Úttörővasút-emlékkő

Állapot: Veszélyben

Angol cím:Memorial stone of the Pioneer Railway

Az erdei vasút végállomásán.

Felállítás1981

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Berci
2010.01.10. 00:21
A jókora emlékkő, rajta a domborműves emléktáblával a Királyréti Erdei Vasút kismarosi végállomásán található. A végállomást épp most, 2009-2010 fordulóján építik át teljesen, remélhetőleg az emlékkőnek nem esik bántódása.
A vasút egyébként jóval korábban épült, mint a tábla szövege írja, 1976 csak a felújítás és az úttörővasúttá avatás időpontja volt.
Akit érdekel a kisvasút története, fényképek, térképek, az itt talál róla bőséges anyagot.
http://www.kisvasut-kiralyret.hu/
http://www.kisvasut.hu/index.php?rfa=4
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyr%C3%A9ti_Erdei_Vas%C3%BAt

(1978-ban, alig két évvel az úttörővasúttá alakítás után egy árvíz annyira megrongálta a pálya egy részét, hogy évekre le kellett állítani a forgalmat. A toldozgatás helyett úgy döntöttek, hogy szélesebb nyomközzel, nagyobb mozdonyokkal és vagonokkal, részben új nyomvonalon építik újjá a kisvasutat. Ez 1981-re készült el, ma is közlekedik.)

A tábla szövege a következő:
"Á.E.V. (Állami Erdei Vasutak) Börzsönyi Úttörővasút
Készítették Pest Megye Ifjúkommunistái széleskörű társadalmi összefogással az Úttörőszövetség megalakulásának 30. évfordulójára.
1976 Gyermeknap"

Tegyük hozzá, hogy a túlsó, hegyi végállomáson, Királyréten is volt egy - ennél kisebb - emlékkő, amelynek az emléktábláját a rendszerváltás után ellopták. A táblájától fosztott követ ma is megtaláljátok a kijáratnál a végállomáson.
Angol leírás, sztori
Berci
2010.01.10. 00:21
The memorial stone commemorates the builders of the railway.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
40119
Feltöltve
2010.01.09. 20:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.09. 20:59

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
40120

40121

41532
Feltöltve
2010.01.25. 14:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.01.25. 14:55

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
41533
Feltöltve
2010.01.25. 14:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.01.25. 14:56

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
133380
Feltöltve
2013.03.12. 22:27
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/53 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.12. 22:27

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
355203
Feltöltve
2019.05.14. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.14. 21:27

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
355204
Feltöltve
2019.05.14. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.14. 21:27

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
355205
Feltöltve
2019.05.14. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.14. 21:27

"Úttörővasút-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Kismaros
Feltöltő
Azonosító
355206
Feltöltve
2019.05.14. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.14. 21:27
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.05.14. 21:27
4 új fotót töltöttem az "Úttörővasút-emlékkő" műlaphoz
17.07.01. 15:20
Megérintettem az "Úttörővasút-emlékkő" alkotást
14.12.10. 00:00
Az "Úttörővasút-emlékkő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.12. 22:27
1 új fotót töltöttem az "Úttörővasút-emlékkő" műlaphoz
10.01.25. 14:56
1 új fotót töltöttem az "Úttörővasút-emlékkő" műlaphoz
10.01.25. 14:55
1 új fotót töltöttem az "Úttörővasút-emlékkő" műlaphoz
10.01.10. 00:21
Berci publikálta "Úttörővasút-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.