Kerámia dísz- és ivókút

Debrecen, Pallagi út

Állapot: Lebontott

Debrecen
Pallagi út
A Gyógyfürdő előcsarnokában a földszinten, a folyosó végén.

Felállítás1984

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2010.02.11. 13:38
Ismét egy megbúvó mű. Horváth Sándor mázas kerámiából készült kútját 1984-ben helyezték el a gyógyfürdő földszinti csarnokának végében. Ivókút és díszkút is egyben.
Sajnos még soha nem láttam működni. Kívül az alkotás négy sarkánál ivókútként működik, belül pedig csorogna lefelé a víz a középpont felé.

Rettentő rossz helyen van a kút. Egy üvegcsarnok végébe tették, ahol a kijárás van (de nincs, mert mindig be van zárva az ajtó) elvileg a strand területére. Biztos azért nem is üzemel, mert a kutya nem jár erre. Minek? Két bezárt ajtóhoz nem mennek el az emberek, hogy igyanak.
Először azt hittem, hogy csak úgy odarakták, vagy máshonnan helyezték át; de most jobban megnéztem, és be van építve a járólapokba.
A keramikusművésznek ez a második alkotása itt az oldalon, pedig jó kis lista érhető el a köztéri műveiből. A linken ezt lehet elolvasni.

2016: A fürdőbe tett látogatáskor vettem észre, pár hónappal ezelőtt, hogy ez az alkotás is hiányzik mostanra az előcsarnokból. Nem tudtak a fürdőben dolgozok semmit a művek sorsáról.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/horvath-sandor--1939--keramikus-4826

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kerámia dísz- és ivókút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41348
Feltöltve
2010.01.23. 16:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 16:51

"Kerámia dísz- és ivókút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41349
Feltöltve
2010.01.23. 16:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 16:52

"Kerámia dísz- és ivókút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41350

42929
Feltöltve
2010.02.11. 13:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.11. 13:37

"Kerámia dísz- és ivókút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42930
Feltöltve
2010.02.11. 13:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.11. 13:37
Összesen 5 fotó

Műlap története

10.02.11. 13:38
TundeK62 publikálta "Kerámia dísz- és ivókút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.