Debrecen, Liszt Ferenc tér
Archív képek

Debrecen
Liszt Ferenc tér
Az Ady Endre Gimnázium előcsarnokában látható.

Avatás1986. november 23.
Avatás1961. június 17.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2009.09.14. 23:37
Volt egyszer egy Ady Endre Általános Iskola, ami 1960-ban vette fel az Ady nevet. A Szent Anna utca 19. alatt működött az iskola, melynek udvarán 1961. június 17-én avatták a mellszobrot. Az intézményt valamikor a 80-as években megszüntették, és az egyik újonnan alapított debreceni gimnázium vette fel Ady Endre nevét. A gimnázium 1984-ben alakult, 1986-tól Ady.

A szobrot ennek megfelően hozták, vitték egyik helyről a másikra. A Csokonai Színház mögötti épület a gimnázium épülete, egykor ez volt a Tanítóképző Főiskola (1980 előtt). Itt van ma a városban drámatagozat a középfokú képzésben.

Úgy néz ki, mintha nem lenne rögzítve a mellszobor a talapzathoz. A képeket nem én készítettem, mert engem NEM engedtek be fotózni az épületbe.

'Ady Endre 1898-tól különböző debreceni lapok munkatársa (Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). 1899-től nagyváradi tartózkodása idején a Szabadság, a Friss Újság és a Nagyváradi Napló szerkesztőségében dolgozik. 1904-től párizsi tudósítója a Budapesti Naplónak, Budapesti Hírlapnak. 1908-ban, Nagyváradon a Holnap Társaság egyik alapító tagja. A Nyugatnak indulásától, haláláig főmunkatársa. Az 1910-es években cikkei a Nyugat mellett a Világban, illetve a Pesti Naplóban jelennek meg.'
Forrás: Sajtókönyvtár, 7.p. (szerk.: Cserhalmi Imre)
Források:
http://adygimi.ddns.net/honlap/index.php/iskola/iskolabemutato/iskolatoertenet.html

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Varga József felvételei
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
28210
Feltöltve
2009.09.14. 23:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.14. 23:18
Varga József felvételei

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
28211
Feltöltve
2009.09.14. 23:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.14. 23:19

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
28212
Feltöltve
2009.09.14. 23:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.14. 23:20

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424763
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.11.18. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/13 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.18. 13:40
2017. október

Archív fotók

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Saját Hajdú-Bihar könyv 1978
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70422
Évszám
1978
Feltöltve
2010.11.03. 12:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.03. 12:16
1978, Archív felvétel
Saját Hajdú-Bihar könyv 1978

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Hír a szobor eredeti avatásáról.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148034
Forrás
Hajdú-bihari Napló, 1961, június 21.
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.24. 01:58
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.24. 01:58
1961, Archív felvétel
Hír a szobor eredeti avatásáról.

"Ady Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148035
Forrás
Hajdú-bihari Napló, 1961, június 21.
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.24. 01:58
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.24. 01:58
1961, Archív felvétel

"Ady Endre" c. alkotás fotói

1986
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190791
Forrás
Helytörténeti Fotótár
Évszám
1986
Feltöltve
2014.12.20. 23:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.20. 23:00
1986, Archív felvétel
1986

"Ady Endre" c. alkotás fotói

1986
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190792
Forrás
Helytörténeti Fotótár
Évszám
1986
Feltöltve
2014.12.20. 23:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.20. 23:00
1986, Archív felvétel
1986
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.07.04. 10:05
Az "Ady Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.18. 13:40
1 új fotót töltöttem az "Ady Endre" műlaphoz
10.11.03. 12:16
1 új fotót töltöttem az "Ady Endre" műlaphoz
09.09.14. 23:37
TundeK62 publikálta "Ady Endre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.