Alföld–Fiumei vasút

Békéscsaba, Temető sor

Békéscsaba
Temető sor
A vasútállomás peronok felőli oldalán látható.

Avatás1996. szeptember 14.

TundeK62
2009.12.10. 23:33
A domborműves emléktáblát a Békéscsaba–Szeged vasútvonal 125 éves évfordulóján állították 1996-ban.
Van jelölés, rövidítés az alkotáson, le is fotóztam. Nagyon magasan helyezték el a domborművet, a fotó kicsit elmozdult.
Ez a vasútvonal része volt annak idején az Alföld–Fiumei vasútvonalnak, amelynek teljes hossza feldarabolódott Trianon után. A dombormű egy gőzmozdonyt és a vonatot ábrázolja, amikor áthalad egy folyón, illetve az azon átívelő hídon.
Erről a vasútvonalról szól a linken látható oldal.

2010. aug.: Ma, hogy ismét végigolvastam a belinkelt wikipediás oldalt, rájöttem, hogy az Alföld–Fiumei Vasút egy másik szakaszán már tettem egy soha el nem felejthető utat. 1978 tavaszán a szüleimmel leleveleztük, hogy akkor egy hétvégén Nagyszalontán találkozunk. Nekem fel kellett szállnom a 128-as számú Békéscsaba–Kötegyán vasúti szárnyvonalra, ami szintén ennek az Alföld–Fiumei vasútnak a része volt egykor.
Kötegyánnál átszállás a román vasutak másik vonatára, ami átvitt Romániába. A határőr meglehetősen furcsán nézett rám. Ott faggatózott hosszasan, hogy hová megyek ilyen fiatalon egyedül. Még 16 éves sem voltam. Elmagyaráztam neki, hogy amúgy debreceni vagyok, csak itt tanulok Békéscsabán, és a szüleim várni fognak Nagyszalontán az állomáson. Akkoriban még Kötegyánnál nem volt meg a közúti határátkelő, és ha valakinek ez még mond valamit, csak kishatárforgalom volt. A vonat viszont közlekedett, azon rendes szocialista útlevéllel lehetett átlépni. És a határőr tényleg megbizonyosodott róla, hogy a szüleim ott vártak Nagyszalontán.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alf%C3%B6ld%E2%80%93Fiumei_Vas%C3%BAt
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/navai-sandor

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37862
Feltöltve
2009.12.10. 20:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.10. 20:27

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37863

37864
Feltöltve
2009.12.10. 20:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.10. 20:28

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Návay Sándor szignója
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37865
Feltöltve
2009.12.10. 20:29
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.10. 20:29
Návay Sándor szignója

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37866

194807
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.02.07. 00:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.07. 00:58
2014. március

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
194808
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.02.07. 00:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.07. 00:58
2014. március

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
194809
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.02.07. 00:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.07. 00:58
2014. március

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
258695
Feltöltve
2016.11.10. 18:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.11.10. 18:03

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
258696
Feltöltve
2016.11.10. 18:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/250 • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.11.10. 18:04

"Alföld–Fiumei vasút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
258697
Feltöltve
2016.11.10. 18:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.11.10. 18:05
Összesen 11 fotó

Műlap története

29 napja
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
23.12.08. 15:24
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
23.08.08. 10:59
Az "Alföld–Fiumei vasút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.27. 06:41
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
21.09.30. 13:06
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
21.09.10. 13:22
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
21.07.27. 16:15
Az "Alföld–Fiumei vasút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.10. 18:05
1 új fotót töltöttem az "Alföld–Fiumei vasút" műlaphoz
16.11.10. 18:04
1 új fotót töltöttem az "Alföld–Fiumei vasút" műlaphoz
16.11.10. 18:03
1 új fotót töltöttem az "Alföld–Fiumei vasút" műlaphoz
16.10.12. 18:02
Megérintettem az "Alföld–Fiumei vasút" alkotást
14.02.14. 07:56
Az "Alföld–Fiumei vasút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.12. 08:24
Az "Alföld–Fiumei vasút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.12.10. 23:33
TundeK62 publikálta "Alföld–Fiumei vasút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.