A templom melletti zöldfelületben

Felállítás2000. szeptember 2.

Tarjáni Antal
2009.11.21. 16:55
Többször elmentem mellette autóval, míg egyszer megláttam a képet, s csak akkor kezdtem csodálni a szobrot.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/nagy-benedekhttp://
Göröntsér Vera
2016.04.11. 16:51
Minthogy Szent Borbála a bányászok védőszentje, ennél a szobornál tartják a Bányásznap alkalmából a megemlékező ünnepséget. A gántiak egyik legfőbb hagyománya a bányászat, erre emlékeznek.
2015-ben a bányászok ismert "Jó szerencsét!" köszöntése mellett elhangzott a hozzá szóló ima is.

A 1,5 méter magas talapzaton 1,5 m magas rézszobor áll. Állíttata Gánt község önkormányzata.
Források:
http://www.tesselyzoltan.fidesz.hu/hirek/2015/09/06/unnepi-beszedet-mondtam-ganton-a-borbala-szobornal
http://www.gant.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=31&Itemid=47

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Cím alapján hasonló

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35969
Feltöltve
2009.11.21. 16:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:40

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35970
Feltöltve
2009.11.21. 16:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:48

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35971
Feltöltve
2009.11.21. 16:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:49

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35972

35973
Feltöltve
2009.11.21. 16:50

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:50

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35974

35975
Feltöltve
2009.11.21. 16:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:51

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35976
Feltöltve
2009.11.21. 16:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:52

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
35977
Feltöltve
2009.11.21. 16:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.21. 16:53

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
159215
Feltöltve
2014.03.08. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 19:45

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
159214
Feltöltve
2014.03.08. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 19:43

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
159213
Feltöltve
2014.03.08. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 19:42

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
276257
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.01. 17:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.01. 17:49
2017
2017

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
276258
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.01. 17:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.01. 17:49
2017
2017

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
276259
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.01. 17:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.01. 17:50
2017
2017

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

2017
Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
276260
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.01. 17:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.01. 17:50
2017
2017
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.04.28. 11:39
A "Szent Borbála" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.01. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Szent Borbála" műlaphoz

17.05.01. 17:49

16.04.12. 21:21
A "Szent Borbála" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.08. 19:45
1 új fotót töltöttem a "Szent Borbála" műlaphoz
14.03.08. 19:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Borbála" műlaphoz
14.03.08. 19:42
1 új fotót töltöttem a "Szent Borbála" műlaphoz
09.11.21. 16:55
Tarjáni Antal publikálta "Szent Borbála" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.