Budapest, XXII. kerület, Savoyai Jenő tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű

Budapest
XXII. kerület, Savoyai Jenő tér
A budafoki Szent Lipót templom előtt.

Felállítás1926

Neszták Béla
2009.11.07. 16:23
350 cm kő talapzat, 250 cm bronz katona, sebesült bajtársát tartja. Az emlékmű talapzatán három oldalon összesen 288 név
Ády
2010.05.27. 22:23
Az emlékmű:
Orbán Antal 1926-ban készült Bajtársak című szobra közadakozásból lett felállítva. A bronz emlékmű – amely egy eleső társát tartó honvédet ábrázol – a Savoyai téren a római katolikus templom kertjében áll. 1998-ban az emlékművet felújították az OTP dél-budai régiójának támogatásával. Az emlékművön 289 hősi halott neve olvasható (egy név hiányos, a hasonló neveket római számmal jelöltem, a később fölvésett neveket sorrendben írtam le). A talapzaton 24 név külön olvasható, ezeket külön szerepeltetem, mivel nem tudom, hogy ők a II. világháború hősi halottai, vagy sem. A talapzat elülső oldalán egy Molnár nevű költő verse olvasható. Forrás: nemfelejtunk.blog.hu

Blogbejegyzések a műlapról
Innen ismerősek a Várkertet őrző óriási honvédszobrok
Mirror blogja @ 2015.09.04. 12:18
Megtaláltuk, hol állnak eredetileg a Déli palota előtt strázsáló hatalmas katonák Talán már ti is észrevettétek, hogy július eleje óta óriási honvédszobrok foglalták el a Várkert Bazár déli palotája előtti járdát. Utánajártunk, és megtudtuk "honnan érkeztek", illetve hol állta...

AgnesT műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
3459
Feltöltve
2008.02.28. 21:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

AgnesT 08.02.28. 21:02

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
3502

55107
Feltöltve
2010.05.27. 22:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.27. 22:14

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55109
Feltöltve
2010.05.27. 22:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.27. 22:15

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72149
Feltöltve
2010.11.22. 14:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.22. 14:12

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72150
Feltöltve
2010.11.22. 14:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.22. 14:15

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72151
Feltöltve
2010.11.22. 14:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.22. 14:21

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187508
Feltöltve
2014.11.22. 17:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.22. 17:07

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187507
Feltöltve
2014.11.22. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.22. 17:06

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187506
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.11.22. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.22. 17:06
2014. március

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187505
Feltöltve
2014.11.22. 17:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.22. 17:05

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187503
Feltöltve
2014.11.22. 17:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.22. 17:04

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210010
Feltöltve
2015.06.25. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.25. 17:21

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210011
Feltöltve
2015.06.25. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.25. 17:21

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210012
Feltöltve
2015.06.25. 17:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.25. 17:22

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210013
Feltöltve
2015.06.25. 17:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

210014
Feltöltve
2015.06.25. 17:23

Göröntsér Vera 15.06.25. 17:23

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210015
Feltöltve
2015.06.25. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.25. 17:24

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511583
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1250 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:38
2022. március

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511584
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/1250 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:38
2022. március

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511585
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ60/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:38
2022. március

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511586
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/640 • 32.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:38
2022. március

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511587
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/400 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:41
2022. március

Archív fotók

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34554
Feltöltve
2009.11.07. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.11.07. 16:05
Archív felvétel

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34555
Feltöltve
2009.11.07. 16:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.11.07. 16:06
Archív felvétel

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34556
Feltöltve
2009.11.07. 16:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.11.07. 16:07
Archív felvétel

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
59221
Feltöltve
2010.07.01. 16:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.01. 16:45
Archív felvétel

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
59222

Képeslap
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
73200
Feltöltve
2010.12.06. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.06. 14:36
Archív felvétel
Képeslap

Adalék vagy máshol

"Bajtársak" c. alkotás fotói

Plakát.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93732
Feltöltve
2011.09.05. 16:32
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.05. 16:32
Archív felvétel
Plakát.
Összesen 30 fotó

Műlap története

22.12.20. 07:41
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
22.12.20. 07:38
4 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
22.12.08. 19:21
Megérintettem a "Bajtársak" alkotást
22.10.25. 19:16
Megérintettem a "Bajtársak" alkotást
22.03.12. 09:31
Megérintettem a "Bajtársak" alkotást
21.06.27. 17:33
Megérintettem a "Bajtársak" alkotást
18.04.01. 12:31
Megérintettem a "Bajtársak" alkotást
16.02.16. 07:58
A "Bajtársak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.25. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
15.06.25. 17:23
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
15.06.25. 17:22

15.06.25. 17:21

15.06.25. 17:14
A "Bajtársak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.29. 20:40
A "Bajtársak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.22. 17:07
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
14.11.22. 17:06

14.11.22. 17:05
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
14.11.22. 17:04
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
11.09.05. 16:32
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
10.12.06. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
10.11.22. 14:21
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
10.11.22. 14:15
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
10.11.22. 14:12
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
10.07.01. 16:45

10.06.04. 08:27
A "Bajtársak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.27. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Bajtársak" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.