Mátraszentimre
További képek a Fotólistában

Állapot: Tudsz róla?

Angol cím:Does

Volt Belker Üdülő parkja, ma Hotel Bagolyirtás. A pontos hely ismeretlen.

Felállítás1953

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Berci
2010.01.07. 16:16
Friss: ahogy az a hozzászólásokból kiderül, Ády segítségével kiderült, hol állt a szobor és az is, hogy eltűnt. A körülményeket nem tudjuk, így 'Tudsz róla?' státuszúnak hagyom, hátha valaki többet tud, mivel különös, hogy emlékszik rá a személyzet, de már nincs ott. Így már a három közül csak a budapesti áll eredeti helyén.

Ez volt a bemutató szöveg, amíg nem tudtuk a részleteket:
Nagyon ritkán kerül feltöltésre olyan szobor, műalkotás, amelynek hozzávetőleges helyét sem ismerjük. Ez most egy ilyen lesz.

Budapesten, a Teremszeg utcában áll ma is ennek a szobornak egy példánya. Közel egy éve fedeztem fel egy másik példányt, amely Esztergom-Kertvárosban állt, míg a kilencvenes években el nem lopták és össze nem törték. Neszták Béla adatai között azonban egy harmadik példány is szerepelt, Mátraszentimre megjelöléssel. Sajnos fényképe és pontos helyleírása Bélának sincs erről. Tegnap keresett meg Ády, hogy egy régi, 1970-es naptárban rábukkant a szobor egy fotójára.
Így most feltöltöm, hátha valakinek ismerős lesz a környezet. Ha igen, kérünk, írj.

A budapesti, meglévő díszkút itt. http://www.kozterkep.hu/~/1444/_ozes_diszkut_budapest_boldogfai_farkas_sandor_1956.html

Az esztergomi, elpusztult szobor itt. http://www.kozterkep.hu/~/3856/_ozek_esztergom_boldogfai_farkas_sandor_1953.html
Angol leírás, sztori
Berci
2010.01.07. 16:16
I don't know the exact location and the status of this sculpture, only the name of the settlement. The pictures are from an old calendar. There is a copy of the piece in Budapest, and there was another one in Esztergom-Kertváros, the latter was stolen and demolished.

Berci műlapja

Kapcsolódó
Őzes díszkút
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Őzek" c. alkotás fotói

Fotó: Ády. Szerszámgépipari Vállalat falinaptára, 1970
Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
39909
Évszám
1970
Feltöltve
2010.01.07. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.07. 16:03
1970, Archív felvétel
Fotó: Ády. Szerszámgépipari Vállalat falinaptára, 1970

"Őzek" c. alkotás fotói

Fotó: Ády. Szerszámgépipari Vállalat falinaptára, 1970
Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
39910

39911

képeslap 1971
Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
39912
Évszám
1971
Feltöltve
2010.01.07. 16:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.07. 16:42
1971, Archív felvétel
képeslap 1971

Adalék vagy máshol

"Őzek" c. alkotás fotói

Boldogfai Farkas Sándor családi honlapján ( http://www.boldogfai-farkas.com/sandor.htm ) találtam ezt a két képet, és meglepődtem. Nem t...Teljes szövegBoldogfai Farkas Sándor családi honlapján
( http://www.boldogfai-farkas.com/sandor.htm )
találtam ezt a két képet, és meglepődtem. Nem tudtam eddig, hogy a sorozatgyártásra kerülő porcelánfiguráknak pl. ő az egyik alkotója. Nem tudom, hogy elfér-e itt ez a kép, majd eldöntitek. Még az is lehet, hogy lapul néhány a vitrinek mélyén?Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Mátraszentimre
Feltöltő
Azonosító
44815
Feltöltve
2010.03.03. 08:56
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 10.03.03. 08:56
Archív felvétel
Boldogfai Farkas Sándor...Teljes szövegBoldogfai Farkas Sándor családi honlapján
( http://www.boldogfai-farkas.com/sandor.htm )
találtam ezt a két képet, és meglepődtem. Nem tudtam eddig, hogy a sorozatgyártásra kerülő porcelánfiguráknak pl. ő az egyik alkotója. Nem tudom, hogy elfér-e itt ez a kép, majd eldöntitek. Még az is lehet, hogy lapul néhány a vitrinek mélyén?Kevesebb szöveg
Összesen 5 fotó

Műlap története

10.03.03. 08:56
1 új fotót töltöttem az "Őzek" műlaphoz
10.01.07. 16:42
1 új fotót töltöttem az "Őzek" műlaphoz
10.01.07. 16:16
Berci publikálta "Őzek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.