I. és II. világháborús emlékmű

Cece, Deák Ferenc utca

Cece
Deák Ferenc utca
a 63-as út mellett található egy kis parkban áll

Avatás1948. március 15.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2009.12.29. 21:33
Összevont emlékmű a világháborúk áldozatainak.
Öntöttvas díszkerítés és sövény övezi a parkot, amiben áll. Vörös terméskőből épült, jól karbantartott az állapota. Valószínű a II. Világháború után állították, ha a Kossuth-címer megjelenített változatát tekintjük. Konkrétan ez a címer 1918 novemberétől, a köztársaság kikiáltásától 1919 augusztusáig volt hivatalos állami címer. (A Tanácsköztársaság nem rendelkezett külön a címerhasználatról). 1946-49 között, majd az 1956-os forradalom idején ismét hivatalossá vált.
E szerint 1946-49 között állíthatták?
Göröntsér Vera
2023.06.24. 19:57
Az első világháborús emlékmű állítása 1927 májusában már tervben volt. A „Czeczei Gazdaközönség” jótékony célú "táncmulatságot szervezett az elesett hősök emlékszobra javára". Az elöljáróság 1928 őszére tervezte az emlékmű felállítását, a szükséges összeg előteremtése után. Nem áll rendelkezésre levéltári dokumentum, ami alátámasztaná, hogy sikerült volna a megvalósítás, de a mostani Arcanum-lekérdezés sem hozott eredményt.

1948 februárjában "a község elöljárósága a Sárbogárdi járás főjegyzőjének arról tett jelentést, hogy a községben létesítendő magyar hősi emlékmű állítása folyamatban van, és felszentelése március 15-én várható...."
Források:
Fejér megyei I. világháborús emlékművek: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_cece

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Cece
Feltöltő
Azonosító
39126
Feltöltve
2009.12.29. 21:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.29. 21:20

39127

39128

39129
Feltöltve
2009.12.29. 21:21

Dr. Pinczés Sándor 09.12.29. 21:21

39130

39131
Feltöltve
2009.12.29. 21:22

Dr. Pinczés Sándor 09.12.29. 21:22

39132

39133
Feltöltve
2009.12.29. 21:23

Dr. Pinczés Sándor 09.12.29. 21:23

39134

309779
Feltöltve
2018.04.20. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 18.04.20. 16:04

309780
Feltöltve
2018.04.20. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

309781

Összesen 12 fotó

Műlap története

23.06.24. 19:57
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.19. 11:10
Megérintettem az "I. és II. világháborús emlékmű" alkotást
17.12.25. 13:48
Megérintettem az "I. és II. világháborús emlékmű" alkotást
09.12.29. 21:33
Dr. Pinczés Sándor publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.