Nagyvárad (Oradea), Libertatii

Angol cím:Gyula Czárán

A Szacsvay-szobortól pár méterre, a folyóparti sétányon áll.

Felállítás2008

TundeK62
2009.09.24. 15:20
A tavasszal, amikor színházban voltam Nagyváradon, természetesen egy városnéző séta is szerepelt a programban. Amit egyáltalán nem bántam, mert Nagyvárad még így lepusztultságában is gyönyörű város. De ne legyek igazságtalan, egyre szépül és épül. Próbálják rendbehozni azt a lemaradást, amit sok-sok év helytelen várospolitikája eredményezett. Már csak a rengeteg pénz és a befektetők kellenek.

Emellett a mellszobor mellett majdnem elsétáltam, mert vadonatúj alkotás lévén, még az idegenvezető sem tudta, hogy ki ő, akiről a szobrot alkották, ill. mikor került oda.
Nos, erre jó az internet. Ezelőtt egy órával még én sem tudtam, de most már igen, hogy Czárán Gyulát a magyar turizmus egyik atyjaként emlegetik a turisták köreiben. Amúgy 1847 és 1906 között élt. Karszt- és barlangkutató volt. Csak egy érdekesség: 40 évesen kezdte el az egyetemet.
Részletesen az életútjáról a linken: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cz%C3%A1r%C3%A1n_Gyula
Ő fedezte fel a számomra hatalmas élményt nyújtó Mézgedi (meziadi) cseppkőbarlangot, amit volt szerencsém egy pár évvel ezelőtt megismerni. Mindenki a saját zseblámpájával ment, és világított a barlangban, mert nem volt kiépített villanyvilágítás, mint a magyarországi látogatható barlangokban.

A szoborállítás részletes történetéről itt is olvashattok:
http://www.eke.ro/czaran/

Az életnagyságú mellszobor egy kb.120 cm magas, szürke gránittal borított talapzaton áll.
A kutató halálának 100. évfordulójára akarták elkészíteni, de bizonyos körülmények miatt csak a 102.-re készült el.
Czárán Gyula részletes munkássága: http://www.thematic-routes.eu/latnivalo/74/
További fotók Nagyváradról: https://picasaweb.google.com/117777762032662175441/NagyvaradiSetak
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cz%C3%A1r%C3%A1n_Gyula

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
29390
Feltöltve
2009.09.23. 13:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.23. 13:48

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
29391
Feltöltve
2009.09.23. 13:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.23. 13:49

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
29392
Feltöltve
2009.09.23. 13:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.23. 13:50

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126091
Feltöltve
2012.11.30. 00:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:47

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126088
Feltöltve
2012.11.30. 00:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:46

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126089
Feltöltve
2012.11.30. 00:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:46

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

A megrongált talapzat
Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126090
Feltöltve
2012.11.30. 00:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:47
A megrongált talapzat

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202625
Feltöltve
2015.04.19. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 20:17

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202624
Feltöltve
2015.04.19. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 20:17

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202623
Feltöltve
2015.04.19. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 20:17

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329198
Feltöltve
2018.10.26. 20:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:44

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329199
Feltöltve
2018.10.26. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:45

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329200
Feltöltve
2018.10.26. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/125 • ISO250

329201
Feltöltve
2018.10.26. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:45

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

2015 őszén
Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
337235
Fotózva
2015. szeptember
Évszám
2015
Feltöltve
2018.12.28. 17:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 17:41
2015. szeptember
2015 őszén

"Czárán Gyula" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
433271
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/160 • 17.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 10:43
2016. április
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.02.17. 10:43
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
19.12.07. 14:56
Megérintettem a "Czárán Gyula" alkotást
18.12.28. 17:41
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
18.10.26. 20:45
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
18.10.26. 20:45
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
18.10.26. 20:45
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
18.10.26. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Czárán Gyula" műlaphoz
18.05.15. 11:08
Megérintettem a "Czárán Gyula" alkotást
13.03.30. 23:42
A "Czárán Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.09.24. 15:20
TundeK62 publikálta "Czárán Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.