Sztehlo Gábor emlékműve

Budapest, V. kerület, Deák tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

A tér északi részén

Felállítás2009. október 25.

Markolt György (közreműködő)

Göröntsér Vera
2009.09.24. 22:18
Vasbeton talapzaton több részből álló szürke márvány absztrakt kompozíció. A szoboravatás 2009.október 25-én volt

Az alkotó halálozási ideje: 2009. szeptember 18. A visszaemlékezés a következő év októberében született – innen:
"Nyugtalanító művet emeltek ... Sztehlo Gábor, a harmincöt éve elhunyt evangélikus lelkész emlékére a Deák téren. Egy mit sem sejtő vad befogadó számára a „sziklaszerű” kompozíció, ráadásul előtte a könyörtelen élekben találkozó két szabálytalanul heverő hasáb (mindez Törökországból származó black storm stone-ból, azaz fekete viharkőből – Hetényi Ágnes szíves közlése) olyan, mintha egy láthatatlan óriáskéz hatalmas erővel zúzta volna ízzé-porrá a korábban ép kőtömböt, és mintha idő sem maradt volna az ismeretlen erő okozta kár után a körletrendet megteremteni.

Nyugat felől a nézet leginkább Caspar David Friedrich összetorlódó jégtábláira hasonlít. Észak felől szellemalakra emlékeztet, „koronája fehérlik, uszálya suhan”, akár a gyermekrabló Erlkönignek Goethe költeményében. Dél felől az alakzat ismét más: az óriásszilánk fölső fele lehetne félredőlt sírkereszt is, de a dinamika akár merészebb asszociációt is engedélyez. Repülőgép ez vagy szárnyas bomba, talán valami más halált hozó masina. Egyetlen nézet maradt még: a kelet. A keleti nézet pedig mást sugall. A torlódó jégtáblák vastag köpennyé alakulnak, a szellemkirály átalakul apává. „aki karjába szorítja gyermekét, / átadja teste melegét” (Vas István fordítása), a keresztből nem látszik semmi, a repülőgép pedig nyilván rossz álom volt csupán..."

Az avatásra invitáló, mind az alkotó munkásságát, mind az emlékmű történetét és alanyát átfogóan bemutató cikk éppen 2009. szeptember 18-án született. Ebből kiderül, hogy az alkotó testvére „Sztehlo-gyermek" volt, így az emlékmű ötlete személyes indíttatásból az övé volt. Segítséget kért a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség lelkészétől.
A felállítás tervezett helyével (I. kerületi Bécsi kapu tér) kapcsolatban problémát jelentett a polgármester elutasító döntése azzal a javaslattal, hogy "a szobrot a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Wallenberg-emlékmű közelében helyezzék el. "
Az ezt követő bizonytalanságról, a végleges döntés körülményeiről az itt http://www.keresztenymagyarorszag.hu/hirek/2220 olvasható cikkből informálódhat az érdeklődő.

Fontos még: a művet Markolt György szobrászművész "realizálta" a Weiss és Kutas cég kőfaragói közreműködésével. Az emlékmvönűn elhelyezett táblák Félegyházi Károly iparművész alkotásai.

A művész szavaiból: „... Azt szeretném, ha a szobor láttán az emberek a valódi értékek felé fordulnának. Mai világunkban az embereket újra rá kell ébreszteni arra, mi történt annak idején, a világháborúban, milyen rettenetes volt a Holokauszt. Elgondolkodtatni szeretnék, nem egyszerűen csak eléjük tárni valamit.”
Források:
P. Szűcs Julianna: Isten fogai közt az oltalom – Vígh Tamás halálára (2009. október) http://mozgovilag.com/?p=3855
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_Gábor
ocsovai andrás
2010.07.09. 18:01
Ezzel talán 'kerekebb' a szobor története:

http://www.evangelikus.hu/aktualis/joevo-heten-lesz-a-sztehlo-szobor-avatasa-2013-hatterinformaciok-a-szoborrol

Blogbejegyzések a műlapról
Vigh Tamás
A napokban (2010. szeptember 18-án), 84 éves korában elhunyt szobrászművészről mostanában több nekrológot láthatunk az interneten. Ezért nem is vállalkozok egy hasonló megírására. Itt a szoborlapon, mi úgy érzem megtettük már a magunkét; bemutattuk szinte a teljes életművet. Tizennyolc...

