Művészetek allegóriája

Sopron, Petőfi tér 1.
Archív képek

Sopron
Petőfi tér 1.
A Petőfi Színház az Ógabona tér és a Színház utca közötti területen a Petőfi téren áll

Felállítás1992

Szabolcs Erzsébet
2009.12.21. 20:04
Franz Lössl bécsi építész kapott megbízást a színház tervezésére
A választás jónak bizonyult. Lössl gyönyörű klasszicista épületet tervezett. A század elejére a színház épülete tűzveszélyesnek, előtere szűknek bizonyult. Wälder József városi főépítész kezdeményezésére a Középítési Bizottság fontolóra vette az átépítést. A városi közgyűlés 1909. március 31-én megszavazta a színház felújítását - 200 000 korona költséggel -, és úgy döntött, hogy a tervezéssel Medgyaszay Istvánt bízza meg. Medgyaszay a bővítés helyett a teljes átépítést szorgalmazta, s javaslatát végül elfogadták. A főhomlokzat sgraffitóját először a soproni művész, idősebb Storno Ferenc tervezte meg, ám ez nem nyerte el Medgyaszay tetszését, így végül maga készítette el a vázlatokat, amelyek alapján Beszédes Ottó és Zsille Kálmán végezték a kivitelezést.
1962-től, a Soproni Ünnepi Hetek újraszervezésével kezdődően valamelyest szaporodtak a színi események, nagyobb változást viszont csak a színház 1969-1975-ös felújítása látszott hozni. Bár a rosszul sikerült átépítés - nem túl szerencsés tervezési koncepció, hanyag kivitelezés - eredményeként az épület kívül-belül elszürkült, eljellegtelenedett. A már korábban súlyosan károsodott sgraffitto maradványait eltüntették, helyére a „Petőfi Színház” felirat került, mégis a megújulást hirdette, a bizakodást, hogy talán a falak között is új élet kezdődik.
1992-ben nyáron megkezdődik a felújítás. Medgyaszay színházáról fennmaradt nagyszámú dokumentum lehetővé tette, hogy az épületen az e századfordulóra is kedveltté vált szecesszió szín- és formajegyeit újra kiteljesítsék. Például a főhomlokzaton újra ott a művészeket ábrázoló színpompás sgraffito.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Soproni_Pet%C5%91fi_Sz%C3%ADnh%C3%A1z
További linkek
http://w3.sopron.hu/netelkedo/3/v5/petofisz.html
Medgyaszay tervei:
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SoproniTervek/1510306/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtZWRneWFzemF5IGlzdHZcdTAwZTFuIn0&img=0
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SoproniTervek/1511092/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtZWRneWFzemF5IGlzdHZcdTAwZTFuIn0&img=0
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SoproniTervek/1511068/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtZWRneWFzemF5IGlzdHZcdTAwZTFuIn0&img=0
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SoproniTervek/1511069/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtZWRneWFzemF5IGlzdHZcdTAwZTFuIn0&img=0

Cím alapján hasonló

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

A Soproni Petőfi Színház főhomlokzatán újra látható a művészeket ábrázoló színpompás sgraffito.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
38691
Feltöltve
2009.12.21. 19:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.12.21. 19:35
A Soproni Petőfi Színház főhomlokzatán újra látható a művészeket ábrázoló színpompás sgraffito.

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Medgyaszay István által tervezett átépített a szecesszió szín- és formajegyeit viselő színház épület
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
38692
Feltöltve
2009.12.21. 19:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.12.21. 19:45
Medgyaszay István által tervezett átépített a szecesszió szín- és formajegyeit viselő színház épület

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

A színház külseje a 2011. évi felújítás után régi szépségében. A Petőfi tér pompás zenélő szökőkúttal gazdagodott.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
88947
Évszám
2011
Feltöltve
2011.07.08. 23:17
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.07.08. 23:17
2011
A színház külseje a 2011. évi felújítás után régi szépségében. A Petőfi tér pompás zenélő szökőkúttal gazdagodott.

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246275
Feltöltve
2016.07.19. 22:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:03

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246276
Feltöltve
2016.07.19. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:04

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246277
Feltöltve
2016.07.19. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

246278

246279
Feltöltve
2016.07.19. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:09

Archív fotók

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
236159
Forrás
Fortepan 59769 Tóth Lajos
Feltöltve
2016.04.01. 11:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.04.01. 11:19
Archív felvétel

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

A képen az oldal erkélyek még megvoltak
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
236160
Forrás
Fortepan 25610 Kovács László Péter
Feltöltve
2016.04.01. 11:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.04.01. 11:22
Archív felvétel
A képen az oldal erkélyek még megvoltak

"Művészetek allegóriája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
236161
Forrás
Fortepan 21463 1981
Évszám
1981
Feltöltve
2016.04.01. 11:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.04.01. 11:24
1981, Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.12.07. 15:19
A "Művészetek allegóriája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.01. 18:26
Megérintettem a "Művészetek allegóriája" alkotást
17.04.22. 18:51
A "Művészetek allegóriája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.15. 16:47
Megérintettem a "Művészetek allegóriája" alkotást
16.07.19. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Művészetek allegóriája" műlaphoz
16.07.19. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Művészetek allegóriája" műlaphoz
16.07.19. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Művészetek allegóriája" műlaphoz
16.07.19. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Művészetek allegóriája" műlaphoz
16.07.19. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Művészetek allegóriája" műlaphoz
15.11.09. 11:20
Megérintettem a "Művészetek allegóriája" alkotást
09.12.21. 20:04
Szabolcs Erzsébet publikálta "Művészetek allegóriája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.