Dózsa György-mellszobor

Kiskunmajsa, Kálvária utca 6.

Kiskunmajsa
Kálvária utca 6.
A róla elnevezett gimnázium előtt.

Felállítás1977


Szórád Péter
2010.03.04. 16:52
Kiskunmajsán 1956-ban kezdődött a középiskolai oktatás, kezdetben az általános iskola egyik tantermében. 1960-ban a gimnázium felvette Dózsa György nevét. 1969-ben készült el a jelenlegi épület, ahová a diákok saját kezűleg hurcolták át a padokat és felszereléseket a régi épületből. 1977-ben állították fel az iskola előtt a bronzból készült Dózsa György-mellszobrot másfél méter magas posztamensen, ezt követően a tanári szoba előtt is felavattak egy fából készült, ugyancsak a parasztvezért ábrázoló szobrot.
(Forrás:sulinet.hu)
További linkek
http://www.dozsa-kkmsa.sulinet.hu/iskolatortenet.html



Cím alapján hasonló

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44943
Feltöltve
2010.03.04. 16:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:21

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44944
Feltöltve
2010.03.04. 16:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:22

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44945
Feltöltve
2010.03.04. 16:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:25

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44946
Feltöltve
2010.03.04. 16:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:26

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44947
Feltöltve
2010.03.04. 16:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:27

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44948
Feltöltve
2010.03.04. 16:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:28

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
44949
Feltöltve
2010.03.04. 16:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.04. 16:29

"Dózsa György-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
120735
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2012.10.08. 14:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 14:55
2010. szeptember
Összesen 8 fotó

Műlap története

12.10.08. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-mellszobor" műlaphoz
10.03.04. 16:52
Szórád Péter publikálta "Dózsa György-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.