Az Egri Líceum domborműves emléktáblája

Eger, Eszterházy tér

Eger
Eszterházy tér
Az Eszterházy Károly Főiskola bejáratában, a jobb oldalon látható.

Felállítás1925

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.09.07. 23:59
Eger egyik hatalmas világi rendeltetésű épülete a Líceum. Az épületet eredetieg négy fakultásos egyetemnek építették, ami azonban soha nem valósult meg. Mária Terézia, és az őt követő II. József császár sem engedélyezte az egyetem létrehozását. Mondván, hogy Magyarországon csak egyetlen egyetem létezhet, a Nagyszombatról Budára költöztetett egyetem. Valójában a felvilágosult uralkodó nem akarta támogatni a mereven katolikus szellem terjedését.
A domborműves márványtáblán az alábbi szöveg olvasható:
Galántai
gróf ESZTERHÁZY KÁROLY
egri püspök
emelte ezt az épületet
tudományegyetem céljára
fellenthali
FELLNER JAKAB
építész tervei szerint
1765-1785
a fáradhatatlan érdemű püspök
születésének kétszázados évfordulóján
1925. május 4.
Szmrecsányi
SZMRECSÁNYI LAJOS
egri érsek
ezt a márványtáblát felajánlotta
FŐKÁPTALANÁVAL
együtt nagy elődének alkotását
WAELDER GYULA
műegyetemi tanár vezetése alatt
régi fényében helyreállíttatta

Egyenlőre ez az utolsó egri feltöltés, ennyire jutottunk egy egész napi fotózás, séta alatt.
Sajnos nem találtam a városban közvetlen segítőre, a könyvtár helytörténeti részlegével számtalanszor próbáltam felvenni telefonon a kapcsolatot; mindeddig sikertelenül.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
27056
Feltöltve
2009.09.05. 09:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.05. 09:57

"Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
27057
Feltöltve
2009.09.05. 09:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.05. 09:58

"Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
27058

27059
Feltöltve
2009.09.05. 09:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.05. 09:59

"Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
433252
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/15 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 10:18
2016. április
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.12.22. 16:05
Megérintettem az "Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" alkotást
21.02.17. 10:18
1 új fotót töltöttem az "Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" műlaphoz
20.07.31. 09:11
Megérintettem az "Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" alkotást
16.12.28. 16:14
Megérintettem az "Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" alkotást
09.09.07. 23:59
TundeK62 publikálta "Az Egri Líceum domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.