Galamb József-mellszobor

Makó, Széchenyi tér
További képek a Fotólistában

Makó
Széchenyi tér
A Csipkesoron lévő szoborparkban

Felállítás2001


Szórád Péter
2009.11.30. 12:03
Galamb József (Makó, 1881 – Detroit, 1955) konstruktőr, a Ford Motor Company tervezője, a Ford T-modell egyik megalkotója. Makó Belvárosában születésének 120. évfordulója alkamából állították fel Széri-Varga Géza szobrászművész által készített mellszobrát.
Az ötgyermekes családból származó feltaláló már fiatalkorában elhatározta hogy autót fog konstruálni. A felsőipariskola elvégzése után a diósgyőri vasgyárban műszaki rajzolóként kezdett dolgozni, majd többéves vándorlással magyar, német és amerikai cégek tucatjainál dolgozott, míg végül 1905-ben belépett a Fordhoz. Hamarosan a gyár főkonstruktőre lett. Ford megbízta egy olyan tipus kidolgozásával, amelyet az eddigiekkel ellentétben egy munkásember is meg tud venni, egy gyerek is el tudja vezetni, és akár a prérin is biztonsággal képes haladni, és ha meghibásodik, akkor különösebb hozzáértés nélkül, akár csípőfogóval és kalapáccsal meg lehet javítani. Két év múlva piacra került T-modell, (becenéven Bádog Böske) amely kora legegyszerűbb és legmegbízhatóbb autójának számított, 800 dolláros árával pedig a legolcsóbb is volt. (Az utolsó két képen látható a József Attila Múzeumban kiállított példány. A város szoborállítási koncepciójában szerepel egy köztéri "T-modell szobor" felállítása.)
Mivel dőltek a megrendelések, a gyártáshoz új módszereket kellett alkalmazni és Galamb tervei alapján megszületett a futószalagos gyártás. Akkoriban 10 másodpercenként gördült ki egy autó az üzemből. Kezdetben minden T-modell fekete volt, talán a száradási idő miatt, de elképzelhető az is hogy Ford nagyon olcsón szerzett be nagy mennyiségű fekete festéket. „Vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek.” - mondta Henry Ford. 20 év alatt közel 15 millió darabot gyártottak, és 2000-ben még százezer működő képes T-modell létezett a világon.
Galamb József többször hazalátogatott és több előadást tartott a Magyar Mérnök és Építész egyletben. 1921-ben ösztöndíjat alapított olyan makói, szegény sorsú diákoknak, akik felső ipari iskolában kívántak tanulni. 1955-ben halt meg az amerikai autógyártás fellegvárában, Detroitban.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Galamb_J%C3%B3zsef



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36691
Feltöltve
2009.11.27. 11:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 11:08

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36692
Feltöltve
2009.11.27. 11:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 11:15

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36698
Feltöltve
2009.11.27. 11:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 11:29

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36710
Feltöltve
2009.11.27. 13:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:06

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36711
Feltöltve
2009.11.27. 13:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:08

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36712
Feltöltve
2009.11.27. 13:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:10

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36713
Feltöltve
2009.11.27. 13:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:13

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
128843
Feltöltve
2013.01.12. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.12. 18:09

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216606
Feltöltve
2015.09.04. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:27

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216607
Feltöltve
2015.09.04. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:27

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353898
Feltöltve
2019.05.06. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.06. 23:23

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353899
Feltöltve
2019.05.06. 23:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 6.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.06. 23:25

Adalék vagy máshol

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

A legendás Ford T-modell
Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36714
Feltöltve
2009.11.27. 13:14
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:14
A legendás Ford T-modell

"Galamb József-mellszobor" c. alkotás fotói

A legendás Ford T-modell
Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
36715
Feltöltve
2009.11.27. 13:17
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.27. 13:17
A legendás Ford T-modell
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.04.02. 11:22
Megérintettem a "Galamb József-mellszobor" alkotást
21.07.20. 13:48
Megérintettem a "Galamb József-mellszobor" alkotást
19.05.06. 23:25
1 új fotót töltöttem a "Galamb József-mellszobor" műlaphoz
19.05.06. 23:23
1 új fotót töltöttem a "Galamb József-mellszobor" műlaphoz
16.04.06. 08:35
A "Galamb József-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.04. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Galamb József-mellszobor" műlaphoz
15.09.04. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Galamb József-mellszobor" műlaphoz
13.01.12. 18:09
1 új fotót töltöttem a "Galamb József-mellszobor" műlaphoz
09.11.30. 12:03
Szórád Péter publikálta "Galamb József-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.