Pápai hősök és áldozatok emlékére

Pápa, Esterházy Károly u. 82.

Angol cím:World war II memorial in Pápa

Pápa
Esterházy Károly u. 82.
Az Esterházy és Szent István utca kereszteződésében áll.

Felállítás1998

Szili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)

TundeK62
2009.09.03. 19:56
Régóta fogalakoztatott, hogy ennek az alkotásnak valahogy hihetetlenek, rosszak az adatai. Marton László volt beírva alkotónak, ám egyetlen Martonról szóló anyagban nem lehetett nyomára bukkanni az emlékműnek.

Nemrég az interneten böngészve találtam egy könyvet a Gödöllői művésztelepről. Ebben szerepel ez az alkotás, leírással, fotóval együtt.
Ebből idézve, a Sidló Ferencről szóló írásból (17. p.):
"Az 1930-as években fordulat következett be művészetében. Újfajta kompozíciók jelentek meg, stílusa pedig közelebb került Meštrovic stilizálási módjához. A háromfigurás Imádkozók és Búcsúsok egymás párdarabjainak tekinthetők. Különösen szép az Imádkozók (1936), melyben az ismétlődő alakok egymásutánját finoman megtörik az eltérő kar- és kézmozdulatok, az alig különböző fejfordulatok és drapéria redők. A pátosz és a gesztusok visszafogottak, a hatás fő eszköze a szobrászi tömeg és annak ritmikus tagolása."

És, hogy honnan volt mégis ismerős a mű? A nálam lévő irodalom szerint a Magyar Nemzeti Galéria őrzi; az ő kiállításukon szerepel az 1936-ban alkotott eredeti szobor.

A Pápán álló másodpéldány, másolat oda kerüléséről nekem nincs információm, és a Veszprém megyei szobrok tekintetében forrásul használt anyag hibás a mű adatai tekintetében.
Vagy az is lehet, hogy még nem találta meg senki a temetőben álló Marton László alkotta második világháborús emlékművet, amit 1988-ban avattak?
http://helyismeret.ekmk.hu/Emlekhelyek/
Források:
Az alkotóról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sidl%C3%B3_Ferenc
Nagy Ildikó: Szobrászok a Gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
26818
Feltöltve
2009.09.02. 20:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.02. 20:28

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
26819
Feltöltve
2009.09.02. 20:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.02. 20:30

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
26820
Feltöltve
2009.09.02. 20:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.02. 20:31

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
131867
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.03.01. 00:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 00:08
2012. május

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
134048
Feltöltve
2013.03.20. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.20. 21:37

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
134046
Feltöltve
2013.03.20. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.20. 21:35

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
134045
Feltöltve
2013.03.20. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.20. 21:33

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
288950
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2017.09.04. 13:22
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.04. 13:22
2012. október

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
288951
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2017.09.04. 13:23
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.04. 13:23
2012. október

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
288952
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2017.09.04. 13:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.04. 13:24
2012. október

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
288953
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2017.09.04. 13:25
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.04. 13:25
2012. október

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
288954
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2017.09.04. 13:27
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.04. 13:27
2012. október

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
301805
Feltöltve
2018.01.20. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.01.20. 21:04

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
301806
Feltöltve
2018.01.20. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.01.20. 21:04

"Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sidló FerencSzili Istvánné (bronzöntő, közreműködő)
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
301808
Feltöltve
2018.01.20. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.01.20. 21:09
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.01.25. 20:32
A "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.01.20. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
18.01.20. 21:04

17.09.04. 13:27
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
17.09.04. 13:25
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
17.09.04. 13:24
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
17.09.04. 13:23
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
17.09.04. 13:22
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
16.03.28. 12:04
A "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.28. 11:58
A "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.20. 21:37
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
13.03.20. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
13.03.20. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
13.03.01. 00:08
1 új fotót töltöttem a "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlaphoz
09.10.21. 16:48
A "Pápai hősök és áldozatok emlékére" műlap gondozása átadásra kerültTundeK62 tagunknak
09.09.03. 19:56
TundeK62 publikálta "Pápai hősök és áldozatok emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.