Felszabadulási emlékmű

Siklós, Köztársaság tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Siklós
Köztársaság tér
A köztársaság téren áll a szobor.

Felállítás1970. április 2.

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.06. 15:58
Egy őszi nap Sikóson 2009-ben. Tekintve, hogy a Köztársaság téren van a szobor, lehet ilyen vonatkozású, de nem tudom...
Ády
2016.10.28. 15:55
"Új SZOBROK
A siklósi emlékmű

Az első világháború után műkőbe faragott, barokk gesztusokkal zászlót és kézigránátot emelő hősöknek szinte minden faluban megszólalásig hasonló szobrokat emeltek. A közgondolkodásban a keresztút fogadalmi emléke és a templomok méltóságos nyugalmú szentjei mellett ez a műkő-csoda jelentette a „szobrot”. A művészeti sematizmus évei ugyanilyen rendszerrel állították a kiemelt fontosságú terekre a munkás- és parasztszobrokat. Az utca emberének közérzetét ez a látvány nem befolyásolhatta, mert unalmasnak, ismételtnek érezte azok után a valóságos cselekedetek után, melyet nap mint nap a munkahely; gyár, hivatal, föld követelt.
A komlói felszabadulási emlékmű mellett, más plasztikai nyelven fogalmazó szobrot avattak áprilisban Siklóson. Kampfl József művét. Az építészeti környezettel harmóniában, talapzata alatt burjánzó növényekkel, tavasztól őszig színes virágokkal körülvéve áll a különös hangulatú, szimbolikus alkotás. Sajátosan összefonódik benne a modem építészet rideg szerkezetességét hajlékonnyá igazító konstrukciós készség az emberábrázolás klasszikus eszményeivel. Egy pillantás alatt felmérhető a szobor célja, de az első pillantás kényszeríti az arrajárót, hogy az együttes formai finomságain, a háttér-Napkorong ötventonnás arányain, s az előtte kilépő ember mintázásának anyagszerű szépségén jártassá a szemét. Az útelágazás háromszögében felállított szobor mögött az arrajáró mozgásának megfelelően változik a háttér. Alulról nézve minden teret betölt és hatalmassá nő a szobor, oldalt eltávolodva, hol a történelmi város emberformálta távlata, hol a természet örökéletű alakzata tűnik fel úgy, hogy a látómező tengelye összeköti a szoborral, a természetet és embert az alkotásban együtt megmutatva, jelentőségét így hangsúlyozva. Aknai Tamás"
Források:
Dunántúli Napló, 1970. május 17. (27. évfolyam, 114. szám)
Ády
2016.10.28. 15:35
"Emlékműavatás Siklóson

Kampfl József fiatal szobrászművész felszabadulásunkat jelképező alkotása egy munkást ábrázol, hátterében a felkelő nappal. A negyedévszázados jubileumra készített emlékművet Siklóson, a járási pártbizottság épülete előtt állították fel, amelynek felavatására csütörtökön délután ünnepélyes keretek között került sor.
A szoboravató ünnepséget megelőzően térzene szórakoztatta az eseményre összegyűlt sokszáras tömeget, majd Benjámin László: Tavasz Magyarországon című költeményét hallhatta az ünneplő közönség. Dr. Szabó József, a párt siklósi járási bizottságának első titkára ünnepi beszédében a felszabadulás eseményeiről, a felszabadító harcokban elesett szovjet, bolgár, román és jugoszláv hősökről — a negyedszázad alatt elért eredményekről, s a szűkebb pátria jövőbeni feladatairól beszélt...."
Források:
Dunántúli Napló, 1970. április 3. péntek (27. évfolyam, 78. szám)

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
30837
Feltöltve
2009.10.05. 08:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.05. 08:45

30838

30839
Feltöltve
2009.10.05. 08:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.05. 08:46

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
123640
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.11.05. 19:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.05. 19:58
2005. január
2012

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
123643
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.11.05. 19:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.05. 19:59
2005. január
2012

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
123645
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.11.05. 20:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.05. 20:00
2005. január
2012

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
123649
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.11.05. 20:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.05. 20:01
2005. január
2012

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
123651
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2012.11.05. 20:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.05. 20:03
2005. január
2012

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
219392
Feltöltve
2015.10.03. 13:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.03. 13:55

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
219393
Feltöltve
2015.10.03. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.03. 13:56

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
219394
Feltöltve
2015.10.03. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.03. 13:56

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
219395
Feltöltve
2015.10.03. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.03. 13:56

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
219396
Feltöltve
2015.10.03. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.03. 13:57

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
224350
Feltöltve
2015.11.10. 15:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/300 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.10. 15:55

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
364700
Feltöltve
2019.07.10. 15:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.10. 15:05

364701

364702
Feltöltve
2019.07.10. 15:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.10. 15:05

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
364703
Feltöltve
2019.07.10. 15:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.10. 15:05

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
364704
Feltöltve
2019.07.10. 15:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.4mm • ISO100

364705

364706
Feltöltve
2019.07.10. 15:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.10. 15:05

Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
256422
Forrás
Tolna Megyei Népújság, 1979. április 4. (29. évfolyam, 79. szám)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.10.26. 13:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.26. 13:11
1979, Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"Tegnap délután avatták fel Siklóson az új Felszabadulási emlékművet
Fotó: Szokolai"
Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
256852
Forrás
Dunántúli Napló, 1970. április 3. (27. évfolyam, 78. szám)
Évszám
1970
Feltöltve
2016.10.28. 15:39
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.28. 15:39
1970, Archív felvétel
"Tegnap délután avatták fel Siklóson az új Felszabadulási emlékművet
Fotó: Szokolai"
Összesen 23 fotó

Műlap története

19.07.10. 15:05
7 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
16.10.28. 16:16
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.28. 15:39
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
16.10.26. 13:11
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
16.05.09. 09:41
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.10. 15:55
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.10.03. 13:57
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.10.03. 13:56

15.10.03. 13:55
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.03.31. 17:36
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.05. 20:03
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
12.11.05. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
12.11.05. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
12.11.05. 19:59
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
12.11.05. 19:58
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
09.10.06. 15:58
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.