69-es gyalogezred emlékműve

Székesfehérvár, Széchenyi utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Felállítás1931. június 14.

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.07. 10:11
Az 1860-ban alakult 69. gyalogezred a kiegyezés után a császári és királyi, azaz közös hadseregbe tartozott. A 69-eseket 1915-től ezredtulajdonosukról Hindenburg bakák néven ismerték. Fejérből, valamint Tolna és Esztergom 2-2 járásából sorozták őket.

A volt császári és királyi 69-es, Hindenburg vezértábornagy nevét viselő gyalogezred emlékműve az 1918. évi montellói csata évfordulójára készült. Az életnagyságú szobrot a balatoni műút átépítése miatt helyezték át a térre. Ekkor találták meg a szobor alatt az ezred naplóját, a csata leírását, és az áldozatok - mintegy 3600 fős - névsorát.
Dénes Ildikó
2013.03.11. 16:24
Ahogy látom, a 2010 novemberi képen még nem látható a Hindenburg dombormű, ami az én fotómon most 2013 március látható.
Aerdna
2014.06.29. 18:32
A 69-es gyalogezred hőseinek emlékművét 1931. június 14-én avatták fel. Eredetileg a mostani gyalogátkelőhely helyén állt, és pont az ellenkező irányba nézett.

A szobor avatásán Hindenburg vezértábornagyot a német nagykövet képviselte, a magyar kormány részéről Károlyi Gyula külügyminiszter volt jelen. Az avatáson jelen volt József királyi herceg, Lukachich Géza táborszernagy, Lueb Nándor vezérőragy, dr. Klausz György nagyprépost, gróf Széchényi Viktor főispán, dr. Havranek József alispán, dr. Simon Sándor helyettes polgármester, Csitáry G. Emil főjegyző, Csikós Andor bankigazgató, dr. Kepessy János közjegyző.

József királyi herceg érkezését kürtjel jelezte. A dalkör előadásában elhangzott a Hiszekegy, ezt követően Kiss Ferenc, az ezred egykori tartalékos tisztje, a Nemzeti Színház színésze szavalatát – vitéz Somogyvári Gyula prológját – hallhatták a jelenlévők. József királyi herceg, az ezred hadosztályának volt parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Beszédében kifejtette mindazt, ami a 69-esekkel a tölgyesi szorosig történt. A 69-esek közöl kerültek ki a háború első halottai a szerb határon. Legdicsőbb csatájukat az olasz fronton vívták Montellónál, ahol elfoglalták a magaslatot, miközben az ezred elvesztette katonáinak felét. Mivel támogatást nem kaptak, fel kellett adniuk a harcot. A beszédet követően elhelyezték a koszorúkat, a város koszorúját beszéd kíséretében dr. Simon Sándor helyettes polgármester helyezte el, a vármegye nevében dr. Havranek József alispán koszorúzott. Az ünnepség végén a Szent István-teremben díszebédet tartottak.

Az alkotás két ízben helyzeték át, először 1940-ben a balatoni műút építése kapcsán, ekkor a megromlott állapotú emlékművet lebontották, és 1941-ben a szobrot megfordítva helyezték vissza helyére. Később 1975-ben a megnövekedett forgalom miatt mozdították el újra az emlékművet, ekkor találták meg az ezred naplóját a talapzatban. A leleteket konzerválták, és így helyezték vissza a talapzatba, kiegészítve korabeli iratokkal.

A talapzat két oldalán az ezred csatáinak helyszínei, a talapzat hátoldalán az alábbi felirat olvasható:
„Az 1914-1918 évi világháborúban elesett sok ezer bajtársa, és dicső ezredük örök emlékezetére emelte a volt cs. és kir. 69. Hindenburg tábornagy nevét viselő gyalogezred tisztikara és legénysége.
Az ezred alakult Lombardiában 1860. február 1. megszűnt 1918. november 1.
De ha hív a haza, újból élni fog!”

