Békéscsaba, Andrássy út
További képek a Fotólistában

Békéscsaba
Andrássy út
A Csaba Plaza-val szemben áll.

Avatás2008. június 4.

TundeK62
2009.12.26. 22:19
A város egyik főutcája, az Andrássy út mentén helyezték el az emlékművet 2008. június 4-én.
Mivel politikai eseményt csináltak az emlékműavatásból (nem is akármilyet!), bővebb információk a linken.
A csabaiak a cikk hozzászólásaiban sem mentesek a szélsőséges nyilatkozatoktól. Én megütközve olvastam végig.
És csak két apróság: Párizs mellett a Kis-Trianon kastélyban még ma is aggodalom fogja el azt a teremőrt, aki meglát egy magyar turistacsoportot! El sem hinném, ha nem saját szememmel látom!
Édesanyám éppen ma, a temetői sétánk során mesélte el, hogyan menekültek át szinte egy szál ruhában 1947-ben Nagyszalontáról Debrecenbe.
Mégsem hinném, hogy bolygatni kellene a történelmet.
További linkek
http://bekescsaba.hir6.hu/cikk/10444/080604_trianon_emlekmuvet_avattak_bekescsaban

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37977
Feltöltve
2009.12.12. 14:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:23

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37978
Feltöltve
2009.12.12. 14:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:24

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37979

37980
Feltöltve
2009.12.12. 14:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:25

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37981
Feltöltve
2009.12.12. 14:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:26

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37982

37983
Feltöltve
2009.12.12. 14:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:27

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37984
Feltöltve
2009.12.12. 14:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.12. 14:28

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161595
Feltöltve
2014.04.02. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.02. 22:39

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161596
Feltöltve
2014.04.02. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.02. 22:40

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161597
Feltöltve
2014.04.02. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

161598

428720
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.03. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.03. 00:35
2020. június

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428721
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.03. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.03. 00:35
2020. június

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428722
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.03. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.03. 00:35
2020. június

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428723
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.03. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.03. 00:35
2020. június

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
434112
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/200 • 30.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:06
2015. szeptember

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
512891
Fotózva
2021. augusztus
Évszám
2021
Feltöltve
2023.01.02. 15:13
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ200/100 • 1/457 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.01.02. 15:13
2021. augusztus

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
512892
Fotózva
2021. augusztus
Évszám
2021
Feltöltve
2023.01.02. 15:13
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ200/100 • 1/527 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.01.02. 15:13
2021. augusztus

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
512893
Fotózva
2021. augusztus
Évszám
2021
Feltöltve
2023.01.02. 15:13
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ2000/1000 • 1/397 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.01.02. 15:13
2021. augusztus
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.07.04. 11:04
A "Trianon-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.02. 15:13
3 új fotót töltöttem a "Trianon-emlékmű" műlaphoz
22.09.18. 09:41
Megérintettem a "Trianon-emlékmű" alkotást
21.02.23. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Trianon-emlékmű" műlaphoz
21.01.03. 00:35
4 új fotót töltöttem a "Trianon-emlékmű" műlaphoz
15.10.15. 11:52
Megérintettem a "Trianon-emlékmű" alkotást
09.12.26. 22:19
TundeK62 publikálta "Trianon-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.