Tamási, Szabadság utca 25.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Tamási
Szabadság utca 25.
A római katolikus templom kertjében található.

Avatás1959
Avatás1806

Andreas Fligl (kőfaragó)

Hertymorty
2009.07.25. 02:23
A szobor alapkövét 1806. július 28-án tették le, november 5-én készült el. Eredetileg a Kossuth téren állt, majd 1959-ben áthelyezték a templomkertbe. 2008-ban közadakozásból felújították.
László Mária
2013.09.19. 12:55
Az önkormányzat, a lakosság és a Tamásiból elszármazottak adományából Koppán Zsolt és Ludányi Gábor restaurátorok újították fel.
Források:
http://www.tamasiturizmus.hu/hu/node/117
Aerdna
2015.08.25. 21:22
Andreas Fligl (Fligl András) német származású kőfaragó Székesfehérváron élt és dolgozott. 1744. körül született, 1777 októberében kötött házasságot Lex Teréz hajadonnal, később még többször házasodott, 1816-ban hunyt el.

Legtöbb alkotását Székesfehérváron találjuk, az itt bemutatott alkotás hátoldalán levő felirat - "Sculpsi And. Fligl Albensis - is jelzi, hogy a Fehérvárról származó Fligl szobrász készítette Mária alakját.

"Tamási fejlődésének, polgárosodásának egyik meghatározó eseménye volt a Mária –oszlop felállítása az 1806.évben.

Farkas Pál tamási nótárius naplójában a következőket olvashatjuk az eseményről: „A tellyes Szentháromság, aki Atya Fiú és Szentlélek egy élő Istennek nevében az ő Szent nevének nagyobb dütsösségére a Boldogságos Szűz Anyának Máriának tiszteletére faragott kőbül föll emelendő képének, vagy is státuájának fundamentum kövét, amely is helheztettetett a plébánia ház előtt az öszve jövő három utzának közepén tette le…”

A szobrot, melyet Fligl András fehérvári szobrász és aranyozó mester készített, a főtéren állították fel, majd 1958-ban áthelyezték a templomkertbe. Az átköltöztetés során köműves módszerrel „renoválták”. A szobor állapota azonban egyre csak romlott, ezért 1986-ban a tamási r.k. Plébánia megbízta a Tolna megyei Temetkezési Vállalatot, hogy újítsák fel a szobrot. Ha nem is teljes szakszerűséggel, de restaurálást hajtottak végre rajta, így a szobor megúszta a pusztulást."

Ezt követően 2008-ban újították fel ismét az alkotást.
Források:
Schoen Arnold: Székesfehérvár 18. századbeli kő- és képfaragói. - In.: Székesfehérvári Szemle, 1931. június hó, 6. szám, 2. o.,
Tamási - Mária oszlop - Tamási_Mária_oszlop.pdf

Hertymorty készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
22902
Feltöltve
2009.07.24. 00:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.07.24. 00:00

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
22903
Feltöltve
2009.07.24. 00:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.07.24. 00:02

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
22904

22905
Feltöltve
2009.07.24. 00:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 09.07.24. 00:03

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
215748
Feltöltve
2015.08.25. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.25. 21:06

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
215749
Feltöltve
2015.08.25. 21:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.25. 21:07

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
215750
Feltöltve
2015.08.25. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.25. 21:09

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
215751
Feltöltve
2015.08.25. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.25. 21:10

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
266223
Feltöltve
2017.02.02. 11:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.02. 11:10

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
266224
Feltöltve
2017.02.02. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.02. 11:11

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
266225
Feltöltve
2017.02.02. 11:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.02. 11:12

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
266226
Feltöltve
2017.02.02. 11:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.02. 11:12

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
266227
Feltöltve
2017.02.02. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.02. 11:13

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374821
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374822
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374823
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374824
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 32.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374825
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 47.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374826
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374827
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374828
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374829
Feltöltve
2019.09.19. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 33.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.19. 18:33

Archív fotók

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Andreas Fligl (kőfaragó)
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
240507
Forrás
postcards.arcanum.hu
Feltöltve
2016.05.15. 16:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.15. 16:29
Archív felvétel
képeslap
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.10.08. 21:20
A "Mária-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.19. 18:33
9 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
17.02.02. 20:59
A "Mária-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.02. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
17.02.02. 11:12

17.02.02. 11:11
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
17.02.02. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
17.01.21. 11:50
Megérintettem a "Mária-szobor" alkotást
16.03.06. 17:49
A "Mária-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.31. 17:26
A "Mária-szobor" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
09.07.25. 02:23
A közösség publikálta Aerdna "Mária-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.