Békéscsaba, Gyulai út 44.
További képek a Fotólistában

Békéscsaba
Gyulai út 44.
A Sportcsarnok külső homlokzatán, a B szektor bejáratánál látható.

Felállítás1987. október

TundeK62
2009.11.26. 23:31
Csütörtökön egész nap szikrázó napsütés volt Debrecenben, így hát elhatároztam, hogy másnap reggel irány Békéscsaba. Hátha lesz olyan szerencsém, hogy folytatódik a jó idő. Nem volt szerencsém az időjárással, ezt eddig is láthattátok a ködös képeken.
Mielőtt elindultam, egyetlen telefont intéztem el. Felhívtam Csabán a Sportcsarnokot, hogy hol is van ez a két mozaik? Be tudok-e majd jutni, ha az épületen belül van?
Meg kell, hogy mondjam, fogalmuk nem volt róla, hogy ott járkálnak el két hatalmas mozaik mellett.
Ráadásul miért legyen sima az odajutás? Egy csabai fiatalember elnavigált a város keleti vége helyett a nyugatiba. Nem baj. Végy másik buszjegyet, irány az ellenkező járat. Sofőrnek mondom, hogy hová megyek. Még jó hogy szóltam! Akkora volt a köd, hogy nem lehetett látni az út túloldaláról ezt a nem kis építményt.
Végre megtaláltam a Sportcsarnokot, a Tornászlányt, és a két mozaikot. És ha már ott voltam, bizony alaposan kikérdeztem az ott tébláboló sportolókat a nekem teljesen idegen földrajzi elnevezésekről, amik a város honlapján a szobrokkal kapcsolatban meg vannak jelölve.
Akkor kezdett derengeni, hogy hiába jártam oda négy éven át középiskolába, mi, akik kollégiumban laktunk, a városnak csak bizonyos részeit ismertük meg.
Nagy felfedezés volt a pénteki utazás!

A 18 négyzetméter (6x3 méter) nagyságú 'reliefmozaikot', órákig el lehetne nézegetni. Számtalan, különböző sportot űző emberi alak egyszerűsített képe látható rajta. Nagyon izgalmasan, a szalag hullámzásán át. Felismerhető az ökölvívó, a teniszező, a biciklis...
Rengeteg ötlet van rajta! Érdemes kinagyítani a teljes alkotásról a képet!
Az alkotóról, és erről az alkotásról: http://mek.oszk.hu/08700/08748/08748.pdf , (PDF) 86.oldal.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rac-andras
http://www.kormendigaleria.hu/muvesz/rac_andras.html

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Kozmosz

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36637
Feltöltve
2009.11.26. 20:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 20:46

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36638
Feltöltve
2009.11.26. 20:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 20:47

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36639

36640
Feltöltve
2009.11.26. 20:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 20:48

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36654
Feltöltve
2009.11.26. 23:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 23:49

"Sportolók" c. alkotás fotói

A teniszező
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36655
Feltöltve
2009.11.26. 23:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 23:50
A teniszező

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36656
Feltöltve
2009.11.26. 23:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.26. 23:51

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185006
Feltöltve
2014.10.27. 01:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:49

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185007
Feltöltve
2014.10.27. 01:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:50

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185008
Feltöltve
2014.10.27. 01:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:50

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185009
Feltöltve
2014.10.27. 01:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:50

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185010
Feltöltve
2014.10.27. 01:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:51

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185011
Feltöltve
2014.10.27. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:52

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185012

185013
Feltöltve
2014.10.27. 01:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.27. 01:53

"Sportolók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
185014

185015

185016

Adalék vagy máshol

"Sportolók" c. alkotás fotói

Innen:
http://mek.oszk.hu/08700/08748/08748.pdf
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
173608
Forrás
http://mek.oszk.hu/08700/08748/08748.pdf
Feltöltve
2014.07.24. 21:14
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.24. 21:14
...Teljes szövegInnen:
http://mek.oszk.hu/08700/08748/08748.pdfKevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.05.31. 12:50
Megérintettem a "Sportolók" alkotást
14.07.24. 21:14
1 új fotót töltöttem a "Sportolók" műlaphoz
09.11.26. 23:31
TundeK62 publikálta "Sportolók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.