Levéltár sgraffitói

Lőcse (Levoča), Námestie Majstra Pavla

Lőcse (Levoča)
Námestie Majstra Pavla
A másik levéltár homlokzatán látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2010.01.05. 22:10
A mostani Városháza melletti épület homlokzatán is sgraffito látható. Feltehetően az épület szintén a XIX. század elején épülhetett, tehát ez is műemléki. A háztető alatt frízszerűen, és az első emeleti ablakok között egy sgraffitóból készült címer. Színeiben, mintájában nagyon hasonlít a ház díszítése a Thurzó-házéhoz.
Egyike azoknak a házaknak, amelyek Lőcse főterét körbe veszik. Annak az ötven háznak, amelyik ma a világörökség része.
Nagyon csodálkoztunk, mert a mellette fekvő városháza után pár házzal már a régi középkori városfal volt. Elsétáltunk odáig, és csodálkozva láttuk, hogy milyen magas is az a városfal.
Kiegészítés érkezett az épület leírásához Hollóházy Ildikótól; íme:
'Ez az épület az ún. Kis-Megyeháza, amelyben bíróság, börtön és levéltár működött, ma a levéltár használja. A homlokzat sgrafitto díszítése Szepes vármegye címerét ábrázolja.'
További linkek
http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?l=4&idp=3416

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369879
Feltöltve
2019.08.19. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 15:11

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39593
Feltöltve
2010.01.03. 23:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:17

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39594
Feltöltve
2010.01.03. 23:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:19

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369880
Feltöltve
2019.08.19. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 15:11

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39595
Feltöltve
2010.01.03. 23:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:20

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369881
Feltöltve
2019.08.19. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 15:11

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39596
Feltöltve
2010.01.03. 23:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:21

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39597
Feltöltve
2010.01.03. 23:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:22

"Levéltár sgraffitói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39598

39600
Feltöltve
2010.01.03. 23:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.03. 23:25
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.08.19. 15:11
3 új fotót töltöttem a "Levéltár sgraffitói" műlaphoz
10.01.05. 22:10
TundeK62 publikálta "Levéltár sgraffitói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.