Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), Márton Áron tér
Archív képek

Avatás2000. március 15.
Avatás1917

Sila
2009.10.14. 19:46
Az eredeti 1917-ben készült emlékművet Erdélyi István őrmester tervezte, Herman Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta. Mindannyian a 82. Székely Gyalogezredben szolgáltak, és az Ojtozi szoros védelmében hősiesen helytálló bajtársaik emlékére készítették a kompozíciót. Cserfából készült és odaszögezett acélpikkelyek borították, ezért kapta a Vasszékely nevet. Az emlékmű talapzatára négy felirat került, égtájak szerint:
Észak: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok".
Nyugat: „A trón s a haza védelmében vassá válik a székely, s hősi, csodás tettét hirdeti a hon s a világ."
Dél: „Magyar testvéreink, ne féljetek, míg napkeletnél állanak a székelyek."
Kelet: „Ojtuznál, Volhina síkjain, s ott lenn Doberdón, ismeri az ellenség a puskatusom."
1919-ben a bevonuló román katonák ledöntötték és megsemmisítették.
„Az 1918-ban bevonuló román csapatoktól a Vas-Székelyt semmilyen nemzetközi egyezmény nem tudta megvédeni. A kijárási tilalom leple alatt 1919 februárjában ismeretlenek lefűrészelték a puskáját, mely Ojtozra emlékeztetett. Később egy koporsót helyeztek rá, majd reggel a román katonák felpofozták azokat a diákokat, akik ezt levették a szoborról. Február 9-én aztán ledöntötték a szobrot talapzatáról és puskalövésekkel szimbolikusan kivégezték, majd a helybéliekkel feldaraboltatták. A tisztek vacsoráját, a történet szerint, ezen főzték meg aznap.” – írja a http://bardi.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=19&p=2380
1941-ben rövid ideig a megmaradt talapzatra kopjafát állítottak, majd ez is eltűnt és az üres talapzat a veteránok emlékező helye volt.
A kilencvenes években pályázatot írtak ki a helyreállításra, amelyet Szabó János helyi szobrászművész nyert meg, és az ő általa megformált 260 cm magas bronzszobrot avatták fel 2000. március 15-én.
Források:
http://nemfelejtjuk.blog.hu/2008/09/03/szekelyudvarhely_a_vasszekely
http://bardi.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=19&p=2380
További linkek
Az eredeti szoborról bővebben itt: http://erdely.ma/multidezo.php?id=3819&cim=a_vasszekely_leleplezesenek_magasztos_unnepe&autoid=9073&year=2003&month=12&day=5&what=archivum
és itt: http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/65811/a
Sila
2010.01.12. 15:26
Íme egy archív fotó az eredeti Vasszékely szoborról. Ha hinni lehet a képen olvasható kézírásnak, akkor 1917. december 8-án avatták fel.

Blogbejegyzések a műlapról
Vasvitézek - A történelmi Magyarország áldozatkészség szobrai
Sila blogja @ 2009.12.13. 12:53
Történelmi háttér: „Mindent megfontoltam és meggondoltam” – ezekkel a szavakkal végződik Ferenc József, 1914. augusztus 1-én kiadott mozgósítási felhívása. Ezzel, illetve a négy nappal korábbi szerbek elleni hadüzenettel, kezdetét vette az a háború, amelyet két évtizeden át csak...

Szórád Péter készítette a műlapot

Tagi gyűjteményben
Vasvitézek

Cím alapján hasonló

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
31965
Feltöltve
2009.10.14. 19:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.14. 19:10

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
31966
Feltöltve
2009.10.14. 19:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.14. 19:14

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
31967
Feltöltve
2009.10.14. 19:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.14. 19:16

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
32791
Feltöltve
2009.10.22. 14:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.22. 14:12

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
32792
Feltöltve
2009.10.22. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.22. 14:13

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
32793

felvétel 2006-ból.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
63793
Fotózva
2006. július
Évszám
2006
Feltöltve
2010.08.19. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-S600
ƒ51/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.19. 12:16
2006. július
felvétel 2006-ból.

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
106779
Feltöltve
2012.03.17. 20:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/250 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.17. 20:15

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
220748
Feltöltve
2015.10.09. 21:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.09. 21:38

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
220749
Feltöltve
2015.10.09. 21:40
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.09. 21:40

"Vasszékely" c. alkotás fotói

2015 október 6-ikai megemlékezés után
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
220750
Évszám
2015
Feltöltve
2015.10.09. 21:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.09. 21:41
2015
2015 október 6-ikai megemlékezés után

"Vasszékely" c. alkotás fotói

2020. február 18.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
463335
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.10.20. 14:26
EXIF információk...
AgfaPhoto / AP Compact 102
ƒ30/10 • 1/279 • 6.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.10.20. 14:26
2020. február
2020. február 18.

Archív fotók

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
92762
Feltöltve
2011.08.25. 10:26
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.25. 10:26
Archív felvétel
Képeslap.

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Kép az avatásról.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
85605
Forrás
szekelyhon.ro
Feltöltve
2011.05.25. 11:33
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.05.25. 11:33
Archív felvétel
Kép az avatásról.

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
124139
Forrás
http://www.studiolum.com
Feltöltve
2012.11.10. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.10. 16:41
Archív felvétel

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Képeslap az eredeti alkotásról.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
40300
Feltöltve
2010.01.12. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.01.12. 15:21
Archív felvétel
Képeslap az eredeti alkotásról.

"Vasszékely" c. alkotás fotói

Képeslapfotó 2004-ből a csíkszeredai Corvina könyvesházak kiadásában.
Alkotók
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
486812
Évszám
2004
Feltöltve
2022.05.12. 21:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.05.12. 21:13
2004, Archív felvétel
Képeslapfotó 2004-ből a csíkszeredai Corvina könyvesházak kiadásában.
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.07.19. 06:30
Megérintettem a "Vasszékely" alkotást
22.05.12. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
21.10.20. 14:26
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
21.07.22. 19:43
Megérintettem a "Vasszékely" alkotást
15.10.09. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
15.10.09. 21:40
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
15.10.09. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
14.05.17. 08:38
A "Vasszékely" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.17. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
10.08.19. 15:37
A "Vasszékely" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.08.19. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
10.04.29. 15:22
A "Vasszékely" műlap gondozása átadásra kerültSila tagunknak
09.10.22. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
09.10.22. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
09.10.22. 14:12
1 új fotót töltöttem a "Vasszékely" műlaphoz
09.10.14. 19:46
Sila publikálta "Vasszékely" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.