Nagycenk, Széchenyi tér 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Nagycenk
Széchenyi tér 1.
A község főterén látható.

Avatás1897. szeptember 12.

Exit
2009.08.12. 09:00
A talapzatán a címer alatti szöveg: Magyarország nem volt, hanem lesz.
Gyurkóné Edit
2009.09.18. 08:42
A XIX.század végén már szabad volt az emlékezés, ezért 1890. szeptember 21-én, születésének 100. évfordulóján a település képviselő testülete elhatározta a szobor felállítását. A nagycenkiek csak szerény összeggel járulhattak hozzá, de sokat tettek érte: gyűjtést rendeztek, és támogatókat kerestek. Az országos gyűjtésből befolyt összeget Sopron megye és Széchenyi Béla egészítette ki. A megbízást a művész csak évek múlva tudta vállalni. Ez kedvező volt, mert közben méltó helyet alakítottak ki a szobor számára, melyet azután 1897-ben fényes külsőségek között lepleztek le.
A szobor hátsó oldalán az olvasható, ami által úgy gondolta, hogy lesz: Széchenyi gazdag életművének legfontosabb elemei: VASKAPU-AKADÉMIA-LÁNCHÍD-TISZASZABÁLYOZÁS

Exit műlapja

Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
24887
Feltöltve
2009.08.11. 19:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.11. 19:20

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
24891
Feltöltve
2009.08.11. 19:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.11. 19:25

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
24893
Feltöltve
2009.08.11. 19:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.11. 19:27

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
24898
Feltöltve
2009.08.11. 19:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.11. 19:32

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
24899
Feltöltve
2009.08.11. 19:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.11. 19:33

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
28636
Feltöltve
2009.09.18. 08:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.09.18. 08:52

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
28637

28638

42947
Feltöltve
2010.02.11. 16:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

András 10.02.11. 16:33

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
42949

42950
Feltöltve
2010.02.11. 16:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.02.11. 16:34

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
89550
Feltöltve
2011.07.16. 15:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.16. 15:49

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
89551
Feltöltve
2011.07.16. 15:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.16. 15:49

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
89552
Feltöltve
2011.07.16. 15:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.16. 15:50

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
143075
Feltöltve
2013.07.14. 21:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.14. 21:12

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
143074

143073

143072
Feltöltve
2013.07.14. 21:11

H.István 13.07.14. 21:11

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
143071

193025
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2015.01.17. 11:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.17. 11:26
2013. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
246390
Feltöltve
2016.07.20. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 20:51

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
246391
Feltöltve
2016.07.20. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 20:52

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
246392
Feltöltve
2016.07.20. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 20:52

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
246418
Feltöltve
2016.07.20. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.20. 21:46

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431801
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2021.02.07. 10:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/160 • 34mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.07. 10:40
2016. június

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
431802
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2021.02.07. 10:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ16/1 • 1/125 • 46mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.07. 10:40
2016. június

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441626
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441627
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 260mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441628
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441629
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441630
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
441631
Feltöltve
2021.05.09. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.09. 18:22

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
512012
Feltöltve
2022.12.26. 09:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.26. 09:26

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
512013
Feltöltve
2022.12.26. 09:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.26. 09:26

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
512014
Feltöltve
2022.12.26. 09:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.26. 09:26

Archív fotók

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
62609
Feltöltve
2010.08.05. 17:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.05. 17:46
Archív felvétel
Képeslap.

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Képeslap 60-as évek
Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
68146
Feltöltve
2010.10.07. 19:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.07. 19:58
Archív felvétel
Képeslap 60-as évek

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Képeslap 70-es évek
Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
68147
Feltöltve
2010.10.07. 19:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.07. 19:59
Archív felvétel
Képeslap 70-es évek

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
137840
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.05.09. 19:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.09. 19:08
2012. május
Képeslap.
Összesen 39 fotó

Műlap története

22.12.26. 09:26
3 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.10.09. 21:23
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.09. 18:22
6 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
21.02.07. 10:40
2 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
20.07.07. 19:45
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.20. 21:46
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
16.07.20. 20:52

16.07.20. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
15.02.01. 15:33
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.17. 11:26
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
13.07.14. 21:12

13.07.14. 21:11

13.05.09. 19:08
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
11.07.16. 15:50
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
11.07.16. 15:49

10.10.07. 19:59
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
10.10.07. 19:58
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
10.08.05. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
10.02.11. 16:34
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
10.02.11. 16:33

09.09.18. 08:52

09.09.17. 19:40
A "Széchenyi István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.