöltve
2010.03.18. 15:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46676
Feltöltve
2010.03.18. 15:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:14

46677

46678
Feltöltve
2010.03.18. 15:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46679
Feltöltve
2010.03.18. 15:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:16

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A hősök nevei!
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46680
Feltöltve
2010.03.18. 15:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:17
A hősök nevei!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46681
Feltöltve
2010.03.18. 15:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:18

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46682
Feltöltve
2010.03.18. 15:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.03.18. 15:24

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
182217
Feltöltve
2014.10.06. 15:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.06. 15:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
182219
Feltöltve
2014.10.06. 15:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.06. 15:32

182221

182223
Feltöltve
2014.10.06. 15:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.06. 15:33

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372781
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372782
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • 35.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372783
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 93.6mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372784
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 62.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372785
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 62.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372786
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • 29.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372787
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • 29.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372788
Feltöltve
2019.09.06. 08:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.06. 08:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505984
Feltöltve
2022.10.23. 17:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.23. 17:46

505985
Feltöltve
2022.10.23. 17:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.23. 17:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505986
Feltöltve
2022.10.23. 17:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.23. 17:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
505987
Feltöltve
2022.10.23. 17:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.23. 17:46

Adalék vagy máshol

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Korabeli újságcikk az avatásról
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255631
Forrás
Rákos vidéke című újság
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2016.10.19. 12:45
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet G3010

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dressmann Dóra 16.10.19. 12:45
2011. december
Korabeli újságcikk az avatásról
Összesen 26 fotó

Műlap története

22.10.23. 17:46
4 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
22.10.20. 18:25
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
20.03.19. 22:21
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.06. 08:46
8 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.05.21. 06:22
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.19. 12:45
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.02.14. 11:56

14.11.05. 21:55
Az "I. világháborús emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.10.06. 15:33
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.06. 15:32

14.10.06. 15:31
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.06.04. 09:52
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.18. 15:39
A közösség publikálta Bálint "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.