Lőcse (Levoča), Námestie Majstra Pavla

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Branyiszkói csata emlékműve

Lőcse (Levoča)
Námestie Majstra Pavla
A városházával szemben, a park szélén VOLT.

Felállítás1873. május 21.


TundeK62
2010.01.05. 23:54
Az emlékművet Faragó József lőcsei szobrász készítette.
1869-ben kapta a megbízást, és 1873. május 21-én avatták fel. Ötven évig állt a helyén, a branyiszkói győztes csata emlékére emelt mű. Egy zászlót tartó férfialak, ami életnagyságnál valamivel nagyobb lehetett.
1919. augusztus 11–12. közötti éjszaka a már bedeszkázott emlékművet a kétszeri próbálkozás után csak sikerült ledönteniük a szlovákoknak.
Nappal a tüntetés szétoszlatásakor a csendőrök véletlenül lelőttek egy szlovák cselédlányt.
A szobor darabjait egy ideig a városi levéltárban őrizték.

A szobor talapzata a helyén maradt évtizedekig, majd ugyanerre a talapzatra helyezték el 1949-ben a nyíltan magyarellenességéről híres Ľudovít Štúr szobrát; amely azóta is ott áll.

Az emlékművet alkotó szobrászról nem sok mindent tudunk. Pl. halálának pontos idejét sem. Azt viszont igen, hogy fiatal korában Ferenczy István támogatta, illetve Marco Casagrandéval dolgozott egy ideig együtt Esztergomban, majd Egerben a Bazilika szobrain.

A linken a branyiszkói csatáról lehet olvasni.
A fotókat köszönöm Ádynak.
A Trianoni békeszerződés következtében lerombolt szobrokról itt lehet olvasni:
http://lexikon.katolikus.hu/S/szoborrombol%C3%A1s.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Branyiszk%C3%B3i_%C3%BCtk%C3%B6zet
Hollóházy Ildikó
2011.01.20. 20:32
Faragó József 1820 körül született, 1853-tól dolgozott Lőcsén, 1895 körül halt meg.
Hollóházy Ildikó
2015.01.26. 17:17
A hatvanas évek végén a Szepesi Honvédegylet javaslatára Faragót bízták meg az 1848/49-es szabadságharc egyik dicső eseményének az 1849. február 5-i branyiszkói csata emlékére elkészítendő Honvédszobor elkészítésével. A bronzszobrot a Gölnicbánya melletti Prakfalva öntödéjében készítették 1871 elején a tulajdonos Csáky László költségén. A „Zipser Anzeiger” című lap 1871. február 17-i számában nem helyeselték a szobornak a csata színhelyén – a Branyiszkói hágón – való felállítását, egyrészt az ottani zord időjárás miatt, másrészt a hágó az éppen befejezett Kassa-Oderbergi vasút miatt elvesztette jelentőségét és ezáltal látogatóit is. Végül is Lőcse megegyezett a Honvédegylettel, és a szobrot a főtér északi részén a megyeháza előtt egy díszkút helyén állították fel. A szobrot 1873. május 21-én avatták fel. (…)

A Lőcsei Gimnázium diákjai és tanárai minden év március 15-e előestéjén a Rákóczi induló kíséretével fáklyás menetet rendeztek, a feldíszített szoborhoz vonultak, ahol hazafias verseket és a „Talpra magyart” szavalták.

A millenniumi ünnepségek alkalmából (1896) a szobor új talapzatot kapott.

Az 1918. október 28-án kikiáltott Csehszlovák Köztársaság ellen Szepesség lakossága tiltakozott; november 7-én pedig a lőcsei helyőrség a Honvédszobornál Magyarországhoz való hűségesküt tett.

1919 tavaszán a katonai jellegű „Sólyomegylet” (Sokolská jednota) tagjai el akarták távolítani a Honvédszobrot a lőcsei térről, de mivel ez nem sikerült deszkaburkolattal fedték be. Augusztus 10-én a „sólymosok” a lőcsei sportpályán ünnepi programot rendeztek, ami népi vigadalommal végződött volna, de a város lakói hogy ellenszenvüket kinyilvánítsák, szétszéledtek. Ez annyira felfokozta a már úgy is feszülő indulatokat, hogy a „sólymosok” a következő éjszakán ledöntötték és összetörték a Honvédszobrot. Augusztus 12-én délelőtt a ledöntött szobornál nagy tömeg gyűlt egybe; koszorúkat raktak a szoborra és a magyar himnuszt énekelték. A rendőrök erőszakkal feloszlatták a tömeget, miközben egy személy súlyosan megsérült. A következő három napon általános bojkott uralkodott a városban; az üzletek és hivatalok zárva voltak. A „sólymosok” akcióját elítélte Rumann főispán és a francia katonai parancsnok Hennocque generális is, aki megígérte, hogy a tetteseket katonai bíróság elé állítja. A generális ellen viszont 30 állami alkalmazott tiltakozott, akik elítélték ugyan a szobordöntést, de a tüntetők és bojkottálók erélyes fellépést követeltek, mivel ezt komolyabb kihágásnak nyilvánították, mint a „sólymosok” akcióját. Hennocque generális azt válaszolta, hogy nem politizálni jött Csehszlovákiába, hanem hadsereget szervezni. Az incidenst a „Národnie noviny” című lap is elítélte: „Miért nem hagyták meg azt a »honvédet« ha eddig megtűrték?”

1949 október végén egy új szobor került Faragó-Neuschl alkotása helyére: Ľudovít Štúr szobra, Fraňo Gibala alkotása.
Források:
A Poprádon élő Schreirich László dolgozta föl a történetet és 1993-ban tette közzé

TundeK62 műlapja


Kapcsolódó
L´udovít Stúr

Cím alapján hasonló

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39835
Feltöltve
2010.01.05. 22:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.05. 22:42
Archív felvétel

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Ábrázolás: a Vasárnapi Újság 1873. november 16-án az 548-549. oldaláról
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
39836
Feltöltve
2010.01.05. 22:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.05. 22:48
Archív felvétel
Ábrázolás: a Vasárnapi Újság 1873. november 16-án az 548-549. oldaláról

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
61338
Feltöltve
2010.07.22. 16:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.22. 16:58
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Honvédszobor 1909
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
75893
Évszám
1909
Feltöltve
2011.01.18. 22:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hollóházy Ildikó 11.01.18. 22:34
1909, Archív felvétel
Honvédszobor 1909

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Honvédszobor 1914
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
75894
Évszám
1914
Feltöltve
2011.01.18. 22:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hollóházy Ildikó 11.01.18. 22:35
1914, Archív felvétel
Honvédszobor 1914

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
86881
Feltöltve
2011.06.11. 12:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.11. 12:00
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
99893
Feltöltve
2011.11.15. 18:18
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.11.15. 18:18
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlet 1906.
Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
103966
Évszám
1906
Feltöltve
2012.01.31. 11:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.01.31. 11:17
1906, Archív felvétel
Képeslap részlet 1906.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
201082
Feltöltve
2015.04.04. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.04.04. 14:03
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.04.04. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
15.01.26. 22:58
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.01.31. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.11.15. 18:18
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.06.11. 12:00
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.01.18. 22:35
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.01.18. 22:34
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
10.07.22. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
10.01.05. 23:54
TundeK62 publikálta "Honvéd-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.