Bocskai István szobra

Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Statuia lui Ștefan Bocskai

A református templom előtti téren áll.

Avatás1997. július 12.
Avatás1906. június 17.

Hertymorty
2010.01.05. 20:07
A bécsi béke 300. évfordulójára állították fel a református templom előtti téren, ahonnan 1924-ben a templomba menekítették. 1933-1940 között a kolozsvári teológia épületében őrizték, majd 1940. november 24-én eredeti helyén ismét leleplezték. 1944-ben újra eltávolították és a templomban helyezték el 1976-ig, ekkor a templom bejárata előtt épített talapzatra állították. Eredeti helyére, a templom előtti térre 1997-ben került vissza.
Sila
2015.01.31. 14:55
„Bocskay Istvánt 1605. február 21-én Nyárád-Szeredán választották Erdély fejedelmévé az ott összegyűlt magyar és székely rendek. Ennek emlékezetét az egykori fejedelme és jóltevője iránt hálás székely nép megörökíteni óhajtván, szobrot emelt a magyar és székely szabadság első hősének. A szobrot a bécsi béke 300-adik évfordulója alkalmából most június 17-én leplezték le lelkes ünnepiességgel. … A szobor kőoszlopának tömör egyszerűségű felirata elmondja, hogy: Itt választották Erdély fejedelmévé Bocskai Istvánt 1605. február 21. E szobrot emelte a bécsi béke háromszázadik évfordulóján a hálás székely nép 1906. június 23.” – Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 26. szám 426. oldal
Források:
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 26. szám 426. oldal
Sántha Imre Géza
2017.01.29. 21:46
filmfelvétel az 1997-es avatásról: https://www.youtube.com/watch?v=vtRvYKKMqbE

Hertymorty műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
38609
Feltöltve
2009.12.20. 00:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.12.20. 00:01

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
409909
Feltöltve
2020.07.20. 13:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:12

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
409910
Feltöltve
2020.07.20. 13:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/450 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:12

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
409911
Feltöltve
2020.07.20. 13:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/550 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:13

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
409912
Feltöltve
2020.07.20. 13:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/160 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:13

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
409913
Feltöltve
2020.07.20. 13:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1700 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.07.20. 13:13

Archív fotók

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
86533
Feltöltve
2011.06.07. 14:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.07. 14:43
Archív felvétel
Képeslap.

"Bocskai István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyárádszereda (Miercurea Nirajului)
Feltöltő
Azonosító
194242
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 26. szám 426. oldal
Feltöltve
2015.01.31. 14:54
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.01.31. 14:54
Archív felvétel
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.05.02. 19:30
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.18. 17:28
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.08. 14:14
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.29. 09:46
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.20. 13:19
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.20. 13:13
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István szobra" műlaphoz

20.07.20. 13:12

15.02.02. 20:12
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.02. 16:58
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.31. 14:54
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István szobra" műlaphoz
15.01.02. 21:16
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.07. 14:43
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István szobra" műlaphoz
10.08.19. 20:12
A "Bocskai István szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.01.05. 20:07
Hertymorty publikálta "Bocskai István szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.