Párizs (Paris), Charles de Gaulle tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Arc de Triomphe
Angol cím:Triumphal arch

Párizs (Paris)
Charles de Gaulle tér
A tér közepén

TundeK62
2010.01.23. 13:44
A Diadalív nemzeti szimbólum. I. Napóleon álma volt, és ő is rendelte el a megépítését.
Jean-Francois Chalgrin építész tervezte a római diadalív mintájára.
A Diadalívnél kezdődik, és a Concorde térig tart a világ egyik leghíresebb utcája, a Champs-Élysées.
A rajta látható szobrászati alkotások wikipedia leírása:
'Az Arc de Triomphe szobrokkal való díszítésére a felavató Thiers adott utasítást még belügyminiszterként, 1833-ban, és három év alatt mind el is készült. Az alkotók között ifjú tehetségek és már befutott, nagy művészek egyaránt szerepeltek.
A nagyobbik kapukat szegélyező négy pilléren, a belső feliratok magasságában egy-egy nagy, allegorikus szoborcsoport található. A Champs-Élysées felől nézve jobb kéz felé látható leghíresebbjük, a köznyelvben La Marseillaise-nek nevezett Az önkéntesek indulása 1892-ben, François Rude domborműve. Bal oldali szomszédja Jean-Pierre Cortot munkája, a babérkoszorús császárt ábrázoló Napóleon diadala. A túloldalon Antoine Étex munkái, az Ellenállás (a Grande Armée sugárút felől nézve jobbra) és a Béke láthatóak.
A már említett szobrok felett, a nagykapuk félköríve két oldalán és a kis ívek felett egy hat táblából álló relief-sor fut végig, amelyek az Abu Kir-i ütközetet, François Séverin Marceau tábornok temetését, a jemappes-i győzelmet, az Arcola-hídi átkelést, Alexandria bevételét és az austerlitzi csatát mutatják be. A kis ívek csegelyeiben a négy fegyvernem (gyalogság, lovasság, tengerészgyalogosok, tüzérség) jelképei láthatóak, míg a nagyéban az Elismertek, James Pradier munkái.
A kapuívek felett folyamatos, két méter magas fríz fut végig, amely a forradalom illusztris alakjait, katonáit és a hazatérést mutatja be az itáliai és egyiptomi hadjáratról.'

A Diadalívben lépcsőház van, és föl lehet menni (fizetős!), szétnézni Párizs fölött.
Sajnos, amikor én voltam, annyian voltak, hogy a csoport egy részének lent kellett maradnia.
Az országzászót az ív alatt minden nap fel- és levonják. Az egyik képen még ott van, a másikon már a földön.
50 méter magas, 47 méter hosszú, és 22 méter széles az építmény.

A linken még részletesebb információk.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Arc_de_Triomphe

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Diadalív" c. alkotás fotói

Mindkét szoborcsoport Antoine Étex műve. A jobb oldali címe Ellenállás, a bal oldalié Béke
Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41325
Feltöltve
2010.01.23. 11:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 11:51
Mindkét szoborcsoport Antoine Étex műve. A jobb oldali címe Ellenállás, a bal oldalié Béke

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41327
Feltöltve
2010.01.23. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 11:53

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41329
Feltöltve
2010.01.23. 12:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 12:10

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41330
Feltöltve
2010.01.23. 12:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 12:31

"Diadalív" c. alkotás fotói

Francois Rude: Marseillaise
Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41332
Feltöltve
2010.01.23. 13:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.23. 13:34
Francois Rude: Marseillaise

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41390
Feltöltve
2010.01.23. 21:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.23. 21:42

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41391
Feltöltve
2010.01.23. 21:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.23. 21:49

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41427
Feltöltve
2010.01.24. 09:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.01.24. 09:48

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41428
Feltöltve
2010.01.24. 09:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.01.24. 09:49

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
41429
Feltöltve
2010.01.24. 09:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.01.24. 09:51

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
133912
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:19
2012. július

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
155981
Feltöltve
2014.01.22. 21:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.22. 21:56

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
133911
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:18
2012. július

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
155982
Feltöltve
2014.01.22. 21:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.22. 21:57

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
155983
Feltöltve
2014.01.22. 21:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.22. 21:57

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
386479
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.12.04. 17:11
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.12.04. 17:11
2012. szeptember

"Diadalív" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
386480
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.12.04. 17:11
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO50

386481

Archív fotók

"Diadalív" c. alkotás fotói

1984
Alkotók
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
298689
Fotózva
2008. január
Évszám
1984
Feltöltve
2017.12.18. 10:31
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.18. 10:31
2008. január
1984
Összesen 19 fotó

Műlap története

19.12.04. 17:11
3 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
17.12.18. 10:31
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
14.01.22. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
14.01.22. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
14.01.22. 21:56
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
13.03.18. 18:19
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
13.03.18. 18:18
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.24. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.24. 09:49
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.24. 09:48
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.23. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.23. 21:42
1 új fotót töltöttem a "Diadalív" műlaphoz
10.01.23. 13:44
TundeK62 publikálta "Diadalív" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.