Vajda Lajos emlékmozaik

Budapest, XII. kerület, Pihenő út 1.
Archív képek

Budapest
XII. kerület, Pihenő út 1.
K. I. 'B' épületében. Kintről nem látni, de be lehet hozzá sétálni.)

Felállítás1943

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.01.13. 13:25
A Korányi Intézet 'B' épületének halljába található a falon.

Az hallban még, több alkotás található. Domborműves emléktáblák, itt elhunyt és gyógyult híres emberekről és köszönetnyilvánítások betegektől.

A alkotáson, Vajda Lajos neve szerepel, aki grafikus, festő volt, és ebben az intézményben érte a halál 1941-ben.
A mozaik, az ő általa készített saját festményének (Ikonos önarckép) mozaik változata.

A mozaikot valószínű, Bálint Endre készíthette, mert találtam egy olyan képet tőle, amin a mozaik vázlata szerepel.

VAJDA Lajos
(1908, Zalaegerszeg - 1941, Budakeszi)
Festő. A Képzőművészeti Főiskolán Csók István növendéke volt (1927-30). A Nemzeti Szalon 1928-as kiállításán bemutatott csendélettel jelentkezett először. A Kassák Lajos szerkesztette Munka c. lap fiatal konstruktív művészeihez csatlakozott. 1930-34 között Korniss Dezsővel együtt Párizsban Légernél tanult. Itt megismerkedett a kubizmussal, a szürrealizmussal.

1934-től Szentendrén és Szigetmonostoron a bartóki népzenegyűjtés módszerét követve népi képzőművészeti motívumokat kutatott. Számos rajzán a szentendrei parasztművészet és anyagi kultúra metamorfózisa ment végbe. Stílusában népi motívumok absztrakt és szürrealista jegyekkel, szimbólumokkal is ötvöződtek. Ugyancsak magába szívta a szerb egyházművészet stílusát is. A Képzőművészek Új Társaság (KUT) visszautasította műveit, gyűjteményes kiállításait barátoktól kölcsön kapott műtermekben rendezte. A fasizmus kiváltotta szorongásos életérzést apokaliptikus szörnyeket idéző rajzaiban vetítette ki.

A sokat nélkülöző festő fiatalkori betegsége, tüdőbaja a negyvenes évek elején kiújult, a budakeszi tüdőszanatóriumban halt meg. Az Alkotás művészházban 1943-ban rendezett emlékkiállítása után műveit több tárlaton is bemutatták. Művészete a magyar avantgarde piktúra legegyénibb terméke. Racionalista szerkezeti elv és szürrealisztikus vizonáriusság egyesült művészetében. Forrás: hung-art.hu
További linkek
http://mek.niif.hu/05200/05262/html/elemzes.htm

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40401
Feltöltve
2010.01.13. 12:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 12:58

40402

40403

40404
Feltöltve
2010.01.13. 12:59

Ády 10.01.13. 12:59

40405

40400
Feltöltve
2010.01.13. 12:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 12:57

Archív fotók

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

Az eredeti festmény, ami alapján készült a mozaik.
Forrás: mek.niif.hu
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40406
Feltöltve
2010.01.13. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 13:21
Archív felvétel
Az eredeti festmény, ami alapján készült a mozaik.
Forrás: mek.niif.hu

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

A mozaik vázlata Bálint Endrétől.
Forrás: grafium.hu
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40409
Feltöltve
2010.01.13. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 13:33
Archív felvétel
A mozaik vázlata Bálint Endrétől.
Forrás: grafium.hu
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.03.11. 08:12
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
19.09.11. 08:33
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
19.06.19. 08:16
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
17.03.17. 08:46
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
16.12.07. 08:23
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
16.01.27. 09:18
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
15.10.02. 13:03
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
10.01.13. 13:25
Ády publikálta "Vajda Lajos emlékmozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.