A talapzat elején található Hindenburgot ábrázoló domborművet 1949-ben távolították el, melyet Kocsis Balázs szobrász-restaurátor pótolt 2010 őszén.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1931. június 6. 19. o., 1931. június 19. 12. o., 1931. június 14. 4.o.
Magony Imre: Bory Jenő, 80-81. o.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Cím alapján hasonló

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
31181
Feltöltve
2009.10.06. 22:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.06. 22:28

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
31182
Feltöltve
2009.10.06. 22:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.06. 22:31

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
71582
Feltöltve
2010.11.16. 08:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.16. 08:14

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
83817
Feltöltve
2011.04.27. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.04.27. 10:02

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93201
Feltöltve
2011.08.30. 19:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.30. 19:03

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
93202
Feltöltve
2011.08.30. 19:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.30. 19:04

93203

133149
Feltöltve
2013.03.11. 16:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/400 • ISO64

Dénes Ildikó 13.03.11. 16:21

133148
Feltöltve
2013.03.11. 16:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.11. 16:21

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133147

134267
Feltöltve
2013.03.23. 23:28
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.23. 23:28

134266

ƒ27/10 • 1/350

134265
Feltöltve
2013.03.23. 23:27
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.23. 23:27

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Orig: Kádas Tibor
Kép - 84876
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
215787
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.08.26. 16:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.08.26. 16:11
Orig: Kádas Tibor
Kép - 84876

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

A szobor nincs a helyén (2017. április, május).
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277942
Évszám
2017
Feltöltve
2017.05.15. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.15. 21:37
2017
A szobor nincs a helyén (2017. április, május).

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
286083
Feltöltve
2017.07.28. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.28. 09:36

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
478977
Feltöltve
2022.02.28. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.02.28. 19:21

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
478978
Feltöltve
2022.02.28. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/500 • 22.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.02.28. 19:21

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
478979
Feltöltve
2022.02.28. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ63/10 • 1/160 • 116.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.02.28. 19:21

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
478980
Feltöltve
2022.02.28. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ63/10 • 1/160 • 93.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.02.28. 19:22

Archív fotók

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap 30-as évek
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
37244
Feltöltve
2009.12.03. 10:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.12.03. 10:53
Archív felvétel
Képeslap 30-as évek

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
60417
Feltöltve
2010.07.13. 11:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.13. 11:15
Archív felvétel

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
144408
Feltöltve
2013.08.03. 13:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.08.03. 13:34
Archív felvétel
Képeslap.

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Orig: Kádas Tibor
Kép - 84876
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
215786
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.08.26. 16:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.08.26. 16:09
Archív felvétel
Orig: Kádas Tibor
Kép - 84876

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Krausz Mária felvétele 1931-ből
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
328502
Évszám
1931
Feltöltve
2018.10.22. 21:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Károly Nóra 18.10.22. 21:14
1931, Archív felvétel
Krausz Mária felvétele 1931-ből

"69-es gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Krausz Mária (1912-1977) felvétele 1931-ből
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
328503
Évszám
1912
Feltöltve
2018.10.22. 21:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Károly Nóra 18.10.22. 21:15
1912, Archív felvétel
Krausz Mária (1912-1977) felvétele 1931-ből
Összesen 26 fotó

Műlap története

22.12.07. 11:16
Megérintettem a "69-es gyalogezred emlékműve" alkotást
22.06.18. 11:14
Megérintettem a "69-es gyalogezred emlékműve" alkotást
22.02.28. 19:22
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
22.02.28. 19:21
3 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
19.05.08. 16:21
Megérintettem a "69-es gyalogezred emlékműve" alkotást
18.10.22. 21:15
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
18.10.22. 21:14
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
17.05.15. 21:37
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
15.08.26. 16:11
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
15.08.26. 16:09
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
14.07.01. 09:29
A "69-es gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.03. 13:34
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
13.03.23. 23:28

13.03.23. 23:27
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
13.03.11. 16:21

13.01.19. 22:37
A "69-es gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.08.30. 19:04
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.08.30. 19:04
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
11.08.30. 19:03
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.11.16. 08:14
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
10.07.13. 11:15
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
09.12.03. 10:53
1 új fotót töltöttem a "69-es gyalogezred emlékműve" műlaphoz
09.10.07. 10:11
Dr. Pinczés Sándor publikálta "69-es gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.