Békéscsaba, Gyulai út 18.

Békéscsaba
Gyulai út 18.
A megyei kórház belső udvarában látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2009.12.05. 21:42
A megyei kórház épületei több időben épültek. Az hagyján, hogy az 1976-80 közötti állapotokra rá sem lehet ismerni, pedig nem egyszer fordultam meg az épületben.
A ma látható magas kórházi épületeket az 1980-as években építették.

Az azt megelőző évtizedekben három nagy kórházépítési folyamat volt.
1905-ben megépült a mai Szülészetként használt épület.
1935-ben a Sebészet
1941-ben a Fertőző Osztály
Szerintem ez a szobrocska valamelyiken lehetett eredetileg díszítő szoborként.
Utána meg az épületek átalakítása során ide került a kórház belső parkjába, a Napimádó szoborral szemben.
További linkek
http://www.rethy.hu/index.fcgi?rx=&item=&nyelv=hu&menuparam3=2&type=3

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Kisfiú gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37427
Feltöltve
2009.12.04. 23:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.04. 23:36

"Kisfiú gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37428
Feltöltve
2009.12.04. 23:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.04. 23:37

"Kisfiú gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37429
Feltöltve
2009.12.04. 23:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.04. 23:38

"Kisfiú gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
37430
Feltöltve
2009.12.04. 23:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.12.04. 23:39
Összesen 4 fotó

Műlap története

23.07.04. 10:52
A "Kisfiú gyíkkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.27. 10:41
Megérintettem a "Kisfiú gyíkkal" alkotást
09.12.05. 21:42
TundeK62 publikálta "Kisfiú gyíkkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.