Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai

Eger, Csiky Sándor utca
További képek a Fotólistában

Eger
Csiky Sándor utca
Az épület Csiky Sándor utcai homlokzatán állnak.

Felállítás1754

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.09.02. 21:29
A Mai Széchenyi és Csiky Sándor utca sarkán lévő telket Foglár György kanonok engedte át iskola céljaira 1749-ben. Az építkezés 1750-54-ig tartott. 1773-ig a jezsuiták irányították a gimnáziumot. A rend feloszlatása után a cisztercik folytatták az oktatást. 1787-ben II. József a cisztercita rendet is feloszlatta, és az iskola állami intézmény lett.
A XIX. század végén egy tűzvész következtében át kellett építeni az épületet. és csak a Csiky Sándor utcai homlokzatot hozták helyre, és őrzi eredeti barokkos pompáját.
Az 1754-ben elkészült épületrész kapuja oldalra került, fölötte a jezsuita rend jelvényét puttók tartják. Falfülkékben három szobor maradt meg, középen Mária, két oldalt Szent Ignác és Szent Alajos alakja láthatóak.
Az épület mai napig szépen karbantartva, helyreállítva.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25262
Feltöltve
2009.08.18. 01:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:21

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25261
Feltöltve
2009.08.18. 01:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:20

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25263
Feltöltve
2009.08.18. 01:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:22

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25265
Feltöltve
2009.08.18. 01:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:25

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25266
Feltöltve
2009.08.18. 01:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:26

25267

25268
Feltöltve
2009.08.18. 01:28

TundeK62 09.08.18. 01:28

244760
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.30. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

TundeK62 16.06.30. 20:51

244759

244758

166728
Feltöltve
2014.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • ISO125

TundeK62 14.05.27. 00:07

166729
Feltöltve
2014.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.27. 00:07

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166730
Feltöltve
2014.05.27. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.27. 00:08

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166731

268364
Feltöltve
2017.03.02. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ43/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.02. 20:15

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
268365
Feltöltve
2017.03.02. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ43/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.02. 20:15

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428381
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428382
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 26.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428383
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428384
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 23.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428385
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 117.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428386
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:18
2020. június

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460244
Feltöltve
2021.09.27. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/125 • 19mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:18

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460245
Feltöltve
2021.09.27. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/160 • 19mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:18

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460246
Feltöltve
2021.09.27. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/160 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:18

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460247
Feltöltve
2021.09.27. 09:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:19

Archív fotók

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
195509
Forrás
Arcanum: 8206
Feltöltve
2015.02.15. 00:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.15. 00:27
Archív felvétel
Képeslap

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
195508
Forrás
Arcanum: 200822

195507
Forrás
Arcanum: 8205
Feltöltve
2015.02.15. 00:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.15. 00:26
Archív felvétel
Képeslap

Adalék vagy máshol

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Az alapítást megörökítő emléktábla
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25264
Feltöltve
2009.08.18. 01:23
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:23
Az alapítást megörökítő emléktábla

"Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Emléktábla a Széchenyi utcai homlokzaton.
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
25269
Feltöltve
2009.08.18. 01:28
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.18. 01:28
Emléktábla a Széchenyi...Teljes szövegEmléktábla a Széchenyi utcai homlokzaton.Kevesebb szöveg
Összesen 31 fotó

Műlap története

21.09.27. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlaphoz
21.09.27. 09:18
3 új fotót töltöttem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlaphoz
21.01.01. 18:18
6 új fotót töltöttem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlaphoz
20.07.31. 09:23
Megérintettem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" alkotást
17.03.02. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlaphoz
17.03.02. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlaphoz
17.02.17. 22:48
A "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.26. 13:46
Megérintettem a "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" alkotást
09.09.02. 21:29
TundeK62 publikálta "Dobó Gimnázium épületdíszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.