Pécs, Janus Pannonius utca
További képek a Fotólistában

Pécs
Janus Pannonius utca
A Csontváry Múzeummal szemben lévő parkban áll.

Felállítás1979. június 19.

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.26. 21:54
A szobor eredeti példánya a budapesti Kerepesi temetőben, Csontváry jelképes sírján áll. A sír azért jelképes, mert a festő hamvait az Óbudai temetőben tömegsírban helyezték el 1953-ban, mivel a művész sírjának lejárt bérleti díját senki sem hosszabbította meg.

A szobor alkotója az ábrázoláshoz Csontváry Önarcképét tekintette mintának, az alkotás lázában égő művészt jeleníti meg. Az Önarcképet Csontváry tükörből festette, ebből adódik mind a kép, mind a szobor balkezessége.
Ády
2016.09.02. 12:29
"Csontváry első köztéri szobra
Szoboravatás a Sétatéren

„Most Csontváry mellett kell hitet tennünk, abból az alkalomból, hogy Pécs városa, amely már eddig is sokat tett e nagy magyar festő emléke méltó őrzéséért, felállítja Kerényi Jenő szép Csontváry emlékszobrát, ezt a különös erejű szobrot, amely Csontváry alakjában nem a szélmalomharcot vívó Don Quijotét, a lázas prófétát láttatja, hanem a dolgokat vizsgáló, megértő és megítélő alkotót."
Ezekkel a bevezető szavakkal kezdte beszédét dr. Németh Lajos egyetemi tanár, művészettörténész tegnap délelőtt a pécsi Sétatéren, Csontváry Kosztka Tivadar szobrának avatásakor. Méltatta Csontváry művészetének aktualitását. A festőművész „küldetéses embernek” tekintette magát, aki egy nép és nemzet érdekében, a magyar kultúra európai szintre emeléséért küzdött. Kutatta a helyünket a világban, kereste a dolgok közötti összefüggéseket és éppen ezért időszerű művészete napjainkban is.
A Sétatéren felállított szobor Kerényi Jenő Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának másolata. Az eredeti a Kerepesi temetőben található, 1966-ban, Csontváry síremlékeként készült. A tökéletes másolatot a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat öntötte bronzba, és egyben ez a „változat” lett Csontváry első köztéri szobra. Kerényi Jenő szobrászművész néhány évvel ezelőtt hunyt el. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult és hosszabb időt töltött Olaszországban. Alkotott kisplasztikát is, de vonzódott a környezetbe szervesen illeszkedő monumentális szobrokhoz. Műveit drámai expresszivitás jellemzi. Különösen ismert a sátoraljaújhelyi Partizán emlékműve, az Osztyapenko emlékműve, a győri pályaudvar domborműve vagy szép női figurái, a Vetkőző lány, a Támaszkodó nő, a Zsuzsi.
A tegnapi ünnepélyes avatót a megyei és a városi tanács művelődésügyi osztályai rendezték. A műsorba a Mecsek Fúvósötös működött közre. B. A."
Források:
Dunántúli Napló, 1979. június 20. (36. évfolyam, 167. szám)

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
33088
Feltöltve
2009.10.26. 21:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.26. 21:28

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
33723
Feltöltve
2009.10.30. 20:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.10.30. 20:11

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
33724

33725
Feltöltve
2009.10.30. 20:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.10.30. 20:12

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58236
Feltöltve
2010.06.22. 22:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.22. 22:44

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
82396
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2011.04.09. 15:10
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 11.04.09. 15:10
2009. augusztus

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
119510
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.09.23. 14:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.23. 14:55
2005. január
2012

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
119511
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.09.23. 14:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.23. 14:55
2005. január
2012

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
119512
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.09.23. 14:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.23. 14:56
2005. január
2012

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
150252
Feltöltve
2013.10.26. 15:11
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.26. 15:11

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
150253
Feltöltve
2013.10.26. 15:12
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.26. 15:12

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
169663
Feltöltve
2014.06.24. 22:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.06.24. 22:54

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
190333
Feltöltve
2014.12.13. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.13. 22:14

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
190334
Feltöltve
2014.12.13. 22:15
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.13. 22:15

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
190335
Feltöltve
2014.12.13. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.13. 22:16

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219243
Feltöltve
2015.10.02. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.02. 09:45

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219244
Feltöltve
2015.10.02. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.02. 09:45

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219245
Feltöltve
2015.10.02. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.02. 09:46

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
434942
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 11.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:42
2015. július

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
520356
Feltöltve
2023.03.28. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.28. 15:35

Archív fotók

"Csontváry-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
251414
Forrás
Dunántúli Napló, 1979. június 20. (36. évfolyam, 167. szám)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.09.02. 12:31
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.02. 12:31
1979, Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.09.22. 17:30
Megérintettem a "Csontváry-szobor" alkotást
23.07.08. 18:30
Megérintettem a "Csontváry-szobor" alkotást
23.03.28. 15:35
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
21.11.22. 16:54
A "Csontváry-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.02. 09:42
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
18.03.07. 16:55
Megérintettem a "Csontváry-szobor" alkotást
16.09.02. 12:31
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
15.11.02. 20:58
A "Csontváry-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.02. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
15.10.02. 09:45

14.12.13. 22:16
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
14.12.13. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
14.12.13. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
14.12.12. 18:16
A "Csontváry-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.24. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
13.10.26. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
13.10.26. 15:11
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
12.09.23. 14:56
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
12.09.23. 14:55

11.04.09. 15:10
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
09.10.30. 20:12
1 új fotót töltöttem a "Csontváry-szobor" műlaphoz
09.10.30. 20:11

09.10.26. 21:54
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Csontváry-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.