Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)

Debrecen, Piac utca 11-15.

Debrecen
Piac utca 11-15.
A hotel halljában, a falakon. A déli oldal a bejárattól balra van.

Felállítás1982

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2010.02.01. 22:01
Az aktuális hírek között egy pár napja itt a városban is feltűnést keltett egy: bezárták a majd 100 éves szálloda épületét. Itt helyben azért már hallottam előre egy-két hírmorzsát, úgyhogy gyakorlatilag fél éve készülődnek a következő Műlapok.
Azért ilyen hosszan, mert a szálloda személyzete nem volt túlságosan segítőkész. Fotózni ugyan engedtek, de mivel üvegablakokról lévén szó, az lett volna a jó, hogy az ablak mögötti tér ki legyen világítva. Kérésem sajnos nem talált meghallgatásra, többszöri próbálkozás után sem. Ezért tartott aztán fél évig a fotózás. Akármikor arra jártam, mindig beszaladtam a szállodába, és megnéztem, hogy vajon éppen milyenek a fényviszonyok. Az utolsó képek múlt hét szerdán készültek.

Az Aranybika 1915-ben készült el, szecessziós stílusban építették. Tervezője Hajós Alfréd volt, az első olimpiai bajnokunk. A régi épülethez az 1976-ban hozzáépítettek egy új szárnyat.
A hotel földszinti részén, a hallban egymást váltják a képzőművészeti kiállítások.

Az üvegablakokat Józsa János festő- grafikusművész alkotta. Nem ólombetétes üvegablakok, hanem üvegfestmények.
Ezen a déli oldalon két magasságban is vannak ablakok; illetve középen egy erkély, ahol Petőfinek, feleségének Szendrey Júliának, és Bem apónak állít emléket a művész.
Fent balról Liszt Ferenc zeneszerző alakja, míg jobbról Bartók Béla és művei ihlette ablakot látjuk.
Az ablakoknak mindössze annyi funkciója van, hogy ezek az Aranybika szálló különtermeinek a hallra nyíló zárszerkezetei.
Nekem egy idegenvezető barátnőm hívta fel a figyelmemet az alkotásokra. Hiába jártam rendszeresen az épületbe a kiállításokat megnézni, valahogy ami szemmagasságon felül van, azt nem láttam meg.
Körben Debrecen kultúrtörténetéhez, képzőművészekhez, zeneszerzőkhöz, és írókhoz kapcsolódó arcképek és jelenetek láthatóak.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%ADvis_Hotel_Aranybika

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, és Bem tábornok
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42114
Feltöltve
2010.02.01. 15:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.01. 15:00
Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, és Bem tábornok

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42115
Feltöltve
2010.02.01. 15:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.01. 15:00

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Liszt Ferenc és zenéje
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42137
Feltöltve
2010.02.01. 15:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.01. 15:33
Liszt Ferenc és zenéje

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Liszt Ferenc
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42138

Bartók Béla és zenéje
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42139
Feltöltve
2010.02.01. 15:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.01. 15:35
Bartók Béla és zenéje

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Bartók Béla
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42141
Feltöltve
2010.02.01. 15:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.01. 15:36
Bartók Béla

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543517
Feltöltve
2023.10.17. 16:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/10 • 19mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 16:36

"Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543518
Feltöltve
2023.10.17. 16:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/13 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 16:36
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.10.17. 16:36
1 új fotót töltöttem az "Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" műlaphoz
23.10.17. 16:36
1 új fotót töltöttem az "Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" műlaphoz
10.02.01. 22:01
TundeK62 publikálta "Aranybika Hotel festett üvegablakai-déli oldal (felsők)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.