Dunaszekcső, Kossuth Lajos utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Önfeláldozás

Dunaszekcső
Kossuth Lajos utca
Dunaszekcső központjában, a központi parkban lévő műemlék templom Ny-i oldalán.

Felállítás1922

Nikelszky Géza (iparművész)
Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

László Mária
2015.05.24. 23:03
"A dunaszekcsői hősi emlékmű a nagyközség középponti helyén a hatalmas római katolikus templom mellett lett felállítva 1922-ben, s ez a szép és gondozott környezet kiemeli az emlékmű gondolatiságát is. A pirogránit alapú csonkagúlán, amelyet Nikelszky Géza keramikus készített, a sebesült puskájára támaszkodó harcos szobra látható, K. Nagy Mihály szobrászművész munkája. Az emlékmű mind a négy oldalán füzér díszítésű és kettős kereszttel illetve a Szentkoronával ékesített keretben olvashatóak a nevek. A frontális táblán még Manno Miltiadész bronzdomborművét is elhelyezték volt. Az egész emlékművet vaskerítés keríti.
Az első világháborús emlékművön a következő feliratot [...]olvashatjuk:
(1. – frontális – tábla)
1914 – 1918 ÉVI HÁBORÚBAN ELHÚNYT HŐSEINK EMLÉKÉRE EMELTE DUNASZEKCSŐ KÖZSÉG KÖZÖNSÉGE"
Források:
Magyar Golgota. Magyar háborús hősi emlékművek adatbázisa https://www.facebook.com/313236008694546/photos/a.313247905360023.77903.313236008694546/322649244419889/
Keszthelyi Sándor
2020.02.16. 14:10
Egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/

Papp János műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

felújítva 2014-ben
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
175190
Fotózva
2004. szeptember
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.11. 14:56
EXIF információk...
KONICA MINOLTA / DiMAGE Z3
ƒ63/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 14.08.11. 14:56
2004. szeptember
felújítva 2014-ben

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

emlékmű a templom mellett
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20420
Feltöltve
2009.06.15. 13:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:37
emlékmű a templom mellett

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű felirata
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20422
Feltöltve
2009.06.15. 13:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:38
Az emlékmű felirata

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Zsolnay pirogránit. Valószínűleg Nikelszky Géza műve
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20424
Feltöltve
2009.06.15. 13:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:42
Zsolnay pirogránit. Valószínűleg Nikelszky Géza műve

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Valószínűleg az alkotó névjegye a szobor hátulján a kerék alatt (a felirat: nagy)
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20429
Feltöltve
2009.06.15. 13:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:46
Valószínűleg az alkotó névjegye a szobor hátulján a kerék alatt (a felirat: nagy)

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

É-i oldal felirata
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20430
Feltöltve
2009.06.15. 13:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:50
É-i oldal felirata

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

K-i oldal felirata
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20431
Feltöltve
2009.06.15. 13:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:52
K-i oldal felirata

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

D-i oldal felirata
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
20432
Feltöltve
2009.06.15. 13:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 09.06.15. 13:53
D-i oldal felirata

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
26759
Feltöltve
2009.09.01. 22:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.01. 22:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
26760
Feltöltve
2009.09.01. 22:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.01. 22:45

26761

221780
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 19:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.10.16. 19:48
2013. március

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
221779
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.10.16. 19:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.10.16. 19:46
2013. március

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294915
Feltöltve
2017.11.06. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:53

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294916
Feltöltve
2017.11.06. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

294917
Feltöltve
2017.11.06. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:53

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294918
Feltöltve
2017.11.06. 17:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:54

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294919
Feltöltve
2017.11.06. 17:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:54

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294920
Feltöltve
2017.11.06. 17:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
294921
Feltöltve
2017.11.06. 17:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.06. 17:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396259
Feltöltve
2020.02.16. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396261
Feltöltve
2020.02.16. 11:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396263
Feltöltve
2020.02.16. 11:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/320 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396265
Feltöltve
2020.02.16. 11:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/400 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:29

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396267
Feltöltve
2020.02.16. 11:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/320 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:30

396268

A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno...Teljes szövegA pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt.Kevesebb szöveg
Alkotók
Kapás Nagy MihályNikelszky Géza (iparművész)Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaszekcső
Feltöltő
Azonosító
396269
Feltöltve
2020.02.16. 11:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/250 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.02.16. 11:31
A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS...Teljes szövegA pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt.Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

20.04.13. 22:14
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.16. 14:10

20.02.16. 11:31
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
20.02.16. 11:30

20.02.16. 11:29
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
20.02.16. 11:28

20.02.16. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
17.11.08. 14:38
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.06. 17:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
17.11.06. 17:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
17.11.06. 17:54

17.11.06. 17:53

17.11.05. 15:18
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
15.10.16. 19:48
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.10.16. 19:46
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.05.25. 05:41
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.09.01. 22:45
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
09.09.01. 22:45
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
09.09.01. 22:44
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
09.08.12. 11:57
Papp János publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.