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29627
Feltöltve
2009.09.24. 22:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.09.24. 22:11

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30736
Feltöltve
2009.10.03. 12:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 12:45

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30737
Feltöltve
2009.10.03. 12:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 12:49

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30738
Feltöltve
2009.10.03. 12:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 12:53

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30739
Feltöltve
2009.10.03. 13:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 13:01

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30740
Feltöltve
2009.10.03. 13:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 13:03

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30741
Feltöltve
2009.10.03. 13:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 13:05

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30747
Feltöltve
2009.10.03. 13:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 13:14

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
58666
Feltöltve
2010.06.26. 16:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 16:04

58667

58668
Feltöltve
2010.06.26. 16:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.26. 16:05

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78001
Feltöltve
2011.02.16. 11:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.16. 11:37

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78002
Feltöltve
2011.02.16. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.16. 11:38

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150201
Feltöltve
2013.10.25. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.25. 22:40

135489
Feltöltve
2013.04.08. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 20:32

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150203
Feltöltve
2013.10.25. 22:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.25. 22:45

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135490
Feltöltve
2013.04.08. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 20:33

150202
Feltöltve
2013.10.25. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.25. 22:40

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81983
Feltöltve
2011.04.04. 15:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.04. 15:30

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135491
Feltöltve
2013.04.08. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 20:33

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135492
Feltöltve
2013.04.08. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 20:34

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135493
Feltöltve
2013.04.08. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.08. 20:35

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
81984
Feltöltve
2011.04.04. 15:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.04. 15:37

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116614
Feltöltve
2012.08.19. 19:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.08.19. 19:36

116615

127350
Feltöltve
2012.12.18. 17:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.12.18. 17:11

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127351
Feltöltve
2012.12.18. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.12.18. 17:12

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127352
Feltöltve
2012.12.18. 17:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.12.18. 17:13

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
183244
Feltöltve
2014.10.13. 12:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.13. 12:08

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230633
Feltöltve
2016.01.30. 17:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:26

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230634
Feltöltve
2016.01.30. 17:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:27

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230635
Feltöltve
2016.01.30. 17:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:28

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230636
Feltöltve
2016.01.30. 17:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:28

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230637
Feltöltve
2016.01.30. 17:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:29

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235269
Feltöltve
2016.03.22. 12:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.22. 12:01

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235268
Feltöltve
2016.03.22. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.22. 12:00

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235267
Feltöltve
2016.03.22. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.22. 12:00

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
329917
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2018.11.01. 17:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.01. 17:14
2010. február

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
423994
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.11.10. 15:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 15:25
2018. június

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519857
Feltöltve
2023.03.26. 12:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 12:11

519858

519859
Feltöltve
2023.03.26. 12:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/125 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 12:11

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519860
Feltöltve
2023.03.26. 12:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/50 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 12:11

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519861
Feltöltve
2023.03.26. 12:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/60 • 18.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 12:11

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519862
Feltöltve
2023.03.26. 12:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/60 • 14.3mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 12:11

Archív fotók

"Sztehlo Gábor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásMarkolt György (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30752
Feltöltve
2009.10.03. 13:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.03. 13:40
Archív felvétel
Összesen 46 fotó

Műlap története

49 perce
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
23.12.16. 15:26
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
23.11.23. 14:50
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
23.09.30. 14:49
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
23.05.10. 16:22
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
23.03.26. 12:11
6 új fotót töltöttem a "Sztehlo Gábor emlékműve" műlaphoz
23.03.04. 09:36
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
22.12.15. 10:34
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
22.11.22. 15:15
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
22.08.17. 12:10
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
22.03.27. 09:44
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
22.02.13. 09:41
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
20.11.10. 15:25
1 új fotót töltöttem a "Sztehlo Gábor emlékműve" műlaphoz
20.07.07. 17:44
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
19.06.08. 17:06
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
19.02.20. 08:46
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.12.09. 15:45
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.11.15. 13:09
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.11.09. 15:52
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.11.01. 17:14
1 új fotót töltöttem a "Sztehlo Gábor emlékműve" műlaphoz
18.10.15. 10:34
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.08.18. 13:38
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.07.12. 12:06
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.05.23. 08:39
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.03.20. 09:40
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
18.01.17. 12:10
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
17.06.24. 19:53
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
17.04.27. 09:03
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
17.02.23. 08:26
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
17.02.05. 14:19
Megérintettem a "Sztehlo Gábor emlékműve" alkotást
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.