Nagy András János-kút

Hódmezővásárhely, Kálvin János tér
Archív képek

Hódmezővásárhely
Kálvin János tér
Tér közepén

Felállítás1884

Cedrus
2010.02.15. 17:12
Az artézi kút fúrására 1883-ban Nagy András János, vásárhelyi parasztnábob 30 000 forintos adományának fölhasználásával került sor. Ezt a tényt a kút középső talapzatának keleti és nyugati oldalán elhelyezett fémtáblán föltüntették. Az Alföld egyik legrégibb kútja, melyet Zsigmondy Vilmos elgondolásai alapján Zsigmondy Béla fúrta 1883/1884-ben. A kút neoreneszánsz stílusú.
Medencéjét nyolcszög alaprajzú, domborított peremű (a helyreállításkor betonnal bélelt) kőkáva képezi. Ebben középütt négyzethasáb talapzaton többszörösen tagolt kettős tál van, fönt váza alakú dísszel. A lefelé nagyobbodó tányérok és az ezekről túlcsorgó vízfüggöny közép-olasz,
toszkán-kutak példáját idézi.
A víz eredetileg a nyolcszögű káva minden oldalán oroszlánfejes vízköpőn csurgott a lefolyóba. A vízköpőket a 60-as évek elején végrehajtott helyreállítás alkalmával megszüntették, és a lefolyókból is csak a keleti és nyugati oldalon maradt meg egy-egy. Ezek rácsán kovácsoltvasból a NAJ–MM és 1884 jelzés olvasható. Az eredeti kút, melynek borovi fenyő csövén jött felszínre a víz, már több mint 3 évtizede elapadt, mai vízellátását a városi vezeték szolgáltatja. Legutóbbi fölújítását 1991-ben Návay Sándor szobrászművész végezte. Irodalom: Halaváts Gyula 1889.

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
285944
Feltöltve
2017.07.26. 13:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ54/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.07.26. 13:36

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43357
Feltöltve
2010.02.15. 16:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:36

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
285945
Feltöltve
2017.07.26. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.07.26. 13:37

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43358
Feltöltve
2010.02.15. 16:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:37

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43359
Feltöltve
2010.02.15. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:38

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43361
Feltöltve
2010.02.15. 16:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:41

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43362
Feltöltve
2010.02.15. 16:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:42

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43363
Feltöltve
2010.02.15. 16:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:43

43364

43570
Feltöltve
2010.02.17. 12:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.17. 12:24

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45844
Feltöltve
2010.03.11. 16:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:57

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
352488
Forrás
saját fotó
Fotózva
2012. május
Évszám
2012
Feltöltve
2019.04.28. 20:01
EXIF információk...
SAMSUNG / SAMSUNG PL210, PL211 / VLUU PL210, PL211
ƒ54/10 • 1/90 • 22.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Petra 19.04.28. 20:01
2012. május

Archív fotók

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43365
Feltöltve
2010.02.15. 16:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.15. 16:59
Archív felvétel

"Nagy András János-kút" c. alkotás fotói

1960.
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
162812
Forrás
Képeslap
Évszám
1960
Feltöltve
2014.04.15. 14:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.15. 14:58
1960, Archív felvétel
1960.
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.04.28. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Nagy András János-kút" műlaphoz
14.04.15. 14:58
1 új fotót töltöttem a "Nagy András János-kút" műlaphoz
10.03.11. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Nagy András János-kút" műlaphoz
10.02.15. 17:12
Cedrus publikálta "Nagy András János-kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.