Kisbér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősök szobra

A katolikus templom nyugati oldalán lévő terecskén (Batthyány tér).

Avatás1933. november 1.
Avatás

Tarjáni Antal
2009.12.11. 12:43
Eredetileg a település (ma már város) főterén, az országosan is ritka, kettős csonkatornyú templommal szemben álló emlékművet az 1970-es évek elején, a majdani Bakony Áruház (ma Kína center) építése miatt áthelyezték a jelenlegi helyére, a volt plébánia épülete elé. "Természetesen" örökzöldekkel "díszített", alig érvényesül a sebesülten, golyó híján a fegyverét bunkónak használva harcoló katona alakja. A talapzaton az I. világháború kisbéri áldozatainak neve található. Az átépítésnél az eredeti kovácsoltvas kerítést is áttelepítették.

Örömteli, hogy az alkotó neve mellett a talapzaton megtalálható Krausz Ferenc Budapest öntőmester neve is, sőt az eredeti műkő talapzaton szerepelt még nagyapám, Wendl Gerő sírkőfaragó neve is, aki annak idején a posztamenst készítette, és véste a neveket. Sajnos Ő az áttelepítés során áldozatul esett.

Az áttelepítés után mögéje "építették, rejtették" a II. világháború helyi áldozatainak nevét tartalmazó két márványtáblát.
2006-ban az önkormányzat, nem tisztelve az alkotás szerves környezetét, a kerítésen belül egy Deák F. idézettel és Nagy-Magyarország kontúrral "díszített" márványtáblát tartó sziklakertet épített, végérvényesen agyonvágva a Hősi emlékmű eszmei tartalmát.
Új hír! Az áruház épületét elbontották, s a tervek szerint az emlékmű visszakerül az eredeti helyére!

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37915
Feltöltve
2009.12.11. 12:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:09

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37916
Feltöltve
2009.12.11. 12:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:10

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37917

37918
Feltöltve
2009.12.11. 12:11

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37919

37920
Feltöltve
2009.12.11. 12:12

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:12

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37921

37922
Feltöltve
2009.12.11. 12:13

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:13

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
37923
Feltöltve
2009.12.11. 12:13
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.12.11. 12:13

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
115567
Feltöltve
2012.08.05. 03:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.05. 03:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
142774
Feltöltve
2013.07.11. 11:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ39/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.07.11. 11:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
177235
Feltöltve
2014.08.26. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.26. 21:37

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
115568
Feltöltve
2012.08.05. 03:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.05. 03:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
142773
Feltöltve
2013.07.11. 11:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ48/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.07.11. 11:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
177236
Feltöltve
2014.08.26. 21:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.26. 21:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
177237
Feltöltve
2014.08.26. 21:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.26. 21:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540124
Feltöltve
2023.09.28. 07:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/4 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540125
Feltöltve
2023.09.28. 07:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/5 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540126
Feltöltve
2023.09.28. 07:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/2 • 58mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540127
Feltöltve
2023.09.28. 07:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/8 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540128
Feltöltve
2023.09.28. 07:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/13 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540129
Feltöltve
2023.09.28. 07:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/4 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:36

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540130

540131
Feltöltve
2023.09.28. 07:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/3 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:36

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540132
Feltöltve
2023.09.28. 07:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/15 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:37

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
540133
Feltöltve
2023.09.28. 07:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/3 • 21mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.28. 07:37

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A busztörő. Képeslap.
Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
73356
Feltöltve
2010.12.08. 13:18
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.12.08. 13:18
Archív felvétel
A busztörő. Képeslap.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap 60-as évek
Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
93119
Feltöltve
2011.08.29. 19:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.08.29. 19:46
Archív felvétel
képeslap 60-as évek

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
106134
Feltöltve
2012.03.09. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.09. 13:59
Archív felvétel
Képeslap.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Kisbér ahogy szerettem gyermekkoromban; Fb
Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
436205
Forrás
https://www.facebook.com/groups/649625171714844/permalink/1384550171555670/
Évszám
1940
Feltöltve
2021.03.13. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.13. 14:09
1940, Archív felvétel
Kisbér ahogy szerettem gyermekkoromban; Fb

Adalék vagy máshol

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Demeter László alkotása
Alkotó
Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
185382
Feltöltve
2014.10.30. 23:43
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 14.10.30. 23:43
Demeter László alkotása
Összesen 31 fotó

Műlap története

23.10.05. 10:56
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.09.29. 15:41
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.09.28. 07:37
2 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
23.09.28. 07:36
3 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
23.09.28. 07:35
5 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.03.13. 18:08
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.13. 14:11
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.13. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
18.09.06. 10:12
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
17.03.13. 09:23
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.26. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.08.26. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.08.26. 21:37
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
13.07.11. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
13.07.11. 11:42
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.08.05. 03:28
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.08.05. 03:27
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.03.09. 13:59
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
11.08.29. 19:46
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
10.12.08. 13:18
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
09.12.11. 12:43
Tarjáni Antal publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.